Amikor nincs szükség kétharmadra

Alig tíz napja van még a német kormánykoalíciónak, hogy meghozza az új választási törvényt. Miután a CDU/CSU és az FDP sem igazán bír megegyezni a benyújtandó törvénytervezetben, egyre kevesebb az esély, hogy a határidő lejárta előtt elfogadásra kerüljön az Alkotmánybíróság döntése értelmében június 30-ig meghozandó törvény. A vita – mint ahogy ez a választási rendszerekkel kapcsolatos viták során szokott – természetesen előnyökről és hátrányokról, végső soron pedig a hatalomról szól.

Nekünk, magyaroknak talán nehéz elképzelni a helyzetet, hogy egy feles többségű kormánykoalíció megváltozathatja a választási törvényt – Németországban azonban megvalósítható a választási rendszer reformja széles politikai konszenzus nélkül. Hasonlóság azért mégis van: a német Bundestag is alkotmányos mulasztást fog elkövetni, ugyanis elég kevés az esély arra, hogy a kereszténydemokrata-liberális kormánykoalíció június 30-ig módosítani tudja a választási törvényt.

 Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a német Alkotmánybíróság 2008-as döntése értelmében a hónap végéig kellene úgy módosítani a választásokat érintő szabályozást, hogy az megfeleljen az Alaptörvényben előírtaknak. A jelenlegi szabályozás alapján ugyanis előfordulhat az, hogy egy adott pártra leadott szavazat a visszájára fordul – tehát árt, és nem használ az adott pártnak. Az ún. többletmandátumok rendszere miatt ugyanis egy párt akár több képviselői helyhez is juthat a német szövetségi parlamentben, mint ahogy az listás szavazatai alapján járna neki. Annak ellenére, hogy a CDU/CSU és az FDP úgy tervezik, hogy még a jövő hét folyamán megegyeznek a választási rendszert érintő változtatásokban, kevés az esély arra, hogy június 30-ig sikerül módosítani a vonatkozó törvényt. A kereszténydemokraták ugyan hajlandóak a kisebbik koalíciós partner FDP-nek engedményeket tenni a tárgyalások során, az ellenzéki szociáldemokraták és Zöldek követeléseibe azonban nagy valószínűséggel nem fog belemenni a CDU/CSU – annál is inkább, mivel az ellenzéki elképzelések éppen a kereszténydemokrata pártszövetség terveivel ellentétesek, ráadásul a döntéshez nincs is szükség az ellenzék támogatására. Egyes információk szerint egy magasrangú CDU/CSU-frakciótag addig ment, hogy közölte: „Szükség esetén egyedül csináljuk”.

A kereszténydemokraták ugyanis ragaszkodnak a többletmandátumok rendszeréhez – érthető okokból, hiszen a legutóbbi választásokon éppen ezen szabályozás alapján sikerült 24 mandátumhoz jutniuk.  Ezzel a jelenlegi ciklus többletmandátumainak összességét a kereszténydemokraták birtokolják. A CDU/CSU az Alkotmánybíróság követelményeinek egy olyan új választási rendszerrel kívánt volna megfelelni, amelyben gyakorlatilag nincs lehetőség a listás szavazatok tartományok közti elszámolására, tehát a tartományokat zárt választási területekként kezelnék. Az FDP-vel való megegyezés reményében a kereszténydemokraták módosítottak a tervezeten. A liberálisok azért ellenezték a korábbi tervezetet, mert az új szabályozással félő, hogy a kisebb tartományokban, főként Brémában, ahol alacsony a párt támogatottsága nem jutnának mandátumhoz. Az új tervek szerint egy olyan kompenzációs eljárás kerülne bevezetésre, amelyben a mandátumot nem eredményező szavazat sem vesznének el. Az új megoldás a kereszténydemokraták szerint kizárná a „brémai esetet”, amelyben a leadott szavazatok mandátumszerzés nélkül egyszerűen elvesznek. (Magyarországon – bár választási rendszerünk közel sem azonos a német rendszerrel – ezt a töredékszavazatok az országos kompenzációs listára való felvezetésével oldották meg, amelynek során a megyei listákon a mandátumot el nem érő voksokat az országos lista alapján osztják el.)

Az SPD és a Zöldek ezzel ellentétben gyakorlatilag megszüntetnék a többletmandátumok rendszerét, mivel szerintük az alkotmányt sértő probléma nem a listás szavazatok elvesztésében, hanem a többlet-képviselői helyek megszerzésének lehetőségében rejlik. Az ellenzék már jelezte, hogy amennyiben a jelenlegi terveknek megfelelő módosításra kerül sor, az Alkotmánybírósághoz fog fordulni. Az ellenzék követelései természetesen érthetőek: bekövetkezhet ugyanis az eset is, hogy a többletmandátumok szabálya miatt a szövetségi választásokon a listás szavazatok alapján abszolút többséget szerzett párt vagy koalíciós partnerként szóba jövő választási pártszövetségek szembekerülnek a mandátumok többségét megszerzett párttal vagy szövetséges pártokkal. Ebben az esetben nem a megválasztott többség alakíthatna kormányt, hanem a – többletmandátumok által – több mandátummal rendelkező politikai erők. A szociáldemokraták egy vezetője máris „alkotmányos válságról” beszél, amennyiben egy ilyen helyzet következne be. A Zöldek soraiból pedig az hallható, hogy egy ilyen esetben Németország „politikai rendszere súlyos legitimitási válságba kerül”.

A szociáldemokraták törvénytervezete szerint a többletmandátumokat kompenzációs mandátumokkal által egyenlítenék ki, amely azonban a Bundestag képviselőinek számát akár 140 fővel is növelhetné. Annak érdekében, hogy ez ne történhessen meg, az SPD csökkentené a választási kerületek számát. Ez azonban amellett, hogy költséges eljárást igényelne, növelné a képviselők és szavazóik közötti távolságot is, főleg olyan esetekben, amikor már amúgy is nagy a választókerület. A Zöldek a többletmandátumok tartományok közötti elszámolását javasolják: azok a pártok, amelyek egy tartományban többletmandátumot szereztek egy másik tartományban nyert mandátumtól esnének el. Amellett, hogy a javaslat politikailag kényes, a CSU esetében, amely nem rendelkezik más tartományi szervezettel Bajorországon kívül, ez megoldhatatlan.

Mit szól ehhez az alkotmánybíróság? A folytatásból kiderül!

És mit szól mind ehhez a taláros testület? Az Alkotmánybíróság nevében nyilatkozó szóvivő a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung számára adott interjúban a legfőbb bírói testület pozíciójának gyengítésével vádolta a kormánykoalíciót. Judith Blohm közölte, hogy „a határidő elmulasztása a Szövetségi Alkotmánybíróság számára is szerencsétlen helyzetet teremt, mivel ezzel nem éppen erősíti pozícióját az alkotmányos szerkezetben”. A határidőt most már szinte biztos, hogy nem fogja tudni betartani a Bundestag. Egy egykori alkotmánybíró szerint abban az esetben, ha előrehozott választásokra kerülne sor, akár az Alkotmánybíróság is hozhat átmeneti szabályozást. 

A többletmandátumok problematikája éppen a választási rendszerek arányosságának kérdését érintik azáltal, hogy kiosztásukkal főként a nagyobb pártoknak kedveznek. Németországban az alapvetően arányos választási rendszerre való törekvésben a torzulás abból adódik, hogy a többi pártot nem kompenzálják az egyéni kerületek által elnyert többletmandátumokért. A többletmandátumok tehát nemcsak a kispártokat, hanem a második legnagyobb erőt is érzékenyen érintik, hiszen aki nem nyert egyéni kerületet, az többletmandátum kiosztásának esélyétől is elesik. A szabályozással így egy, az arányosítást célzó elem többségi elemként kerül megerősítésre. A kereszténydemokraták, akik úgy tűnik, hogy az egyéni kerületekben erősebbek, természetesen nem szeretnének megválni a számukra kedvező szabályoktól. A kisebb illetve középpártok számára, akik kevesebb eséllyel tudnak egyéni kerületben győzni azonban komoly előnyökkel járhat a választási rendszer módosítása, amennyiben a többletmandátumok rendszere eltörlésre kerül.  Magyarországon sem ismeretlen az a jelenség, hogy az egyéni kerületekben erősebb pártok a vegyes választási rendszer többségi elemeit támogatják illetve lehetőség szerint bővítenék, erősítenék. A német választási rendszerrel összehasonlítva azonban ebben a tekintetben van egy lényeges különbség: a német mandátumokat elsősorban a listás szavazatok aránya alapján osztják ki, míg Magyarországon a kiosztás vegyes rendszerű számításon, több ágon alapul.

A német választási rendszer jelenlegi kérdései emellett arra is rávilágítanak, hogy milyen nehéz olyan választási rendszert találni, amely hűen tükrözi a választói akaratot. Hosszas viták folynak arról, hogy milyen a jó választási rendszer, amelyre szinte lehetetlen megtalálni a „jó megoldást”, hiszen ami egy adott politikai rendszerben megfelelő, az egy másikban elképzelhető, hogy gyakorlatilag használhatatlan. Németország példája azt is megmutatja, hogy ugyanazon országon belül a politikai helyzet, a választói preferenciáinak módosuló eloszlásával az idő múlásával is más-más problémák alakulhatnak ki a választási szabályozással kapcsolatban: 14 év alatt olyan helyzet alakult ki, amelyben egy előzőleg az alkotmánynak megfelelő szabályozási elemnek annyit nőtt a befolyása a végső eredményekre, hogy az alkotmányban meghatározottaknak már nem felel meg.

Németország a következő szövetségi választásokon tipikus esete lehet annak, amely jelenségre Magyarországon is példa volt: ha egy politikai oldalon nincs egység, akkor ez megnehezíti illetve adott esetben lehetetlenné teszi a hatalom átvételét. Azáltal, hogy a szociáldemokraták és a Zöldek, mint a baloldal nagy pártjai megosztoznak az egyéni szavazatokon, kevesebb egyéni kerületben tudnak abszolút többséget szerezni, míg a kereszténydemokratáktól, gyakorlatilag csak a – most igencsak gyengélkedő – FDP vonhatja el az azonos oldalról érkező szavazatokat. A gondolatmenetben a többi kispártra nem térünk, hiszen azok nem a politikai közép felé orientálódó pártok, hanem inkább a pártpaletta szélsőbb oldalait képviselik és ezáltal nem a „mérsékelt” szavazókat csábítják magukhoz.