Így ünnepelték Kadhafi bukását

„Moammer Kadhafi halála egy hosszú és fájdalmas fejezet végét jelenti Líbia népe számára” – jelentette ki csütörtökön délután Barack Obama a Fehér Házban. Az elnök hangsúlyozta: a győzelem elsődlegesen a líbiai népé, amely „megnyerte a forradalmát”, ugyanakkor kiemelte a nemzetközi koalícióban részt vevő államok katonáinak érdemeit is. Obama szólt arról, hogy Kadhafi rémuralmát követően egy toleráns és demokratikus Líbiát kell építeni, és az átmeneti kormányt az emberi jogok betartására hívta fel. Kadhafi sorsának példájával figyelmeztette a térség többi diktátorát is, hogy az emberi méltóság eltiprásában nem járhatnak sikerrel. 

A csütörtöki nap folyamán sorra érkeztek a reakciók az amerikai politika meghatározó szereplőitől. John McCain délután a CNN-en Obamához hasonlóan azt emelte ki, hogy a líbiai népé elsődlegesen a győzelem, de külön hangsúlyozta a francia és brit politika érdemeit is. A republikánus szenátor elismerte az Obama-kormány szerepét is, bár megjegyezte, hogy taktikai kérdésekben időnként eltérő álláspontot képviselt. Joe Biden alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy helyes döntésnek bizonyult a NATO-ra bízni a hadműveletek végrehajtását; korábban ugyanis sokan kifogásolták, hogy az Egyesült Államok miért „hátulról vezeti” a nemzetközi közösséget. Mitt Romney republikánus elnökjelölt egy iowai kampányrendezvényen kitérő választ adott az Obama-adminisztráció érdemeit firtató kérdésre, de kijelentette, hogy Kadhafi eltűntével jobb hellyé vált a világ. Romney márciusban még kritizálta Obamát azért, hogy francia nyomásra belevágott az akcióba. 

Kadhafi uralmának végét Barack Obama újabb külpolitikai sikereként értékelte a New York Times elemzése. A légierőre és egy erős nemzetközi koalícióra támaszkodó, viszont a költséges szárazföldi műveleteket elkerülő stratégia végül eredményre vezetett. Az elmúlt fél év során Oszama bin Laden és több további al-Kaida vezető likvidálásával és a líbiai eseményekkel megerősödött az elnök külpolitikájának a megítélése. „Barátainkkal és szövetségeseinkkel megmutattuk, hogy a 21. században milyen sikereket érhet el a kollektív cselekvés” – utalt Obama csütörtök délutáni beszédében arra, hogy a mostani eredménynek Líbián is túlmutató jelentősége lehet. Kevéssé valószínű ugyanakkor, hogy mindebből Obama komoly belpolitikai hasznot húzhatna: a felmérések szerint a jövő évi elnökválasztásokat elsődlegesen a gazdasági kérdések határozzák majd meg.   

Tábor Áron

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »