Adócsökkentéssel a népszerűségvesztés ellen

Nagy szüksége lenne a német kereszténydemokrata-liberális koalíciónak a lakosság körében is pozitív visszhangot keltő hírekre, talán ezért kerültek nyilvánosságra azok információk, miszerint a kormány adócsökkentést tervez. Feltehető az is, hogy az adófizetők nagy része nem lelkesedik az újabb görög mentőcsomagért, hiszen végső soron ők azok, akik a kormány kiadásait finanszírozzák.

Amikor a német polgárok úgy érzik, hogy országuk az Unió „fizetőmestere”, akkor igencsak elkelnek olyan lépések is, amelyek feltehetőleg tehermentesítik az adófizetőket. A CDU/CSU pártszövetség népszerűségi mutatói ugyanis a kormány atomenergiaügyi intézkedései után nem nőttek szignifikánsan: a kereszténydemokraták továbbra is 33 százalék körül járnak, míg a megtépázott koalíciós partner FDP jó ideje az ötszázalékos parlamenti küszöb körül lavíroz. Egyes felmérések szerint ugyanis a német válaszadók több mint fele úgy gondolja, hogy az energiaügyi fordulat csupán taktikai lépés volt, ez magyarázhatja azt, hogy hiába a lakosság körében támogatott intézkedés, a népszerűség mégsem nő. A liberálisok pedig úgy tűnik, továbbra sem bírnak kilábalni a válságukból – a Silvana Koch–Mehrint érintő plágium-botrány pedig szintén nem kedvez a vezetői krízist elszenvedő és csak nehezen megoldó pártnak.

Szükség volt tehát egy olyan lépésre, amely minden valószínűség szerint növeli az érintett társadalmi osztályok támogatását a kormánykoalíció felé: kedden jelentek meg az első olyan hírek, miszerint a Merkel kormánya főként a középosztályt érintő, akár tízmilliárd eurónyi adócsökkentést tervez. Szerdára aztán reagált a kormány is: Steffen Seibert kormányszóvivő közölte, hogy sem az adócsökkentés mértékéről, sem időpontjáról nem határozott még a kormány, és valójában arról sem született még megegyezés, hogy milyen modell szerint kerül majd sor az adófizetők tehermentesítésére. Az erős gazdasági fellendülés miatt azonban jó úton halad a kormány az államadósság csökkentésével, ami viszont teret biztosít ahhoz, hogy a kis és közepes keresetűek számára könnyítéseket lehessen tenni – folytatta Seibert. Ez természetesen jól hangzik, azonban egyelőre inkább a „nesze semmi, fogd meg jól” kategóriába tartozik.

Miután májusban meglepetésszerűen megugrott a szövetségi állam adóbevétele, az újabb eladósodás mértékét gyorsabban lehet csökkenteni a tervezettnél. Philip Rösler, az FDP elnöke, a kormány gazdasági minisztere közölte, hogy egyetértenek a kancellárral abban, hogy ez egy jó időpont az adócsökkentés ügyében való viták lefolytatására. A jelenlegi információk szerint július 6-án határozna a kormány az adócsökkentésekről, a 2012-es költségvetésről valamint a pénzügyminisztérium 2015-ig vonatkozó terveiről.

Bár az adófizetők körében biztos népszerűek lesznek az adócsökkentési intézkedések, egyes tartományi miniszterelnökök nincsenek elragadtatva az ötlettől: a kereszténydemokrata tartományi vezetők szerint ugyanis a tervezettek által lehetetlenné válna az Alkotmányban is rögzített adósságkorlát betartása. Az adócsökkentés végrehajtásához a kormánynak azonban a kétkamarás törvényhozás miatt szüksége lesz a tartományok és az ellenzék belegyezésére is, a Szövetségi Tanácsban ugyanis nincs meg a tervek elfogadtatásához szükséges kereszténydemokrata-liberális többség.

