Internetes vetélkedő az erdélyi kastélyokért

Már be lehet nevezni a WEBkastély elnevezésű vetélkedőre, amelynek célja felhívni a figyelmet az erdélyi kastélyok, kúriák állapotára, illetve bekapcsolni azokat a turisztikai körforgásba.

Az interneten zajló verseny a közel 600 erdélyi településen található kastély vagy kúria népszerűsítését, értékeinek ismertetését tűzte ki célul. A játékra 6–10 fős csapatok jelentkezhetnek, feltétel, hogy a csapat tagjai erdélyi kastély/kúria közelében éljenek, és egy helyi civil szervezettel is együttműködjenek. Egy kastélynak, egy kúriának csak egy csapata lehet, egy civil szervezet azonban több csapatot is támogathat.    Az online verseny egy másik internetes megmérettetéshez, a WebVidékhez hasonlóan zajlik. A részt vevő csapatoknak különböző próbákat, feladatokat kell elvégezniük négy héten keresztül, amelyek a kastély vagy kúria múltjára, jelenére, jövőjére, turisztikai hasznosíthatóságára, a köréje szervezett rendezvényekre vonatkoznak.

Háromtagú zsűri bírálja el a beérkező munkákat, de a közönség is befolyásolhatja szavazatával az eredményt – közli a Transindex erdélyi hírportál a november 26-án eredményhirdetéssel és díjátadással záruló versenyről.

A www.webkastely.ro honlapon kívül közösségi oldalakon is jelen lesz a vetélkedő, melyet a PONT Csoport, a Transindex, a Transilvania Trust Alapítvány és az Élő Erdély Egyesület közösen szervez.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »