Kártérítést fizetnek a megbuktatott elnök családjának

Eltelt 57 év, már rég véget ért a hidegháború, Guatemalát a drogháború speciális esetét leszámítva már rég nem fenyegeti semmilyen háborús veszély, mindezek ellenére máig kellett várni arra, hogy az ország egykori elnöke végre békében nyugodhasson. Jacobo Árbenz egykori guatemalai elnököt csütörtökön hosszas társadalmi vita után rehabilitálták hazájában.

Az eljárás részeként a jelenlegi elnök, Álvaro Colom országa nevében hivatalosan is bocsánatot kért az Árbenz családtól az 1954-ben történtekért. A gesztus része annak a tavaly május óta húzódó folyamatnak, amely során a guatemalai kormányzat az Amerikaközi Emberi Jogi Bíróság előtt elismerte a család jogait, s elkötelezte megát amellett, hogy a jövőben nem is engedi sérülni az Árbenz család emberi jogait.

Habár a rehabilitáció a családdal közösen privát körben történt, páran úgy gondolják, hogy az eset szimbolikus abban az értelemben, hogy Guatemala végre szembe tudjon nézni saját múltjával, aminek csupán egy szelete volt Árbenz elnöksége.

A CIA is beszáll a banán-bizniszbe

Jacobo Árbenz Vilanova, az egykori elnök egyik fia hét éves volt, amikor édesapját erőszakkal távolították el a hatalomból, elvesztette vagyonát és megkezdődött a több országon átívelő emigrációjuk. Most 64 évesen a BBC Mundo-nak elmondta, hogy nagyszerű fejezetéhez érkezett politikusi karrierje, amikor is elismerték édesapja örökségét és immár harcolhat Guatemaláért, az igazságért, a történelemért.

A történet még 1951-ben kezdődött, amikor Jacobo Árbenz Guzmánt, az addigi védelmi minisztert megválasztották Guatemala elnökének. Árbenz érzékelve a társadalmi realitásokat, földreformba kezdett, hogy az ország szegény földbirtokosait is földhöz juttassa, és így biztosítson számukra jobb megélhetést. Terve azonban az Egyesült Államok részéről közvetett ellenállásba ütközött két okból is. Egyrészt az elnök programjában erős baloldali elemeket véltek felfedezni (ami az akkori időben koránt sem volt elhanyagolható szempont), valamint a földosztás maga súlyosan érintette a mezőgazdaságban erősen érdekelt United Fruit Company nevű amerikai nagyvállalatot.

Az elnöki program és annak esetleges baloldali jegyei azért is verték ki rögtön a biztosítékot Washingtonban, mert az 1950-es években kezdett el egyre inkább hűvösödni a hidegháború az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. A két szuperhatalom ilyetén párbajában (és az ún. mccarthyzmus szellemében) az Egyesült Államok egész egyszerűen nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy a mind politikai, mind gazdasági értelemben hátországának tekintett Latin-Amerikában a baloldali vagy netán szélsőbaloldali kommunista befolyás a legkisebb mértékben is érvényesülni tudjon (többek között ezért is válhatott a kubai rakétaválság a hidegháború mélypontjává és legfeszültebb helyzetévé). Washington ennek megfelelően már korábban is igyekezett minden létező eszközzel magához kötni a latin-amerikai államokat, például az 1945-ös chapultepeci nyilatkozattal, az 1947-es riói paktummal, az Amerikai Államok Szervezetét 1948-ban megalapító bogotái chartával.

A politikai mellett a gazdasági indok sem volt elhanyagolható. Sőt, nagyon is fontos volt, ha azt vesszük alapul, hogy az Egyesült Államok gazdasági befolyása számos más országban stratégiai nemzetgazdasági ágazatokban érvényesült már korábban is a United Fruit Company-hoz (UFC) hasonló nagyvállalatokon keresztül. Amerikai érdekeltségek voltak a kubai cukortermesztésben, a chilei rézbányászatban, a bolíviai ónkitermelésben és a közép-amerikai térség banántermesztésében is. Ez utóbbi területen tevékenykedett az UFC is. Azonban ha ez még nem is lenne feltétlen baj, az már feltűnőbb, ahogyan a banántermesztést végezte. A felvásárolt óriási, több ezer hektáros földeknek ugyanis csak egy részén termesztett banánt, a többit rögtön nem hasznosította – amit a guatemalai parasztok viszont megtettek volna ezt a vállalat helyett.

