„Az EU-ban nagyobb a centralizáció, mint az USA-ban”

„Veszélyben a szabadság, védd minden erőddel” – hirdeti egy poszter Daniel Hannan, a brit Konzervatív Párt európai parlamenti képviselője brüsszeli irodájának ajtaján. A politkus, aki már második ciklusát tölti az Európai Unió berkeiben, a konzervatívok egyre hangosabb euroszkeptikus szárnyának egyik legkarakteresebb tagja. Országos szinten Hannan azzal keltette a legnagyobb feltűnést, mikor 2009-ben az Európai Parlamentben „egy leértékelt kormány leértékelt miniszterelnökének” nevezte Gordon Brownt, de többször is feltűnt a republikánusokhoz köthető amerikai Fox News csatornán, és rendszeresen publikál a konzervatívok szellemi holdudvarába tartozó Daily Telegraphon vezetett blogjába.

Tavaly többek közt az Ön vezetésével aláírásgyűjtés indult az Egyesült Királyságban, hogy népszavazást rendezzenek arról, maradjanak-e EU-tagok. Hogy áll most a kampány?

A Nép Fogadalmában (People’s Pledge) az aláírók vállalják, hogy csak olyan jelöltre szavaznak, aki népszavazást ígér az uniós tagságról. Ez természetesen a három párt (a brit parlament három, hagyományosan legerősebb pártja, azaz a kormányon lévő konzervatívok és liberális demokraták, valamint a Munkáspárt – a szerk.) egyikének sem hivatalos álláspontja, ezért kell választókörzetenként megszervezni. Ennek ellenére meglepődtem, milyen sok, több mint ötven mostani képviselő jelezte a támogatását, és ebben a leendő új képviselőjelöltek benne sincsenek. A helyzet tehát nagyon biztató. Olyan helyzet alakult ki az Egyesült Királyságban, hogy a parlament és a választók véleménye közt eltérés van – több kérdésben is, de főként az európai integrációéban. A közvélemény-kutatások már tíz éve elkezdték jelezni az állandó támogatást az Európai Unió elhagyása mellett, általában nagyjából 60%-os arányban. Ugyanakkor ez csak a parlament 2%-ának a kifejezett véleménye. Tehát a rendszer valahogyan meghibásodott, ezért kell a népszavazás.

Úgy tűnik, Ön igencsak hisz a közvetlen demokráciában. Így például nemrégiben egy blogbejegyzésében támogatta a Skót Nemzeti Párt népszavazási ötletét arról, hogy kilépjenek-e az Egyesült Királyságból, holott Ön ez ellen van, és nem sokkal később egy Brit Birodalmat éltető cikket is megjelentetett.

Természetesen, egy népszavazás mindig jó ötlet, hiszen emlékezteti a politikusokat, hogy a választók felé felelősek.

Említette, hogy az EU-ból való kilépés még saját pártjának sem a hivatalos álláspontja. Nem kapott tőlük kritikákat ?

Valóban, ez nem a hivatalos álláspont, sőt, soha egyetlen európai kormánypárté sem, mondjanak akármit is ellenzékben. Nálunk ún. „first-past-the-post” választási rendszer van (a parlamenti választásokon a szavazatokat egyéni választókörzetenként nézik, és csak a győztes jelöltek kapnak mandátumot – a szerk.), tehát mindegyik párt tulajdonképpen egyéni jelöltek koalíciója. Habár nézeteim nem egyeznek a párt hivatalos véleményével, szerintem népszerűek a párt támogatói körében. Az egyetlen előválasztás-félét – melyet nálunk a képviselőjelöltek kiválasztásánál tartanak – az európai parlamenti helyek esetében rendezzük, és én magabiztosan kerültem ezeken az első helyre a legutóbbi két választáson.

Ön az amerikai mozgalmat követő, neoliberális brit Tea Party-nak is meghatározó tagja, mely szabadpiaci megoldásokat szorgalmaz.

Szerintem az állami beavatkozás általában kudarc, és mindig csak szegénységet szül. Ugyanakkor nem kell különösebben piacbarátnak lenni, hogy valaki belássa, túlzó az állami kiadások és a hitelfelvétel jelenlegi mértéke. Ha valaki  visszatekint az elmúlt pár válságos évre, még akár 2008-as balközép szavazóként is elrettentheti, mennyivel nagyobb lett az állam. Ezért nem lehet rásütni azt a bélyeget az Egyesült Államokban a Tea Party-ra, hogy szélsőséges lenne, mivel az állami kiadások, az adóztatás és a kölcsönfelvétel korlátozása a legtöbb amerikai szemében nagyon is ésszerűnek tűnik.

Ugyanakkor Ön többek között épp amiatt kritizálta az Európai Bizottságot, hogy a részben tőle hitelt felvevő országokat szigorúbb költségvetési politikára igyekszik bírni. Nem egy oldalon állnak?

Két külön kérdés az, hogy milyen fiskális politikát folytat egy ország, és hogy ezt ki dönti el. Azok, akiknek arról kell döntenie, mennyi adót kelljen kivetni vagy mennyi kölcsönt kelljen fizetni, azoknak kellene lennie, akik ezt befizetik vagy vállalják a kötelezettségeket utána. Igazán nem az én dolgom, hogy megmondjam a görögöknek vagy a portugáloknak, hogy milyen költségvetési politikát kellene folytatniuk. Szerintem bizonyított, hogy minél inkább devolvált egy kormányzat, azaz minél közelebb van a választókhoz, annál inkább hajlamos a saját pénzügyi lehetőségein belül élni. Természetesen ez alól vannak kivételek, de általános szabályként a helyi kormányzat hatékonyabb a központinál, azaz a nemzeti kormányzatok hatékonyabbak a brüsszelinél. Ráadásul miközben az EU fiskális fegyelemről beszél,  az elvet éppen magára nem alkalmazza. A költségvetése folyamatosan növekszik, miközben a nemzeti kormányok igyekeznek visszafogni a kiadásaikat. Kissé ellentmondásos, hogy az Európai Bizottság kioktat, miközben egyre többet költ például a saját szórakoztatására, sofőrökre, személyzeti kiadásokra. A megszorítások nem csapódtak le Brüsszelben.

Azonban az uniós intézmények közül épp az Európai Bizottság tett ígéretet, hogy befagyasztja a saját kiadásait, és a választott Európai Parlament szavazott meg magának emelést. Nem annak a jele ez, hogy az uniós intézmények közül pont az Európai Bizottság igyekszik magán spórolni?

Ez a kép csak akkor bocsátható meg, ha valaki nem töltött el elég időt Brüsszelben. Nézze csak meg a személyzeti kiadásokat! Nézze az Európai Külügyi Szolgálat létszámának növekedését! Nézze csak meg, hány új embert vettek fel! A bizottsági dolgozók sokkal jobban fizetettek, mint a nemzeti társaik – különösen, ha figyelembe veszi, milyen alacsony adókat kell fizetniük. A brüsszeli intézmények számára elképzelhetetlen, hogy ugyanazokat a megszorításokat alkalmazzák, mint a nemzeti kormányok. Mikor felmerült, hogy az uniós dolgozók bére ne emelkedjen infláció feletti mértékben, sztrájkkal fenyegetőztek és végül az egész ötletet elvetették.

Szóba került már az Európai Bizottság és az Európai Parlament is, nem beszéltünk még ugyanakkor az Európai Unió Tanácsáról, melynek jelenleg Magyarország az elnöke. Ön tagja az EP alkotmányügyi bizottságának, mely áprilisban a magyar alkotmánnyal is foglalkozott. Mint egy nem baloldali frakció tagja és nem is a Néppárté (a jobbközép pártokat tömörítő Európai Néppárt tagja a Fidesz is, míg a brit konzervatívok az euroszkeptikus ECR-ben politizálnak – a szerk.), hogyan látta a vitát?

Ez valójában nem rám, az Európai Parlamentre vagy az Európai Unióra tartozik. A magyarok a saját demokratikus mechanizmusaik révén hozhatják létre a saját alkotmányaikat, és ha megvan a többségi felhatalmazás ehhez, akkor ez Önökön múlik. Lehet, hogy megvannak a fenntartásaim bizonyos aspektusaival kapcsolatban, de nem vagyok magyar törvényhozó, nem kellett megméretnem magam egy magyar választókerületben, így nem az én dolgom kritizálni. Az Európai Bizottságnak se kellett volna kiegészíttetnie a médiatörvényt, mivel az nem egy határokon átnyúló probléma.

Az elnökség alatt nemrégiben Budapesten is járt, az EU-AKCS országok parlamenti közgyűlésén. Milyenek voltak a benyomásai?

Nem tudok semmi problémát felidézni a szervezéssel kapcsolatban. Sajnos a városból is csak keveset láttam, de az alapján nagyon tetszett.

Mi a véleménye magáról az EU segélyezési politikájáról?

A probléma az uniós segéllyel ugyanaz, mint a nemzetközi segélyezéssel általában, bár van mód ezt megkerülni: a fogadó államokat alternatív bevételi forráshoz juttatja, megtörve ezzel az adózás és a képviselet közti kapcsolatot, azaz a kormányzat kevésbé lesz elszámoltatható. A közgyűlésen találkoztam egy nigériai küldöttel, aki riasztó adatokat mutatott – egy segélyezett és egy nem segélyezett ország közül az előbbi lett szegényebb és kevésbé demokratikus, és ugyanez mondható el ugyanarról az országról, mikor kapott és mikor nem kapott segélyt. Ennek az az oka, hogy a külső támogatás miatt egy rossz kormányzatnak nem kell a választói felé fordulnia. Ugyanez igaz az adósságelengedésre is: az ilyen országok hamarabb adósodnak el. Ettől még természetesen lehet segíteni, csak nem a kormányzatokon keresztül. Ha például egy utat akarunk építeni, helyi vállalatokat kell megpályáztatni, és a legjobb ajánlatot tevőnek kell ítélni a szerződést. Így elősegítjük azt a mentalitást is, hogy kapcsolatok helyett versenyképességre van szükség.

Kanyarodjunk vissza az EU egészéhez. Tegyük fel, hogy Önt megbízzák az Európai Unió átalakításával. Mi a víziója, milyen lenne egy ideális Európai Unió, esetleg teljesen el kellene törölni?

A nagy különbség a nemzetközi kereskedelmi szervezetek, így például az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) és az EU között, hogy előbbiek csak a határokon átnyúló kérdésekkel foglalkoznak. Nem így az Unió, amelynek a parlamentje amióta itt vagyok, szabályokat hozott olyan ügyekben is, mint hogy mennyi zaj érhet minket munka közben, hogyan kell egy létrát helyesen a falhoz támasztani, milyen sokáig lehet egy traktoron ülni, milyen vitaminokat és ásványi anyagokat szabad venni – ezek mind olyan kérdések, melyek a helyi vagy nemzeti döntéshozókra tartoznak. Az EU-nak meg kell keresnie azokat a valódi témákat, melyek a nemzeti szint felettiek. Ilyen például a határokon átnyúló környezetszennyezés kérdése. A probléma, hogy amit most csinál, annak 80%-a a nemzeti határokon belül van.

Egy föderalista valószínűleg erre azzal válaszolna, hogy Európa elveszíti a relatív súlyát, ezért szükség van arra, hogy az EU összefogja. Nem kell az Unió, hogy megtartsuk a kontinens politikai befolyását?

Először is: látok olyasmit, amit nyugati kultúrának lehetne nevezni. Nem látok viszont európait, ami összefogja például Nagy-Britanniát és Horvátországot, de ne lenne benne Új-Zéland vagy Chile. Másodszor: az országok akkor teljesítenek jól, ha megfelelő politikát folytatnak, nem akkor, ha nagyok. Ha valóban a méret lenne a lényeg, Hong Kong szegényebb lenne Kínánál, Brunei Indonéziánál, Monaco Franciaországnál vagy Svájc az Európai Uniónál. Európa két leggazdagabb állama Norvégia és Svájc, melyek nem tagjai az EU-nak (a képviselő itt megfeledkezett az EU-tag Luxemburgról, mely az egy főre számított GDP tekintetében jócskán vezeti a mezőnyt, de utána valóban ez a két ország jön – a szerk.). Ha van valamilyen összefüggés, az éppen ellentétes – a legsikeresebb országok általában kicsik. A nagyok pedig, melyek sikeresek, mint az Egyesült Államok, úgy kormányozzák magukat, mintha kis államok konföderációja lennének a helyi szintre bízva, amit lehet, míg az EU épp a centralizálás irányába tart.

Az Egyesült Államok azért még jóval centralizáltabbnak tűnik, mint az Európai Unió.

Nem hinném. Hihetetlennek tűnhet, de véleményem szerint az EU-ban nagyobb a centralizáció a papíron különálló tagállamok felett, mint az USA-ban. Nyilvánvalóan nem olyan területeken, mint a külpolitika, de egy önálló egyesült államokbeli tagállam saját maga irányítja az adópolitikáját, eldöntheti, hogy bevezeti-e a halálbüntetést, kialakíthatja a saját jóléti rendszerét. Kivételes, hogy egy államon belül ekkora eltérések lehetnek, míg az Európai Unióban ennyire kicsik.