Mi történt a múlt héten Szváziföldön?

A Szváziföldi Cselekvés Teljes Hete névvel illetett tüntetéssorozat (mint kiderült: hosszú távú) célja az volt, hogy megdöntse a királyságot és – akárcsak a többi afrikai ország – végre Szváziföld is elindulhasson a demokratizálódás útján. A demokraták által sikeresnek elkönyvelt eseménysorozat a külső szemlélő számára inkább jóindulatú döntetlennek tűnik.

A szváziföldi kormány – melynek egészét a király tartja kezében –  már szeptember elején igyekezett bírósági úton megakadályozni a tüntetéssorozatot, azt azonban bíróság legálisnak nyilvánította, így a demonstráció elkezdődhetett: az első napon a fővárosban, Mbabanéban ötezer ember vonult az utcákra. A főszervezők a Szváziföldi Demokratikus Mozgalom (SDC), a Népek Egyesült Demokratikus Mozgalma (PUDEMO), a Szváziföldi Egyesült Demokratikus Front (SUDF) és az Érintett Civil Szervezetek Szváziföldi Koalíciója (SCCCO) voltak. Hozzájuk csatlakozott a Dél-afrikai Szakszervezetek Dél-afrikai Kongresszusa (COSATU), valamint számos külföldi támogató Botswanából, Kenyából, Nigériából, Sierra Leonéból, a Dél-afrikai Köztársaságból, sőt még az Egyesül Királyságból, Görögországból, Franciaországból, Dániából, Norvégiából és az Amerikai Egyesült Államokból is. Emellett a világ 21 városában szolidaritástüntetések kezdődtek.

Miután kihirdették a mozgalom fő céljait (véget vetni a korrupciónak, legalizálni a politikai pártokat, a politikai foglyok szabadon engedése, a száműzöttek hazaengedése, valamint a többpártrendszerű demokrácia bevezetése), nyílt levelet küldtek a dél-afrikai elnöknek, Jacob Zumának, melyben az országot sújtó fő gondokat leírva (kiemelve a gazdasági problémákat és a HIV-fertőzés súlyosságát) a nagy szomszéd segítségét kérték.

Napról napra több város csatlakozott a demonstrációhoz: a második napon – amely egyébként a szomáliai függetlenség napja is – Manzini, ahol egy pólót is elégettek, amire a király képét nyomtatták, majd pedig Siteki és Nhlangano is beállt a tüntetők sorába. Ezzel Szváziföld mind a négy régiója csatlakozott a tüntetésekhez, a városokban pedig a szemtanúk szerint „majdhogynem karneváli hangulat” volt.

A tüntetések okai

Igen hamar, már a második nap létrejöttek azok a speciális fórumok, amik az ország adott problémáit igyekeztek megtárgyalni. Ennek megfelelően egy nagyobb csoport a parlament előtt kimondottan a hatalmas adósság miatt tüntetett.

Az oktatás bizonyult az egyik legsúlyosabb problémának: ezt a kérdést két csoport is szívügyének tekintette. Egyfelől a diákok, akik az oktatás drágulása miatt gyűltek össze (amiért még szeptember legelején egyszer már tüntettek), másfelől az oktatásban dolgozók, akik közül sokan úgy vélték, az alulfinanszírozás miatt egyszerűen nincs is értelme elkezdeni az új tanévet

Felszólalt az Orvosok Határok Nélkül jótékonysági szervezet is, ugyanis az országban elfogytak az AIDS-vizsgálathoz használt eszközök, valamint az immunrendszert erősítő gyógyszerek is, és még nem kaptak pénzt ezek pótlására.

Az uralkodó és a kormány reakciója

Az uralkodó, III. Mswati rögtön a megmozdulások elején megbénította a mobilkommunikációt. Ez persze nem véletlen: a király az ország egyetlen mobilcégének, az MTN Swazilandnek az 51%-os tulajdonosa. A lépés nem érte váratlanul a tüntetőket, tavaly, az első demokratikus célú megmozdulások idején is ez történt. A rendőrség és a katonaság ekkor még csak a buszok elterelésével igyekezett mérsékelni a gyülekezők számát, valamint a fő útvonalakon ellenőrzőpontokat kezdtek felállítani.

A rendőrség a tömegoszlatásra alkalmas eszközöket kezdetben csak megfélemlítés céljából állította ki az utcára – a szervezők szerint azért, mert nem akarták, hogy a brutális elnyomás által nagyobb nemzetközi visszhangra lelne a mozgalom. Ugyanakkor az is igaz, hogy a szvázi bíróság döntése értelmében jogilag lehetőségük se lett volna erre.

