Slota: Az Európai Egyesült Államok út a pokolba

Ján Slota SNS-pártvezér szerint egyfajta Európai Egyesült Államok kialakítása az olyan kisebb államok, mint Szlovákia vagy Csehország számára a pokolba vezető utat jelentenék.

A pártelnök szerint Szlovákia úgy tűnne el egy ilyen környezetben, mint a pára. Elmondta, hogy az eurozóna szétesésével kapcsolatban nem támogatják at uniós államkötvény létrehozását sem, amelyet a közgazdászok az övezet leggyengébb tagja alapján sorolnák be a ratingskálán.

Az Európai Unió vezetése Slota szerint még semmilyen effektív megoldási javaslattal nm állt elő, éppen ezért szerinte már itt volna az ideje, és annak is, hogy preventív intézkedéseket hozzanak, hogy ez ne ismétlődhessen meg. „Mivelhogy az euromentőcsomagnak nevezett megoldás nem megoldás, és Szlovákia azon kevesek közt szerepel már, akik az inkompetens kormányaiknak köszönhetően továbbra is bíznak benne, és látják az értelmét” – így Slota.

Állítja, pártja soha nem fogja támogatni az euromentőcsomagot, ellenben azt, hogy a szlovák pénz a szlovák adófizetőkhöz térjen vissza, nem pedig a „lusta államokhoz, amelyeket felelőtlen szocialisták vezetnek”.

SITA

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »