Ünnepségeket, konferenciákat kellene tartani olyan jelentős napon, mint amilyen szeptember elseje, az alkotmány napja – véli Robert Fico. Az ellenzéki Smer-SD vezetője, előző miniszterelnök erről körülbelül harminc ember előtt beszélt, amikor egy csokor virágot helyezett el Svätopluknak (Szvatopluk) a pozsonyi vár előtt álló lovas szobránál. Ezzel szemben Richárd Sulík házelnök nem is ünnepelné az eseményt.
Fico elmondta, a parlamentnek alig néhány olyan tagja van csak, aki 1992-ben szavazatával támogatta az akkor még csak leendő önálló Szlovákia alkotmányának elfogadását. A kormánypárti képviselők közt egyetlen ilyen sincs – tette hozzá.
Több koalíciós politikust is bírált. Richard Sulík házelnöknek, az SaS vezetőjének felrótta annak korábbi kijelentését, miszerint Ausztráliába akar költözni, Iveta Radičová miniszterelnök pedig azt, hogy annak idején aláírásokat gyűjtött Csehszlovákia különválása ellen, ma pedig – Fico szerint – tulajdonképpen egyetlen, az alkotmány napi rendezvényen sem vesz részt.
Robert Fico szerint manapság Szlovákiában bármely, szóba hozott jelentős történelmi személyiséget megkérdőjeleznek. „Ellentmondásos Dubček, ellentmondásos Svätopluk, ellentmondásos már Rázus, Rúfus is. Bármilyen nevet említenek és húznak elő, hirtelen ellentmondásos” – jegyezte meg.
A házelnök válaszol
Richard Sulík szerint Szlovákia kétszer ünnepli ugyanazt: szeptember elsején az alkotmány napját, az év első napján pedig az önálló állam létrejöttét. „El tudnám képzelni, hogy ezt csak egyszer ünnepeljük” – jelentette ki a házelnök, a koalíciós Szabadság és Szolidaritás (SaS) vezetője. – Őszintén szólva nem gondolom, hogy ez a legfontosabb ünnep.”
A házelnök a kormány több tagjával és Iveta Radičová miniszterelnökkel együtt részt vett-vesz a kormányhivatalban zajló nyílt napon.
Sulík válaszolt Robert Fico vele kapcsolatos csütörtöki kijelentésére is. Az ellenzéki Smer-SD elnöke felrótta Sulíknak, hogy az el tudná képzelni az Ausztráliába költözést. Az SaS elnöke szerint Ficónak inkább azzal kellene foglalkoznia, miként szerzett egy, az övéhez hasonló hangú férfi több tucat millió koronát a saját fejével. Ezzel arra a hangfelvételre utalt, amelyen egy, a Ficóéhoz hasonló hang állítja: nagy összeget szerzett a pártkasszába. Fico a felvételt manipulációnak minősítette.
Új Szó