Az ügyet azért nem volt egyszerű megoldani, mert egyrészt az UFC nem akart önként lemondani földjeiről, aminek az is oka lehetett, hogy a banán termesztése erősen tápanyagigényes vállalkozás, így szakmai oka is lehetett annak, hogy óriási földeket hagytak pihenni. Ez viszont nem érdekelte Árbenz elnököt, egyszerűen kisajátította a földeket és szétosztotta a szegények között. A lépést azonban az Egyesült Államok nem tolerálhatta, így fegyverszállításokkal és a CIA bevetésével akadályozta meg az elnök programját – emiatt azonban kisebb polgárháború robbant ki az országban, hiszen a guatemalai szegények sem akartak megválni frissen szerzett földbirtokaiktól, ezért támogatták Árbenz elnököt. Az Egyesült Államok pedig az ellenzéki Carlos Castillo Armast támogatta, aki végül egy puccs segítségével átvette a hatalmat és 1954-ben elűzte Árbenzt az országból.

Állami bocsánatkérés

Claudia Árbenz, az egykori elnök unokája elmondta, hogy nagyapja egykori házát mára múzeummá rendezték be. „Van egy óriási zászló, vannak emlékek a korból, képeslapok az emberektől, festmények, kitüntetések és van több mint 1500 fotó is” – számolt be a BBC Mundo. A becses gyűjtemény most, a guatemalai állam hivatalos bocsánatkérő dokumentumával gyarapodott.

A képet már csak az árnyalja, hogy egyesek ugyanezt a gesztust Guatemalaváros után Washingtontól is elvárják, elvégre az Egyesült Államokat is felelősség terheli az egykori incidensért. Noha Bill Clinton elnök 1999-ben a Fehér Házban egy guatemalai politikusnak már egyszer sajnálatát fejezte ki, ennek ellenére sokan hiányolják a hivatalos bocsánatkérést. Ennek ellenére Washingtonban már hatályon kívül helyeztek olyan dokumentumokat, mint például a Szabadság Törvénye (spanyolul Ley de Libertad), amely az amerikai felelősség bizonyítékául szolgált Árbenz eltávolítása idején.

Posztumusz igazságszolgáltatás

Ruth del Valle Cobar, az elnöki hivatal igazgatója elmondta, hogy Guatemala kiáll az emberi jogok mellett, és a megbékélés, a kormányzat Árbenz-családdal való kiegyezése az egész társadalom javát szolgálja. „A kártérítés hasznos eszköz a családnak, de az erőszakos cselekmények más áldozatainak és általánosságban a társadalomnak is. Ez egy elismerése annak, hogy ami az országban történt, szükséges, hogy ne ismétlődhessen meg újra.”

Hogy ezt mennyire komolyan veszi a kormányzat, arra rávilágít a tény, hogy a megbékélés szellemében egy hivatalos rendelet szerint az iskolai tankönyvek szövege ezen túl ki fog térni az Árbenz-elnökségre is, sőt, az egyik fő guatemalai autópályát is a volt elnökről fogják elnevezni, valamint arcképével ellátott bélyegsorozatot helyeznek forgalomba és kezdenek el árulni. Továbbá újraírják Jacobo Árbenz életrajzát, fotósorozatot állítanak ki a tiszteletére, és oktatásokat tartanak az állami tisztségviselők részére, hogy minél érzékenyebben viszonyuljanak a jövőben például az őslakosok problémáihoz.

Az egykori elnök fia a gesztus úgy értékelte, mint ami „szükséges Guatemala számára”. Az ő lánya, a már említett Claudia pedig nagyapját idézte: „ahogy ő leköszönő beszédében mondta: Az utókor majd igazságot szolgáltat nekünk.”