Kutatási biztos: jók vagyunk, de lemaradtunk

Hat százalékkal több pénzt fordítottak tavaly kutatásfejlesztére a legnagyobb európai vállalkozások 2009-hez képest – közölte a kutatáspolitikáért felelős EU-biztos az idei innováció eredménytábla bemutatóján. Máire Geoghegan-Quinn szerint egyre jobban szerepel az EU, de még mindig az USA és Japán mögött kullog.

7,2 milliárd eurót fordított kutatásfejlesztésre 2010-ben a Roche. A svájci gyógyszercég ezzel a globális toplista első helyére került, azaz tavaly az óriáscég költötte a legtöbb pénzt innovációra. A Roche-t az amerikai Pfizer, majd a Microsoft, a Toyota, és a Merck US követi. Csak a hatodik helyen szerepel a legjobb európai cég (a német Volkswagen). A wolfsburgi autógyár tavaly 6,3 milliárd eurót fordított új technológiák kifejlesztésére.

A világ legnagyobb cégeinek rangsorában uniós vállalkozásként helyet kapott még a finn Nokia (11. hely – 4,9 milliárd), a német Daimler (13. hely – 4,8 milliárd), a francia Sanofi-Aventis (14. hely – 4,4 milliárd), a brit GlaxoSmithKlein (16. hely – 4,4 milliárd) és a német Siemens (18. hely – 4,2 milliárd).

Mindezzel együtt is a kutatásfejlesztésért felelős EU-biztos úgy látja, az Európai Unió ipara jelentősen megerősödött innovációs szempontból az elmúlt egy évben. Míg 2009-ben 2,6 százalékkal csökkent a vezető uniós cégek által kutatásfejlesztésre fordított összeg, 2010-ben már 6,1 százalékos növekedést figyelt meg a Bizottság. Máire Geoghegan-Quinn az 1400 cég eredményét vizsgáló éves kutatási eredménytábla bemutatóján mondta ezt.

Kifejtette, a 6,1 százalékos európai növekedés jónak számít, a világ cégei ugyanis átlagban csak 4 százalékkal költöttek többet innovációra. Kiemelte viszont, hogy az Egyesült Államokban működő cégek 10 százalékkal növelték tavaly a K+F kiadásokat, Kínában pedig 29 százalékos növekedést mértek. Máire Geoghegan-Quinn szerint „az EU és az Európában működő cégek jó úton haladnak, és teszik a dolgukat, de még mindig le vagyunk maradva a világ nagy országaitól, és csak kullogunk mögöttük”.

Az uniós biztos – azon túl, hogy ezúton is győzködte a cégeket, hogy öljenek több pénzt a növekedés alapjaként szolgáló innovációba – felszólította a tagállamokat is arra, hogy minél előbb fogadják el, és hajtsák végre a közelmúltban hozott, és a közeljövőben javasolandó uniós jogszabályokat.

Kiemelte az egységes európai szabadalomról szóló, nehezen meghozott megállapodást, amely jelentősen egyszerűsíti és olcsóbbá teszi az uniós oltalom megszerzését; a kockázati tőkével, a szabványokkal és a közbeszerzéssel kapcsolatos európai rendelkezéseket.

Máire-Geoghegan Quinn beszélt arról is, hogy továbbra is hatalmas szakadék tátong a tagállamok között a kutatásra fordítandó pénzek tekintetében. A Bizottság toplistáján szereplő európai uniós cégek kétharmada Németországból, Franciaországból és Nagy-Britanniából származik.

A többi tagállam közül magasan kiemelkednek a skandináv országok vállalkozásai. Ezek közül: a dán Novo Nordisk 27,3%-kal, a szintén dán Vestas 49,8%-kal növelte a K+F ráfordításait, a svéd Ericsson pedig 3 milliárd euróval a globális toplistán is előkelő, 33. helyet szerzett. A spanyol Banco Santander, a szintén spanyol Telefonica, a holland TomTom, a brit Autonomy, a francia Gameloft és a német Morphosys igazi európai sikertörténetnek számítanak – mondják a Bizottságnál.

A testület adataiból kitűnik, a gazdasági válság nem éreztette a hatását a gyógyszer és biotechnológia, az informatika, valamint az autó- és autóalkatrész-gyártás területén. Ahogyan az első, 2004-ben publikált kutatásfejlesztési eredménytáblában, így az ideiben is ezek az ipari kategóriák fedik le a teljes innovációs költés több mint felét az Európai Unión belül.

A Bizottság megjegyzi, hogy ezek az adatok pusztán a magánszféra által innovációra költött pénzeket, és ezek hatásait elemzik, a tagállami költéseket nem. Ezzel kapcsolatban az innovációs EU-biztos nemrégiben már felhívta a tagországok figyelmét arra, hogy ők maguk is elfogadták azt az uniós célkitűzést, amely szerint 2020-ra a GDP 3 százalékára kell növelni a kutatásfejlesztésre fordítandó állami pénzek arányát.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek