Amerika ismét megfeledkezik déli szomszédairól

A jövő évi amerikai elnökválasztás közeledtével cikkünk keretében megvizsgáljuk, hogy a két nagy politikai párt, a demokraták és republikánusok miként viszonyulnak választási programjaikban Latin-Amerikához, már amennyiben van erre vonatkozó stratégiájuk.

A két párt politikusainak eddigi megnyilvánulásaiból hamar levonhatjuk a következtetést, hogy a déli országokhoz kötődő külpolitikájukat inkább jellemzi az eltávolodás, mint a nyitás és közeledés.

A republikánusok hanyagsága

Michelle Bachmann, a republikánusok előjelöltje kevés alkalommal járt olyan közel Latin-Amerikához, mint a legutóbbi kávéházi látogatásakor Miamiban. Itt lehetősége volt a kampányának egy elhanyagolt részéről nyilatkoznia, méghozzá a déli szomszédokról. Ekkor is csak Kubáról szólt, és a Castro fivérekről tett kijelentésében közös ellenségként aposztrofálta őket. Bachmann, a többi előjelölthöz hasonlóan nem beszélt arról, hogy ha megszerezné az elnöki jelölést, vagy netalán bejutna a Fehér Házba, akkor hogyan kezelné a dél-amerikai kapcsolatokat.

A republikánus jelölteket egyébként is a külpolitikai jártasság hiányával lehetne jellemzi. Így Mitt Romney-t, a volt massachusettsi kormányzót, vagy Rick Perry-t, Texas mostani kormányzóját. Általánosságban elmondható, hogy a külpolitikai vonatkozású témáik a nemzeti biztonság, a bevándorlás és a határellenőrzés hármasán belül maradnak.

Mexikó, Venezuela és Kuba azon országok közé tartoznak, melyek több alkalommal képezik a külpolitikáról szóló beszédek tárgyát, de ezek csak a meglévő problémákat sorolják fel újra és újra, míg nélkülözik a stratégiák kidolgozását. Egyesek azonban logikusnak tartják, hogy az előjelöltek olyan fontos belügyi témákkal foglalkoznak inkább mint például a munkanélküliség, ami tartósan 9,1 százalékos.

Obama nélkül is megy

Obama beiktatását követően az észak-déli kapcsolatokat tekintve új fejezet kezdődött. Azaz csak kezdődött volna. Egy 34 amerikai országot magában foglaló jegyzőkönyv aláírására került sor, ami a két régió közti kapcsolatok megújítását célozta. A tényleges megvalósítás időközben azonban elmaradt. Olyan prioritások  előzték meg Dél-Amerikát, amelyekkel nem lehetett felvennie a versenyt – így a közel-keleti események vagy az amerikai egészségügyi rendszer reformja.

Azóta talán már Obama is belátta, hogy nem a baloldali dél-amerikai kormányok tehetőek felelőssé ezért, akiket ráadásul a „bad left”, azaz a „rossz bal” jelzővel illettek. A probléma inkább otthon keresendő. Olyan régóta megoldásra váró kérdéseket nem tisztáztak mint például a Mexikóba irányuló fegyvercsempészetet, a migrációt vagy a vámok mértékét.

Míg Észak-Amerika a belpolitikai ügyeivel volt elfoglalva, Latin-Amerika fejlődésnek indult és ehhez nem volt szüksége a szomszéd segítségére: a virágzó kereskedelem Kínával, a gazdasági növekedés és a stabil demokratikus kormányok megléte jelzi, hogy a régió elboldogul a „Nagy Testvér” nélkül is. A végbemenő pozitív változások egy gyűjtőnevet is kaptak: latin-amerikai tavasz. A hangsúly a regionalizmus felé tolódott, az országok gazdasági és szociális fejlesztéseket vittek véghez.

Különösen igaz ez Brazília esetében, akinek az USA-val való kapcsolatát az utóbbi években a távolságtartás jellemezte. Dél-Amerikát olyannyira „elvesztette” az észak, hogy a régióban mára már Brazília súlya vált meghatározóvá. Az Észak-Amerikát megrázó pénzügyi válság Brazíliát szinte elkerülte, mi több, fent tudta tartani a megindult szociális és gazdasági növekedését. Megerősödését mi sem jelezhetné jobban, mint hogy fontolgatják az ENSZ Biztonsági Tanácsában való állandó tagságát. Obama Brazíliában tett márciusi látogatása azonban sikeresként könyvelhető el, s talán a két fél közeledését eredményezheti.

Kuba is szép eredményeket ért el az oktatás, egészségügy és igazságszolgáltatás területén. Az újonnan bevezetett reformok már nagyobb teret engednek az egyéni vállalkozásoknak.

Mind a demokratáknak, mind a republikánusoknak komolyabban kellene figyelniük a latin-amerikai országokra, amelyek köszönik szépen, jól vannak az Egyesült Államok nélkül is. Ha a kapcsolatokat nem veszik fel egymással újra, akkor az azt jelenti, hogy Dél-Amerika kulcsát átadják Kínának, ahonnan pedig nem lesz egykönnyen visszaút.