Féltávnál tart az EU az átfogó válasz felé

Az Európai Központi Bank nem kap szerepet az átmeneti pénzügyi mentőalap, az EFSF megerősítésében, ez ugyanis ellentétes lenne az uniós szerződéssel – jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap délután, röviddel az EU27-ek találkozóját követően és az eurócsúcs kezdete előtt.

Végleg lekerült a napirendről az Európai Központi Bank bevonásának lehetősége az átmeneti pénzügyi mentőalap, az EFSF megerősítésébe – ez derült ki abból, amit Angela Merkel, német kancellár mondott újságíróknak azt követően, hogy vasárnap délután Brüsszelben véget ért az Európai Tanács ülése és mielőtt az euróövezet 17 tagállamának vezetői összeültek volna, hogy az adósságválságra adandó átfogó válasz még nyitott kérdéseiről tárgyaljanak.

Merkel egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a pénzügyminiszterek pénteken és szombaton két alternatív megoldásról tárgyaltak, amivel fokozni lehetne az európai pénzügyi stabilitási eszköz (EFSF) tűzerejét és ezzel egy, a befektetők számára is hiteles tűzfalat létrehozni, megelőzve a szuverén adósságválság átterjedését Olaszországra és Spanyolországra. Merkel, aki nem árulta el a két vizsgált módszer mibenlétét, hozzátette, hogy az EU-szerződés nem ad lehetőséget az Európai Központi Bank ilyenfajta szerepvállalására. Nicolas Sarkozy, francia elnök, aki Merkellel közösen tartotta a sajtótájékoztatót, ugyanerre a kérdésre válaszolva leszögezte, hogy „az EKB független és ennek Franciaország ugyanakkora jelentőséget kölcsönöz, mint Németország. Nem a kormányok dolga, hogy utasításokat adjanak a központi banknak” – mondta.

Az EFSF tűzerejének a növelése a korábbi forgatókönyv megdőlése miatt szükségessé vált új görög program elfogadása (és a magánszektor eddigieken túlmenő adósságleírása) mellett a két fő kérdés, amiről a 17 euróövezeti tagország vezetőinek még zöldágra kell vergődniük annak érdekében, hogy teljes legyen az átfogó csomag. Merkel még egyszer hangsúlyozta, hogy a megfelelő előkészítés után a komplett csomag elfogadására csak szerdán lesz lehetőség. Szerdán egyébként előbb a pénzügyminiszterek találkoznak, majd az EU27-ek vezetői ülnek össze röviden, hogy aztán az eurócsúcs nyélbe üsse az alkut.

Az átfogó válasz egyik kulcsfontosságú eleméről, a bankok feltőkésítéséről még szombaton megállapodtak a pénzügyminiszterek, ezúttal 27-es szinten. Ennek megfelelően azoknak az eurózóna-beli bankoknak, amelyekre az Európai Bankhatóság (EBA) által elvégzett speciális stressz tesztek rámutatnak, legkésőbb 2012. június végéig a jelenleginél jóval magasabb, 5 helyett 9 százalékos tőkemegfelelési rátának kell eleget tenniük. Bár a pénzügyminiszterek nem tesznek említést konkrét összegről, úgy tudni, hogy 100 és 110 milliárd euró az az összeg, amivel a bankokat fel kell majd tőkésíteni ahhoz, hogy be legyenek biztosítva egy esetleges eurózónabeli államcsőddel szemben.

A bankoknak első lépcsőben saját tőkeforrásaik igénybe vételével (többek között szerkezetátalakítás vagy a tulajdonukban lévő kötvények saját részvényre való konverziója révén) kell majd elvégezniük a feltőkésítést, de szükséges esetben a kormányoktól, sőt végső eszközként az EFSF-től is jöhet a pénzügyi segítség. Amíg a bankok nem tesznek eleget a feltőkésítésre vonatkozó kötelezettségüknek, addig nem fizethetnének osztalékot és sikerdíjakat sem.

A bankok megerősítésére vonatkozó tervnek része a pénzintézetek középtávú finanszírozási szükségleteinek szavatolása is, amit a bankok passzíváira (adósságára) nyújtott garanciák révén érnének el. A művelet célja, hogy a feltőkésítés és a tőkemegfelelési ráta felemelése ne vezessen hitelszűkéhez és a reálgazdaság bankfinanszírozásának visszaeséséhez.

Az Európai Tanács vasárnapi ülésén a vezetők egyetértettek arról, hogy az euróövezeten belüli folyamatokat úgy kell kezelni, hogy az tiszteletben tartsa az Európai Unió egységét. Rögzítették, hogy az eurócsúcs elnöke (jelen esetben ezen tisztség viselőjének a megválasztásáig Herman Van Rompuy, az EiT elnöke) tájékoztatni fogja a valutaövezeten kívüli országokat az eurócsúcsok előkészítéséről és azok eredményéről.

Az Európai Tanács tudomásul vette a 17 tagú eurózóna vezetőinek abbéli szándékát, hogy fontolóra vegyék a valutaövezeten belül a gazdasági kormányzás további elmélyítését, beleértve egy „korlátozott szerződésmódosítás lehetőségének a szemügyre vételét is”. A vezetők által kiadott záróközlemény ugyanakkor emlékeztet rá, hogy bármilyen szerződésmódosításról az EU 27 tagállamának kell döntenie. Az Európai Tanács decemberben Van Rompuy jelentése alapján visszatér majd a témára.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »