A guatemalai elnökválasztás margójára

Előző cikkünkben már bemutattuk a közép-amerikai ország most vasárnapra esedékes elnökválasztásának jelöltjeit, most igyekszünk bepillantást engedni a színfalak mögé és rávilágítani arra, hogy milyen szálak irányítják az ország politikai életét és milyen mechanizmusok befolyásolják a választásokat.

Guatemalai társasjáték: mindenki csak egyszer dobhat

Guatemala 1986 óta demokratikus ország, abban az évben váltotta le az addigi katonai irányítást a kereszténydemokraták elnökjelöltje. A váltás – melyre azonban még 10 évet kellett várni – illeszkedett abba a demokratikus trendbe, amely akkoriban jellemezte a térséget. Az 1990-es évek folyamán aztán neoliberális reformokat hajtottak végre, a 21. század első éveiben pedig balratolódás következett a politikában. Mindemellett van néhány olyan sajátosság, amelyre érdemes felhívni a figyelmet, amennyiben meg akarjuk érteni az ország előtt álló választások lényegét.

Alapvető szabály, hogy Guatemalában nem győzhet kétszer egymás után ugyanaz az elnök, magyarán egy politikai formáció sem tölthet ki megszakítás nélkül két ciklust. A katonai kormányok sora után ez logikus lépés, hiszen nem teszi lehetővé azt, hogy egy-egy meghatározó politikai szereplő uralja a közéletet. Ám ez olyan vonás, ami nem jellemző a régió egyetlen más országára sem. Ez a helyzet most is, amikor Álvaro Colom leköszönő elnököt nem követheti ex-felesége, Sandra Torres. De 1986 óta minden egyes választás alkalmával ez a tényező játszik meghatározó szerepet a jelöltek győzelmi esélyeit illetően. Így fordulhat elő az, ami a hazai politikai életben példátlan, jelesül, hogy a demokratikus átmenet óta minden politikai erő képviseltette magát saját elnökjelöltje képében az ország élén.

Visszájára forduló politikusi leleményesség

Egy konkrét példát kiragadva, a gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a szélsőjobboldali FRG, a Guatemalai Republikánus Front (Frente Republicano Guatemalteco) Alfonso Portillo elnöksége (2000-2004) előtt az 1999-es választásokon a szavazatok 48%-át szerezte meg, 2007-ben viszont csupán 7%-ot. Ha ezt a tendenciát kivetítjük az összes politikai szereplőre – értem ez alatt mind a pártok, mind a jelöltek népszerűségét – akkor azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a jelenlegi guatemalai rendszer hosszú távon a pártokba és politikusokba vetett szavazói bizalom esését segíti elő.

Ennek az az oka, hogy a vázolt rendszert a pártok saját érdekükben úgy „játsszák ki”, hogy mindig mással lépnek szövetségre, attól függően, hogy melyik formációnak áll jobban a szénája. A választók szintjén ez viszont úgy csapódik le, hogy majdnem mindegy, hogy kire szavaznak, hiszen lehet, hogy pártjuk éppen azzal köt szövetséget, akit nem vagy csak kevésbé szívesen akarnak az ország törvényhozásában látni. A közvéleménykutatások ezt támasztják alá: a guatemalaiak mintegy 36%-a bízik csak meg a Kongresszusban és 29%-a általában véve a politikai pártokban.

Ezt a folyamatot a politikusok is látják, akiknek megfelelő nyelvezetet kell használniuk annak érdekében, hogy a választók szavazatait megszerezhessék. Ezért hallhatunk olyan demagóg és populista elszólásokat egyes elnökjelöltektől, mint amilyet Alfonso Portillo vagy éppen a jelenlegi elnök felesége megengedett magának. A jelenleg korrupcióval és pénzmosással is gyanúsított Portillo egy beszédében nyíltan kijelentette, hogy „Én a nép embere vagyok, és tartozom a népnek”.

