Délen vitázott öt republikánus elnökjelölt

Öt republikánus párti elnökaspiráns tett hitet egy közös fórumon a szabadpiac és az amerikai alkotmány alapelvei mellett hétfőn Dél-Carolinában, ahol a déli államok között jövőre elsőként tartanak előválasztást a konzervatív ellenzéki párt hivatalos jelöltjéről.

A fórumon, amelynek házigazdája Jim DeMint szenátor, az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom egyik vezéralakja volt, a Fehér Házért versenybe szállt politikusok nem egymással vitáztak, hanem a pódiumra egymás után lépve, kérdésekre válaszolva fejtették ki programjukat.

Az aspiránsok mezőnyét vezető Rick Perry texasi kormányzó az utolsó pillanatban lemondta az eseményen való részvételét, és visszatért államába, hogy a helyszínről irányítsa a futótüzek elleni küzdelmet. Ez a hívei szerint megfosztotta őt az első, országosan közvetített programbeszéd lehetőségétől, és a támogatottságban a második helyen álló Mitt Romney-ra irányította a figyelmet.

Az aspiránsok, akik nem hallhatták egymás felszólalásait, egyaránt kiálltak a szövetségi kormányzat és az adók csökkentése, valamint a Barack Obama elnök által elfogadtatott egészségbiztosítási reform visszavonása mellett.”Nem hiszem, hogy láttam valaha olyan kormányt, amely (a jelenleginél) jobban eltávolodott az alkotmánytól” – jelentette ki Obama egészségbiztosítási reformjával kapcsolatban az elmúlt napokban az ultrakonzervatív Tea Party mozgalomhoz közeledő Romney, aki pedig Massachusetts vezetőjeként hasonló lépéseket hozott az államban. A politikus szerint Amerika gazdasági bajai onnan erednek, hogy „Washington túlságosan tolakodó, túl nagy és túlságosan követelőző” lett.

Newt Gingrich volt képviselőházi elnök szerint fennáll az a „súlyos veszély”, hogy az amerikai gazdaság helyzete rosszabbodik, nem pedig javul, és óva intett mindenkit attól, hogy azt higgye: a 9 százalékos munkanélküliség már a mélypont.

Michele Bachmann minnesotai képviselő erkölcsi problémának nevezte a szövetségi kormány költekezését, és azt állította, hogy az Obama-féle egészségügyi ellátási reform az első lépés az egészségügy államosítása felé.

Ron Paul a szövetségi kormányzat szerepének csökkentését sürgette, az amerikai katonák hazarendelését és a külföldi konfliktusokba való be nem avatkozást. Herman Cain volt pizzalánc-menedzser azt hangoztatta, hogy ő üzletember, nem politikus, ezért tudja hogy kell élénkíteni a gazdaságot, és egyebek mellett arról szólt, hogy a fellendülés érdekében egyaránt 9 százalékon rögzítené a vállalati, a személyi jövedelmi és az általános forgalmi adót.

A republikánus elnökaspiránsok három héten belül három országosan közvetített televíziós vitában csapnak össze, amelyek közül az elsőt szerda este rendezik meg.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »