Azonosították a több mint két évvel ezelőtt Brazília partjainál az Atlanti óceánba zuhant francia repülőgép három szlovákiai utasának a holttestét. A két garamkovácsi és az ipolyfödémesi férfi földi maradványait heteken belül hazaszállítják – írja az új Szó című szlovákiai magyar napilap pénteken.
Az Air France 447-es Rio de Janeiróból Párizsba tartó járatán, amely 2009. június 1-jére virradóra tűnt el a radarokról, a 228 utas között három szlovák állampolgár utazott, különös egybeesés, hogy mindannyian a Lévai járásból származtak.
A földi maradványokat júniusban szállították Franciaországba, s megkezdték a személyazonosság megállapítását. DNS-mintát kértek az elhunyt hozzátartozóitól.A napokban a párizsi szlovák nagykövetség értesítette mindhárom családot, hogy a szlovákiai állampolgárok maradványai is a kiemelt testek között vannak.
Gergely Margit, az ipolyfödésemi áldozat, Gergely Arnold édesanyja a lapnak elmondta: először telefonon, majd e-mailben tájékoztatták őket. Ők dönthettek arról, akarják-e, hogy a holttestet hazaszállítsák. Emellett arról is határozhattak, hogy Franciaországban hamvasszák-e el a testeket, és az urna kerüljön haza, vagy pedig a maradványokat szállítsák Szlovákiána, hogy hagyományos módon temethessék el hozzátartozójukat. Gergely Márta végül ez utóbbi mellett döntött. Gergely Arnoldnak 2010 közepén emeltek vörös márvány síremléket, a fiatalember 1999-ben elhunyt édesapja mellett fog nyugodni.
Lubos Schwarzenbacher, a szlovák külügyi tárca szóvivője elmondta, a tetemek hazaszállításának költségeit az érintett francia biztosítótársaság fizeti, ugyancsak ők állják a temetési költségeket.
MTI