Sandra Torres pedig ezt is túlszárnyalva azzal próbálta megnyerni magának az emberek bizalmát, hogy leszögezte: „Én képviselem a leginkább elfelejtett és szegény guatemalaiakat. Elváltam az elnöktől, de összeházasodtam az emberekkel, a néppel”. Ugyan a választásokon az egykori elnök-feleség nem indulhat, de a Torres helyére lépő jelölt, Manuel Baldizón pótolja őt demagógia teré:. „Első alapvető eszközöm a Biblia, hiszen Isten nélkül nem vihetünk véghez semmit, és második alapként az Alkotmány, mert minden a törvénynek megfelelően történik” – mondta.

Az elnökválasztás esélytelenjei

Hiba lenne azonban azt hinni, hogy a guatemalai politikai paletta csak többé-kevésbé sikeres demagógokból állna. Szót kell ejtenünk a baloldal erőiről is, már csak az ország 20. századi történelme kapcsán is. 1960 és 1996 között polgárháború dúlt az országban a katonai kormányzat és a gerillák között, amely Álvaro Arzú elnök idején békével ért véget. Az 1986 előtt meghatározó szerepet betöltő baloldal azonban a szomszédos Salvadorhoz hasonlóan mára már nem játszik komoly szerepet. Az egykori gerillákból álló URNG (Unidad Revolucionaria Nacional Guatemalteca) a 2007-es választások során már csak a szavazatok két százalékát tudta összeszedni.

A politikai közélet másik, szintén elég gyér eredményt produkáló részét képezik az őslakosok szervezetei, jelöltjei, köztük Rigoberta Menchú, aki 1992-ben Nobel békedíjat kapott. Noha Guatemala népességének mintegy 60%-át indiánok alkotják, köztük jelentős számú (több, mint kétmillió) maja, ennek ellenére az indiánok nem alkotnak zárt politikai és érdekképviseleti formációt, hanem diverzifikálódva, megosztottan képviseltetik magukat, jó esetben körülbelül 3%-os eredménnyel.

A jelöltek sorrendje a legfrissebb eredmények alapján

Végezetül pedig lássunk néhány friss adatot az elnökjelöltek győzelmi esélyeit illetően. Szeptember 6-ai állásnak megfelelően továbbra is toronymagas esélyesként őrzi első és befutó helyét Otto Pérez Molina, 22 százalékkal megelőzve riválisát. Ennek megfelelően a Hazafi Párt, a PP (Partido Patriota) színeiben induló Molina meglehetős nyugalommal szemlélheti a napokon belül induló küzdelmet.

Őt követi 22,5%-kal  Manuel Baldizón a PL, a Vezető Párt (Partido Líder) jelöltjeként. Az elnökjelölti verseny jelenlegi harmadik helyezettje Eduardo Suger 18,5%-al a Creo (Compromiso, Renovación y Orden – “Kompromisszum, Reform és Rend” pártjának) jelöltjeként. Őt Mario Estrada (5,3%) követi az UCN (Unión del Cambio Nacional, “Nemzeti Változás Uniója”) színeiben, Harold Caballeros 3,9%-on áll a Viva-EG (Visión con Valores y Encuentro por Guatemala) elnökjelöltjeként. A sort Patricia Arzú (2,4%) zárja a PU (Partido Unionista), Juan Gutierrez (1,3%) a PAN (Partido de Avanzada Nacional – Nemzeti Haladás Pártja) és Rigoberta Menchú (1,1%) a FAI (Frente Amplio de Izquierda – Széles Baloldali Front) jelöltjeként.

A különböző jelöltek színes programmal indulnak a megmérettetésen, így Molina a bűnözés elleni harcot emelte ki saját megvalósítandó céljának, ami mellett fejlesztené az oktatást, az egészségügyet, az elhelyezkedési lehetőségeket és általánosságban a gazdasági helyzetet. Átfogó programjával szemben Baldizón elsősorban a szegényebb guatemalaiakra koncentrál, míg Menchú érthető módon az őslakosok problémáit helyezi előtérbe.

Tomik Ádám