Gazdaság: valamire készül az Orbán-kormány

Informális pénzügyminiszteri találkozót hívhat össze június 14-re Brüsszelbe a magyar elnökség a gazdasági kormányzás megerősítéséről szóló hatos jogszabályi csomag megvitatására – adták értésre jól értesült források kedden.

A magyar elnökség szándékai szerint június 14-én Brüsszelbe invitálná a tagállamok pénzügyminisztereit a gazdasági kormányzás megerősítéséről szóló hatos jogszabályi csomag megvitatására – közölték nevük elhallgatását kérő források kedden Brüsszelben.

Az informális vacsora célja a hatos jogszabályi csomagról szóló végleges megállapodás előmozdítása volna – tették hozzá illetékesek. A tervezett, de hivatalosan még nem bejelentett informális ülés az elnökség bizakodását tükrözi, hogy a következő napokban sikerül megállapodni az Európai Parlamenttel az EU-n belüli költségvetési és a makrogazdasági felügyelet megerősítéséről szóló jogszabályi javaslatokról.

Az elnökség kedden is tárgyalt a trilógus (háromoldalú egyeztetés) keretében az EP delegációjával és a jelek szerint a felek lépésről-lépésre közelebb jutnak a kompromisszumhoz. Néhány kérdésben ugyanakkor a Tanács nem hajlandó engedni, ezek közé tartozik az is, hogy továbbra is politikai mérlegelés tárgyává kívánja tenni azt, hogy a költségvetési fegyelem megszegése esetén szankciókat vezessenek be tagállamokkal szemben.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »