Római-kori leleteket találtak Kolozsváron

Kolozs megye – Római kori és középkori leletekre bukkantak Kolozsváron a Megyei Tanfelügyelőség új székhelyének építésén dolgozó munkások.

A munkálatokat leállították. Leonard Horvath, a Kolozs megyei Művelődési és Örökségvédő Igazgatóság vezetője elmondta: “Egy római falat és római cserépedény-darabokat találtak. Emellett középkori leletekre is bukkantak, mivel régen azon a helyen egy templom állt. Leállítottuk a munkálatokat, hogy megőrizzük a felfedezett leleteket.” Hozzátette: szerdától a helyszínre érkeznek az Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum régészei, és megtisztítják a területet. A Múzeum aligazgatója, Viorica Crişan a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: jó állapotban levő római vázákat is találtak, a középkori leletek pedig valószínűleg a 13-14. századból származnak. Szerinte egy, a régi város falain kívüli település nyomaira bukkantak.

A tanfelügyelőség székhelyét építő munkások 2000 négyzetméteren kezdték el az építkezést, és eddig 3,5 méter mélyre ástak le. A civil foglalkozását tekintve régész Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi regionális elnöke a Krónikának elmondta, hogy minimum három régészeti lelőhelyet sikerült azonosítani, az egyiknél római kori kerámiák találhatóak, ugyanakkor sok középkori és kora újkori kerámia is előkerült, ezt jelentette az Erdélyi Történelmi Múzeumnak, illetve a Kolozs megyei régészeti hivatalnak, akiknek hivatalból le kellett állítaniuk az építkezést.

Erdon.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »