Védelmet követel Franciaország az európai légitársaságoknak

A francia kormány levélben kérte Brüsszel „gyors intézkedését”, hogy megvédje az EU szén-dioxid kibocsátás-kereskedelmi piacát az olyan országoktól, mint Kína, amely mentességet szeretne kapni a légitársaságai számára, ezzel pedig komoly versenyelőnyhöz jutna a légi közlekedés piacán.

Jövő év január elsejétől az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerét (ETS) kiterjesztik az Európában működő külföldi légitársaságok gépeinek szén-dioxid kibocsátására is, az amerikai légivállalatok azonban az Európai Bírósághoz fordultak a lépés kivizsgálását kérve, Kína pedig azzal fenyegetőzik, hogy a francia repülőgép-gyártó cégen, az Airbuson torolja meg, ha a kínai léigtársaságokat is belekényszerítik a rendszerbe. 

„Mindig nyitottak vagyunk arra, hogy megvitassuk az aggodalmakat a partnereinkkel, de nem áll szándékunkban felülvizsgálni egy nagyon fontos irányelvet, amelynek célja a kibocsátás csökkentése és a bolygónk védelme” – jelentette ki José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerdán, június 8-án újságíróknak.

A német közlekedési miniszter, Peter Ramsauer még május 31-én levélben fordult Siim Kallas közlekedésügyi európai biztoshoz, arra figyelmeztetve az Európai Bizottságot, hogy a külföldi légitársaságokat csak akkor kellene az ETS-be bevonni, ha ez nem okoz semmilyen kárt az európai légivállalatoknak.

Az ugyanígy Siim Kallasnak szóló május 26-i francia levél pedig bár támogatja a kibocsátás-kereskedelmi rendszert, arra kérdez rá, hogy a Bizottság hogyan akarja biztosítani azt, hogy a külföldi légitársaságok tiszteletben tartsák az ETS-t, ha a kormányaik nyíltan ellene vannak. A franciák ezért arra kérik az Európai Bizottságot, hogy néhány hónapon belül intézkedjenek ez ügyben, hogy elkerüljék egy olyan helyzet kialakulását, ahol az európai légivállalatoknak alkalmazkodniuk kell az ETS-hez, az EU-n kívüli versenytársaknak azonban nem, ez ugyanis komoly versenyelőnyhöz juttatná a külföldieket.

A francia külügyminiszter Laurent Wauquiez és környezetvédelmi miniszter, Nathalie Kosciusko-Morizet által jegyzett levélben ezért azt kérik, hogy mihamarabb találják meg és dolgozzák ki a meggyőzésnek az ebben az esetben alkalmazható formáit. A miniszterek azt javasolják, hogy módosítsák a 868/2004/EK rendeletet, amely az EU-n kívüli országokból származó légivállalatok támogatásával tisztességtelen árképzési gyakorlatával szemben védelmezi az EU-s légitársaságokat. Emellett azt is szeretnék, ha a légiközlekedés liberalizálása az EU és az azon kívüli országok között csak akkor történne meg, ha egyenlő versenykörülmények biztosítottak minden fél számára.

Az európai légivállalatok nagyon aggódnak az egyre élesedő vita láttán, és bár Barroso szeretné, ha az egész világ csatlakozna a kibocsátás-kereskedelmi rendszerhez, valójában a legtöbben inkább ellene egyesülnének. A leghangosabb tiltakozás mindeddig Kínától jött, valamint az Egyesült Államoktól, amely bírósághoz is fordult az ügyben,Oroszország egyelőre még nem nyilvánított véleményt az ügyben.

Következő lépések:

  • 2012. január 1. A légiközlekedési ágazat elkezd kereskedni a szén-dioxid kibocsátási engedélyeivel az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszerben.

Kitekintő / Euractiv.hu

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »