Amerika aggódik a kínai űrprogram miatt

Kína közel két évtizede indította útjára emberi űrrepülési programját, melynek végcélja egy saját, legénységgel rendelkező, hosszú távon működtetett űrállomás létrehozása 2020-ra. A közelmúltban került sor az első kísérleti állomás fellövésére, illetve az első dokkolási tesztekre, melyek sikere nagy lépést jelent a cél felé. A kínai sikerek nemzetközi visszhangja azonban nem egyöntetűen pozitív: a legszkeptikusabb Egyesült Államok a technológia katonai célú felhasználástól tart, valamint kémkedéssel vádolja Kínát.

November közepén Kína első kísérleti űrállomása, a Tienkung−1 (Tiangong−1, magyarul Mennyei Palota) irányítási státusza hosszú távú üzemeltetésűre módosult, számolt be a Space Daily. A rövid távú kategóriából történő előrelépés megvalósulása a november első két hetében zajló, Sencsou-8 (Shenzhou-8) űrhajóval végrehajtott dokkolási kísérletek eredményétől függött. A Sencsou−8  és a Tienkung−1 kétszeri összekapcsolódása után az űrhajó földet érésével november 17-én teljes sikerrel zárult Kína első, egyelőre legénység nélküli űrmodulokkal végrehajtott dokkolása.

Egyről a kettőre

Ez az eredmény Peking számára jelentős előrelépést jelent emberi űrrepülési programjában, melynek így három szakaszából a második befejező fázisába értek, és amelynek végső, nagyszabású célja Kína hosszú távú emberi jelenlétének megvalósítása az űrben egy saját, nagy méretű űrállomás fenntartásával, írja tanulmányában Kevin Pollpeter, a kínai űrprogram szakértője.

Az 1992. szeptember 21-én elindított, a dátum után 921-es Projektnek elnevezett program első lépése az első űrszondák fellövésétől 2005-ig, a Sencsou−6 jelölésű, két asztronautát szállító űrhajó földet éréséig tartott. Ebben a szakaszban vált Kína a világ harmadik országává Oroszország és az Egyesült Államok után, amely önállóan embert juttatott az űrbe: 2003 októberében Jang Livej (Yang Liwei) a Sencsou−5 fedélzetén első kínai állampolgárként hagyta el a sztratoszférát. A második lépés első fázisát Kína 2007-ben, a Sencsou−7-es űrhajó küldetése végeztével teljesítette, alig négy évvel Jang útja után a Sencsou−7 utasai űrsétát hajtottak végre.

A jelenlegi, második fázis célkitűzése kisebb űrállomások tesztelése és működtetése, ennek keretében a tervek szerint a Tienkung–1-et 2013-ban a Tienkung−2, azt pedig 2015-ben a Tienkung−3 váltja majd le. A három „Mennyei Palota” teszteléséből származó eredmények segítik majd hozzá a kínai mérnököket az ország első, saját üzemeltetésű, hosszú távon fenntartott, a tartós emberi jelenlét körülményeit biztosító űrállomás kivitelezéséhez és Föld körüli pályára állításához. A Sencsou−8 és a Tienkung−1 sikeres dokkolásai által elindított kísérletsorozat folytatására már 2012-ben sor kerül. A Sencsou−9 és a Sencsou−10 közül legalább az egyik űrhajó biztosan legénységgel a fedélzetén indul majd útjára, akik az űrállomáson eltöltött rövid idő alatt az űrkutatás mellett orvosi kísérleteket is el fognak végezni, hogy elősegítsék a hosszú távú űrbéli tartózkodás technológiai hátterének megvalósítását.

Míg a Tienkung−1, 2, és 3 űrállomások csupán három asztronautát tudnak befogadni, maximum húsz, illetve negyven napig, és tervezett élettartamuk két év, a 2020-ra tervezett teljes értékű űrállomás tíz évig maradna Föld körüli pályán, és állandó, bizonyos időszakonként cserélődő legénysége lehetne. A 2020-as célkitűzés jelentősége többek között abban rejlik, hogy a 16 ország által üzemeltetett Nemzetközi Űrállomás (International Space Station, ISS) tervezett élettartama éppen ekkor ér majd a végéhez, és egyelőre nincs tervezett utódja, csupán a projekt meghosszabbításáról szóló tervek láttak napvilágot. A kínai űrállomás méreteit tekintve azonban jócskán elmarad az amerikai és orosz technológia által dominált ISS mögött. Az ISS súlya 450 tonna, hossza 51 méter, jövőbeli ázsiai kollégája viszont a tervek alapján csupán 60 tonnát fog nyomni. Peking szerint azonban felesleges az összehasonlítás, hiszen Kína önállóan hozza létre és működteti majd az űreszközt, míg az ISS széleskörű nemzetközi összefogás eredménye.

