Lázonganak a „hosszúnyakúak” Mianmarban

A polgárháború szélére sodródhat Mianmar, a karen kisebbség meg-megújúló támadásai miatt. A kormányzat részéről történő atrocitások, a katonák által elkövetett visszélések egyre radikálisabb harcra kényszerítik a karen közösséget, Mianmar egyik legnagyobb kisebbségét. A sűrűsödő merényletek és kölcsönös támadások, illetve a megoldatlan kareni menekültkérdés fokozza a belpolikai bizonytalanságot és kikezdi a diktatúra alapjait. Talán eljárt az idő a militarista junta elnyomó politikája felett?

A 19. századi misszionáriusoktól napjaink szeparatista törekvéséig

A sino-tibeti nyelvet beszélő kisebbség Mianmar lakosságának megközelítőleg 7 százalékát teszi ki és az ország déli, délkeleti részen, a thaiföldi-mianmari határmenti régiókban él. Egyik törzsük a nyakukon vastag rézkarikákat viselő asszonyokról elhíresült padaungok. A többségében buddhista vallású közösségre ugyanakkor az 1800-as évektől komoly hatást gyakoroltak az akkor még Burmába érkező, amerikai keresztény (elsősorban baptista) misszionáriusok. A határmenti területeken létrehozott iskolahálózat, keresztény hitelvek és nyugati támogatás hamar felébresztette a karen törzsek nemzettudatát és függetlenség iránti törekvéseiket, mely az 1881-ben életre hívott Karen Nemzeti Szövetség megalakulásában mutatta első jeleit. Innentől kezdve egészen napjainkig nagyon erős nyugati, elsősorban amerikai kapcsolatokat és anyagi támogatást tudhatott magáénak a közösség. Éppen ezért az országot irányító katonai junta igyekszik meggátolni a keresztények vallásgyakorlását, mert szemükben a nyugatiak nemcsak etnikailag, hanem vallásilag is Mianmar megosztására törekednek. 

Az 1947-ben, Jangonban létrehozott Karen Nemzeti Unió (KNU) a politika színpadán szállt síkra független államuk létrehozásáért Kavthoolei néven (jelentése: ördög nélküli föld) majd később, a ’70-es évektől az autonómiáért. Az politikai alapot az 1947-es alkotmányban a san, kacsin és csin kisebbségnek megadott hasonló jogok adták. Mivel azonban a közösség elutasította a helyzetük rendezésére vonatkozó panglongi egyezményt és bojkottálta az Alkotmányozó Gyűlésben való részvételt, a karen autonómia kérdése megoldatlan maradt. A KNU fegyveres szárnya, a Karen Nemzeti Felszabadító Hadsereg (KNLA) ugyanakkor évtizedek óta harcol a mianmari központi kormányzat katonai alakulataival. A kisebbség alkupozícióját ellenben némileg meggyengítette, hogy 1995-ben a buddhista felekezethez tartozók kiváltak KNLA főszárnyából és megalakították a Demokratikus Karen Buddhista Hadsereget (DKBA), mely ekkor tűzszünetet kötött a központi katonai juntával. Vélhetően ez vezetett a KNU Manerplav városában található központja elleni támadáshoz.

Atrocitások, jogsértések és megoldatlan menekültkérdés

Napjainkra a szervezet egyre radikálisabb lépéseket tesz akaratának érvényesítésére, mely ok mögött egyértelműen a mianmari militarista junta elnyomó kisebbségpolitikája és etnikai tisztogatásai állnak. A BBC hírtelevízió szerint csak 2004-ig 200 ezer kareninek kellett elhagynia az otthonát a katonai kormányzat kitelepítő akciói miatt és legalább 160 ezer ember él menekülttáborokban a szomszédos Thaiföld határmenti területein. A 2010 novemberében történt, két határfalu ellen végrehajtott incidens következtében is megközelítőleg 20 ezer menekült lépte át határt. A külföldi segítség ellenére (az Amerikai Menekültügyi Bizottság 1992 óta van jelen a térségben és segíti a menekültek mindennapjait), a thaiföldi biztonsági hatóságokat immáron többször vonták kérdőre amerikai emberi jogi csoportok a thaiföldi menekültek visszatoloncolása miatt. A thaiföldi alapítású Karen Emberjogi Csoport nyilatkozata szerint kétséges, hogy a menekültek egyáltalán visszatérhetnek-e otthonaikba. A KNU vezető politikusai, Padoh Manh Szha Lah Phan és lánya, Zoja Phan immáron etnikai tisztogatással vádolták meg a hivatalos kormányzatot.

Az ezredforduló után a felek többször is megkísérelték a tárgyalóasztalnál megoldani a kérdést. 2009 után a mianmari kormányzat bár csak a retorika szintjén, de tűzszüneti egyezményt ajánlott a karenieknek, melyet a KNU főtitkára, Zipporah Sein üdvözölt. Ugyanakkor a kareniek legfontosabb feltétele, hogy a tárgyalásokat egy harmadik országban, esetleg Thaiföldön szervezzék meg – elkerülendő a mianmari befolyásgyakorlást. A thaiföldi kormány is szintén örömmel fogadná az eredményt hozó tárgyalásokat a menekültkérdés megoldása miatt.

A 2010. novemberi incidens óta immáron különösen kiújultak az összecsapások a felek között. A Lah Pweh vezette DKBA a KNLA-val együtt mianmari városok és katonai konvojok ellen indított fegyveres akciókat. Májusban a főváros közelében, egy vonat ellen történt két halálos áldozatot követelő támadás; míg Nepjidában és Kacsin tartomány központjában is atrocitások történtek. A legutóbbi, június 24-én végrehajtott Nepjidában, Mandalajban és Pjin Oo Lvin városában egyidejűleg megszervezett robbantással is a kareni kisebbséget vádolta meg a Thein Shein vezette mianmari kormányzat, de nem tudni, valóban ők követték-e el a támadásokat. A sűrűsödő incidensek és az egyre több helyen kiújuló összecsapások ugyanakkor egyértelmű jelei annak, hogy az etnikai csoportok nem mondtak le önrendelkezésük kivívásáról.