Lesz-e megegyezés Iránnal?

Október 4-én Irán arra figyelmeztetett, hogy felgyorsítja a hazai urándúsítás folyamatát, amennyiben a nagyhatalmak továbbra sem hajlandóak elfogadni a tavalyi török-brazil-iráni nukleáris egyezményt.

2010. május 17-én ugyanis Irán olyan megállapodást írt alá Törökországgal és Brazíliával, melynek értelmében 1200 kg alacsony dúsítású uránt adna át, melyet a P5+1 országok (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) dúsítanának tovább. Akkoriban Irán mindössze 3,5-4,5%-os dúsítású uránnal rendelkezett, nagyjából az említett 1200 kg-os mennyiségben. Ezt az uránt a tervek szerint Oroszország és Franciaország dúsította volna tovább 20%-os szintre, és szállította volna vissza Teheránnak 9-12 hónapon belül. A visszakapott uránt pedig Irán üzemanyagként használhatta volna fel saját nukleáris energiaiparában. Az egyezményből ugyanakkor végül nem lett semmi – ebben ugyan bel- és külpolitikai tényezők is szerepet játszottak, Irán mégis elsősorban arra hivatkozva lépett vissza, hogy Washington benyújtotta az ENSZ-nek az Irán-ellenes szankciók következő tervezetét, melyből később meg is született a BT 1929. számú határozata.

Az azóta eltelt időszakban azonban a körülmények is jelentősen megváltoztak. A török-brazil javaslat elutasítását követően Irán saját maga kezdte meg uránjának 20%-ra való dúsítását. Mindez pedig szakértők szerint technológiailag jóval közelebb viszi a fegyverek előállításához szükséges 90%-os dúsítási szinthez is. Habár retorikájában Teherán továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a magas dúsítású uránra orvosi kutatóreaktorának működtetése végett van szüksége. Azt ugyanakkor az iráni külügyi szóvivő, Ramín Mehmánparaszt is elmondta, hogy ha a nagyhatalmak nem segítenek, akkor Irán nem csak a dúsítást, hanem a fűtőanyag előállítását is saját maga fogja végezni.

A szeptemberi ENSZ Közgyűlés ideje alatt ugyan Ahmadinezsád elnök még lebegtette a kérdést, október 5-én ugyanakkor hivatalosan is megerősítette, hogy hajlandóak felfüggeszteni a 20%-ra történő urándúsítást, ha tényleges elmozdulás történik a megegyezés irányába. Elmondása szerint ugyanis Iránnak nem gazdaságos otthon előállítani a 20%-os dúsítású uránt, ráadásul nemzetközi megítélésén is segítene, ha mindezt külföldi hatalmak végeznék helyette. Az elnök elmondása szerint 100-150 kg magas dúsítású uránnal akár 10-15 éven át működtethetnék a teheráni kutatóreaktort.

Ami pedig az ország nukleáris energiahálózatát illeti, a Busehri atomerőművet 2011. szeptember 3-án kötötték rá az ország elektromos rendszerére. Ez az erőmű jelenleg 100%-os kapacitáson 1’000 megawatt teljesítményre képes (ezt a tervek szerint novemberre érné el), Ahmadinezsád elnök bejelentése szerint ugyanakkor Teherán a jövőben összesen 20’000 megawatt nukleáris kapacitást szeretne beépíteni saját energiahálózatába.

Ezzel párhuzamosan, az iráni elnök nyilatkozatának hírére Washingtonban is komoly viták kerekedtek a török-brazil javaslat újratárgyalásáról. Míg a Fehér Ház továbbra is szkeptikus azt illetően, hogy Teherán valóban teljesen felfüggesztené-e a 20%-ra történő urándúsítási folyamatait; addig számos kutatócsoport és intézmény amellett lobbizik, hogy ezt a lehetőséget nem szabad megint elszalasztani. Véleményük szerint ugyanis minél tovább húzódik a kérdés, Teherán annál jobb pozíciókba kerül, és annál kevésbé áll majd érdekében az önkorlátozás. A szakértők ráadásul azt is kiemelték, hogy mindez egy olyan „humanitárius gesztus” lehetne, aminek fontos stratégiai jelentősége lenne az iráni atomvita végső tárgyalásos megoldását illetően is.

Ami azonban tovább bonyolítja a megállapodást az az, hogy Teherán 2010 óta még több alacsony dúsítású uránra tett szert, az 1200 kg-nál több urán kivitelére vonatkozó javaslatokat azonban ez idáig mereven elutasította. Ráadásul komoly problémát jelent, hogy sem Párizs, sem Moszkva nem reagált még hivatalosan az eseményekre – szkeptikusok szerint pedig mindez azt sugallja, hogy a két atomhatalom nem szívesen támogatná az egyezmény felújítását.

A következő napok tehát kulcsfontosságúak lesznek az egyezmény jövőjét illetően. A nyugati hatalmaknak ugyanakkor számba kell venniük azt is, hogy az urándúsításban történt előrelépéseknek köszönhetően, jelen becslések szerint 2012 végére Iránnak már elegendő „alapanyaga” lehet ahhoz, hogy atomfegyverek fejlesztésébe kezdjen (amennyiben tényleg ez a célja) – habár innen szakértők szerint még legjobb esetben is minimum fél év szükséges magának a bombának az előállításához. Emellett ugyanakkor aggasztó, hogy a hordozó eszközök fejlesztésére vonatkozóan is 2013-ra teszik azt a dátumot, mikorra Teheránnak valószínűleg sikerülne az atomtöltetek hordozására is alkalmas rakéták kifejlesztése. Éppen ezért még Amerikán belül is egyre több hang mondja azt, hogy minél hamarabb egyezségre kell jutni Iránnal, különben végképp elúszhat a megállapodás esélye.