Töretlen törekvések a nemzetközi együttműködésre

Éppen a Nemzetközi Űrállomás programjából történő kimaradás ösztökélte Kínát saját emberi űrrepülési programjának elindítására két évtizeddel ezelőtt, mikor az amerikaiak ellenkezése miatt Peking nem csatlakozhatott a projekthez. Ennek ellenére Kína továbbra sem zárkózik el az ISS programhoz való csatlakozástól, és szüntelenül hangoztatja nyitottságát bármilyen más nemzetközi együttműködésre. Vang Csao-jao (Wang Zhaoyao), az emberi űrrepülési program tervezésére és irányítására szakosodott hivatal (CMSEO) igazgatóhelyettese elmondta, hogy „Kína szívesen bevon külső szakértőket is az űrállomás fejlesztési és üzemeltetési munkálataiba, hogy ezáltal még hatékonyabban járulhassanak hozzá az emberi űrrepülés előmeneteléhez és a világűr békés célú használatához” – idézi a Washington Post. A központi vezetés álláspontját közvetítő állami hírügynökség, a Hszinhua (Xinhua) egy cikke szerint pedig „az űrverseny koncepciója mára túlhaladottá vált, a jövőt a nemzetközi együttműködés fogja meghatározni, mely szükségszerűen fel fogja váltani a rivalizálást”.

A sokat hangoztatott nemzetközi együttműködésekre való törekvés nem maradt eredménytelen, ám jelentős áttörést sem sikerült elérni. Az első kísérleti dokkolási projekt során például Németország biológiai kísérleteket végezhetett a kínai űrhajón. Ezenkívül Kína öt országban rendelkezik külső megfigyelőállomásokkal: Pakisztán, Chile, Kenya és Namíbia után Peking november elején Ausztráliával is megállapodott a Dongara Űrállomás bérléséről, mely ezáltal Kína első olyan űrállomása, amely az Egyesült Államok egyik fő szövetségesének területén van.

Washington azonban a kezdetektől kétkedéssel figyeli a kínai űrprogramot, annak katonai célú felhasználásától tartva. Kína a Nemzetközi Űrállomás programjába való csatlakozásának elutasítása mögött is az amerikai (ellen-)érdekek álltak: az USA nem akarta megosztani űrtechnológiáját egyik fontos gazdasági és katonai vetélytársával. Washington aggodalmai nem teljesen alaptalanok, mivel annak ellenére, hogy a kínai űrprogram kommunikációjában gondosan ügyelnek arra, hogy kerüljék a katonai hivatkozásokat és hangsúlyozzák elköteleződésüket a világűr békés célú használata mellett, a projekt számos eleme arra utal, hogy mégis van hadi vonatkozása Peking űrtechnológiai fejlesztéseinek.

Kétségek közt Amerika – mi Peking valódi célja?

A legszembetűnőbb, hogy míg az amerikai űrprogramot vezető NASA egy polgári intézmény, addig Kínában az emberi űrrepülés programjáért felelős szervezet a katonaság, vagyis a Népi Felszabadító Hadsereg. 2007-ben ráadásul Peking lelőtte egyik Föld körüli pályán lévő műholdját, tesztelési célokra hivatkozva. Az akció széleskörű nemzetközi felháborodást váltott ki, mivel többek között Washington is Kína hatékony műholdvédelmi rendszerének prezentálását vélte felfedezni az egyébként nem veszélytelen lépés mögött, a szétszóródó maradványok ugyanis könnyen tönkretehettek volna bármilyen űreszközt.

Peking alapossága az űrtechnológiai fejlesztések és események kommunikációjában több helyen is tetten érhető. A 2006-os, Kína űrtevékenységéről szóló fehér könyvben szinte minden, katonai felhasználásra vonatkozó utalást kerültek, a Tiangong-1 kilövésekor pedig az egyetlen magas pozícióban lévő vezető, aki nem volt jelen sem a helyszínen, sem a pekingi megfigyelőközpontban, az a Hszü Csi-liang (Xu Qiliang) volt, akinek a légierő parancsnokaként 2009-ben tett nyilatkozatát sokan az űrbéli hadviselés támogatásaként értelmezték. Azonban a békés célok hangsúlyozása érdekében tett erőfeszítések ellenére sem lehet benne biztos az Egyesült Államok, hogy mi Kína valódi célja, hiszen űrhatalomként tisztában vannak azzal, hogy az űrtechnológiák 95 százaléka ugyanúgy felhasználható katonai, mint polgári célokra.

Washington ellenérzéseit fokozza, hogy a rendszeresen saját, önerőből fejlesztettként kommunikált, a sok nemzetközi összefogás által létrehozott űrprogram között kuriózumnak számító kínai űrtechnológia intézményi háttere nehezen átlátható. A projektre az egyik – főleg az USA szempontjából – legrosszabb fényt vető esemény Csung Tung-fan (Chung Dongfan) 2009-es elítélése volt. A kínai származású amerikai állampolgár a Boeing vállalatnál dolgozott az idén nyáron véget ért űrsikló (Space Shuttle) programban, munkája során pedig az ítélet szerint már a hetvenes évek óta adott ki szigorúan bizalmas dokumentumokat a Kínai Népköztársaságak, írja a Bloomberg.

Több tényező is alátámasztja tehát az Egyesült Államok aggodalmait és ellenérzéseit Kínai űrprogramjával kapcsolatban – ami rohamosan fejlődik ugyan, de még mindig tetemes lemaradásban van az amerikai, vagy akár az orosz színvonalhoz képest. Peking tervei között szerepel 2013-ban űrhajót, 2020 után pedig embert juttatni a Holdra, de eközben az Egyesült Államok már a Marsra készül – még úgy is, hogy az amerikai űrkutatási költségvetést komoly vágások érték és fogják érni a következő években is. Washington több évtizedes előnye áll szemben tehát Peking jóval erősebb politikai és gazdasági lehetőségeivel.