Hasonlóan reagált az ellenzék is, aki közül legfőbbképp a szociáldemokraták támogatását szeretné megszerezni az FDP. Christian Lindner, az FDP főtitkára szerint az SPD-nek felül kellene kerekednie a túlzott ellenzéki elhárító reakción – szerinte főként a szociáldemokraták által kormányzott tartományok nem fognak ellenkezni, hogy a középréteget a fellendülésből részesítsék. A szociáldemokraták azonban „kétségbeesett tettel” vádolják Lindnert és a koalíció elképzelésével szemben „fenntartható pénzügyi politikát” követelnek a CDU/CSU-FDP kormánytól. A Zöldek szintén nem támogatnák a kormány elképzeléseit, Renate Künast frakcióvezető jelezte, hogy pártja mind tartományi, mind szövetségi szinten szembe fog szegülni a „komolytalan adócsökkentési tervekkel”.

Ki fizeti a görög számlát?

Merkel eközben a Bundestag európaügyi bizottsága előtt tartott beszédet, ahol kifejezte a görög bizalmi szavazás feletti örömét. A kancellár azonban hangsúlyozta, hogy ez csupán egy lépés, a további segítségek feltétele ugyanis az, hogy a görög parlament jövő héten elfogadja Jéorjiosz Papandreu újabb megszorító csomagját. Ezután kerülhet csak sor az új segélyprogram vitájára és ügyében való határozathozatalra a német parlamentben. Merkel a magánhitelezők mentőcsomagban való részvételére is kitért, az előzetes bírálatokra válaszolva kiemelte, hogy „önkéntes részvételről van szó”. A magánhitelezők részvételét „nagyon kevesen” támogatják az Unióban, Franciaország megnyerése az ügy érdekében ezért „óriási siker” – hangsúlyozta kancellár.  Merkel és pénzügyminisztere, Wolfgang Schäuble előzetesen a hitelezők bevonását nem csupán önkéntes alapon tartotta elképzelhetőnek, a Nicholas Sarkozyvel folytatott tárgyalások után azonban az önkéntesség került előtérbe. Merkel emellett kiemelte, hogy „az magánhitelezői részvétel lehetetlen anélkül, hogy az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság konstruktívan részt vennének ebben”.  Merkel tehát kitart azon gondolat mellett, miszerint a magántőkét is be kell vonni a „görög dráma” elkerülésének érdekében, elképzelhető azonban, hogy terveit az európai szintű többség hiányában nem fogja tudni megvalósítani. Ennél már csak az lehet kellemetlenebb, hogy egyes – nem feltétlenül szakmai – vélemények szerint éppen Németország az, amely gazdasági fellendülése által destabilizálja az eurózónát.

Nincs most könnyű helyzetben a kancellár: az atomenergia-ügyi fordulat nyomán saját pártjából is jócskán érte bírálat, a görög válsággal és az euróval kapcsolatos politikáját szintén nem támogatja a koalíciós pártok minden tagja, a koalíciós partner FDP továbbra is gyengélkedik. Emellett ráadásul a választási rendszert érintő változtatásokról sem valószínű, hogy időben tud majd határozni a kormány: az Alkotmánybíróság döntésének értelmében június 30-ig kellene meghozni a vonatkozó törvénymódosítást.  A botrány szinte előre borítékolható, abban az esetben pedig, ha valamilyen oknál fogva előrehozott választásokra kerülne sor igencsak kellemetlen helyzetbe kerülne az ország: amennyiben az Alkotmánybíróság felé panasszal élne valaki a – mostani, egyes elemeiben alkotmányellenesnek ítélt választási rendszer szerint lefolytatott – választások érvényességét illetően és az Alkotmánybíróság megállapítaná annak jogosságát, komoly problémával szembesülne a politika. Végső esetben a taláros testületnek kellene átmeneti szabályozást hoznia, amely érdekes helyzethez vezetne a hatalmi ágak elválasztásának szempontjából is, hiszen az bírói hatalom ez esetben – ha csak ideiglenesen is – átvenné a törvényhozás feladatait.

Angela Merkelnek tehát most igazán sikerre lenne szüksége most Brüsszelben, annak érdekében, hogy a belpolitikai élet okozta nehézségeken túljutva meg tudja tartani a kormánytöbbségét és ne kerüljön sor – az ellenzék által már pedzegetett – előrehozott választásokra.