Persze egy bírósági döntést egy diktátor (esetünkben a király) nem feltétlenül úgy kezel, mint egy demokratikus országban. Így történhetett, hogy amint látványosan terjedt a tüntetés láza, az újonnan csatlakozó városokban igyekeztek elejét venni a nagyobb mozgolódásoknak. Sitekiben a békés demonstrálók ellen gumibottal, gumilövedékekkel, könnygázzal, vízágyúval és villanógránáttal léptek fel, mire a diákok útzárakat emeltek. Manziniben a rendőrség felszólítással próbálta megakadályozni, hogy ott ezen a napon is kimenjenek az utcákra. A tüntetők ennek nem tettek eleget, azonban atrocitás nem történt. Mbabanében is erővel léptek fel a fegyveresek, miután az elfogott demonstrálók közül két szakszervezeti vezetőt deportáltak. A hét közepétől gyakorlatilag állandóvá váltak az összetűzések a tüntetők és a fegyveres erők között. Az erőszakra válaszul Szváziföld dániai konzulja, Flemming Jřrgensen lemondott tisztségéről

A tömegek dühét egyébként a király a csütörtöki napon sikeresen gerjesztette azzal, hogy az egyik újság címlapján egy tortával pózolt, amit egy helyi péktől megkoronázásának 25. évfordulójára kapott.

A szervezők sikerről beszélnek

Az utolsó két napon már egyértelművé vált, hogy politikai változást most nem tudnak kicsikarni. Ezért előbb a Szváziföldi Egyesült Demokratikus Front (SUDF) és az Érintett Civil Szervezetek Szváziföldi Koalíciója (SCCCO) együttesen kiadott egy nyilatkozatot „A SUDF/SCCCO üdvözli a globális szolidaritást, elítéli a rendőrségi brutalitást” címmel. Ebben megköszönték a résztvevő szervezeteknek a támogatást, valamint az erőszakos fellépés ellenére kitartó emberek részvételét. Végül az utolsó napon bejelentették: a következő megmozdulás 2012 áprilisában lesz.

Sikernek lehet elkönyvelni, hogy szeptember 12-e és 14-e között Strasbourgban szolidaritási konferenciát tartottak, valamint hogy Johannesburgban a Szvázi Diaszpóra Platform szeptember nyolcadikán „Szváziföld: remény a demokráciára pénzügyi segítségek idejében” címmel egy szemináriumot szervezett, aminek célja a demokratikus mozgalom hirdetése és az országot sújtó problémák bemutatás volt. Emellett az iskolák ígéretet kaptak a kormánytól, hogy megkapják a működéshez szükséges anyagi támogatást – igaz, az kétséges, hogy ezt végre is hajtják-e.

Mindenesetre egyre tisztábban látszik, hogy a szváziföldi demokraták tudatában vannak annak, hogy ez hosszú folyamat lesz, ami talán a 2013-ban esedékes általános választásokra érhet be. Egyesek szerint a legjobb az lenne, ha addig sikerülne egy átmeneti kormányt létrehozni, amivel kiszorítanák a királysághoz hű embereket az ország vezetéséből.

Verdikt

A szervezők számítása szerint az öt napon az egész országban összesen 30-40 ezer ember vonult ki az utcákra (külföldi megfigyelők szerint ennek csak a töredéke). Ez azonban nagyon kevésnek tűnik: az ország lakossága 1,3 millió fő, melynek közel 60 százaléka esik abba a korosztályba (a 15 és 64 év közöttiek), akik aktívan részt vehettek volna az eseményekben. Ez közel 750 ezer embert jelent. Ennek a tömegnek (az abszolút optimista 40 ezer fővel számolva) csupán az 5 százaléka jelent meg az utcákon, formált politikai véleményt.

Ez a szám nem véletlenül alacsony: az emberek egyébként is félnek a király igen jól szervezett fegyveres erőitől, de ehhez még valószínűleg az is hozzájárult, hogy ennek a korosztálynak a nagy része királyságban nőtt fel, azaz a jelenlegi rendszer természetes nekik. A tüntetések előtt egyébként is sokan vélték úgy, hogy az emberekben ezért nem lesz meg az az átütő erő, ami az arab országokban jelen volt. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az ellenőrzőpontok és az országban uralkodó benzinhiány sem könnyítette meg a tömegek mobilizálását.

A helyzetet csak bonyolítja, hogy a tüntetés szervezői azt követelik a külföldi államoktól, hogy függesszék fel a Szváziföldnek folyósított segélyeket. Csakhogy az emberek 25-30 százaléka a donor országoknak köszönhetően kap nap mint nap élelmet. Márpedig ha ezek az országok eleget tesznek ennek a kérésnek, akkor a közharag könnyen a demokráciapártiak ellen irányulhat.