Már az ENSZ előtt a kínai légszennyezés kérdése

Az ország lakói fizetik meg az árat a világ második legnagyobb gazdaságának fejlődéséért és ipari előrelépéséért, mégpedig az egészségükkel. Achim Steiner az ENSZ környezeti programjának vezetője úgy nyilatkozott, több százezer állampolgár idő előtti halálát okozta már az elfogadhatatlan légminőség, míg mások esetében visszafordíthatatlan betegségek kialakulásához vezetett. A sokkoló adatok által motiválva azonban az állam igyekszik javítani a helyzeten. Ehhez járul hozzá az ENSZ is, mely a napokban hozta nyilvánosságra azt a „zöld gazdaság” elnevezésű tervezet, melynek témája a környezettudatossággal összeegyeztethető gazdasági fejlődés elérése.

A program előremozdításának érdekében Steiner Pekingbe utazott, ahol érkezésének napján „egészségre súlyosan veszélyes” kategóriába volt sorolható a légminőség. „Súlyosak Kína elmúlt évtizedekben folytatott ’először fejlődjünk, majd később foglalkozunk az okozott károkkal’ politikájának költségei. Elsősorban maguknak kell megfizetni érte a legnagyobb árat, az életüket.” – nyilatkozta.

Az ázsiai ország ma már a világ legnagyobb környezetvédelemi befektetésekkel bíró gazdaságai közé sorolhatja magát. Az e területen befektetett összeg csak a tavalyi év során meghaladta a 49 milliárd dollárt (11.000 milliárd forint) és ez az elkövetkezendőkben várhatóan tovább fog emelkedni. Az ENSZ felmérése alapján a világ teljes GDP-jének mintegy két százalékába kerülne a „környezetbarát” gazdaságok kialakítása. Látogatása során Steiner egy olyan példán keresztül szemléltette az ilyen jellegű befektetések hasznosságát, melyben a napenergia által üzemeltetett vízmelegítő berendezések bár kezdetben költségesebbek, az évek során megtérítik a rájuk fordított összeget, és idővel még profitot is termelnek.

Roja Csilla

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »