Berlusconi komoly vereséget szenvedett

Minden fronton vereséget szenvedett az olasz jobbközép a helyhatósági választásokon. Bár a második forduló előtt Berlusconi médiaerejét is bevetette, ennek ellenére szinte minden fontos várost elvesztett a mögötte álló politikai tábor. A vereség az utódlás rendezésének kérdését is felszínre hozza. A baloldal előretörése azonban csalóka, a mindenhol egységbe forrt baloldali szavazótábor együtt győzni tudott, de a 2013-as választásokon távoli célnak látszik egy hasonló együttműködés. Ráadásul a mérsékelt baloldal kárára több helyen előretört a szélsőbal. Fini és a centristák jelöltjei nem tudtak labdába rúgni a voksoláson.

Szélsőbalos előretörés

Milánóban hétfő este a dóm előtt sarló-kalapácsos zászlókat fújt a szél. A látvány azért is szokatlan az Észak fővárosában, mert bár 1945 és 1993 között ugyan mindig baloldali polgármestere volt a városnak, de mindig szocialista vagy szociáldemokrata, és sosem kommunista. Most a kommunizmussal kacérkodó SEL (Baloldal, Környezet, Szabadság) egyik politikusa győzte le Berlusconi bizalmasát, a várost öt év óta vezető Letizia Morattit. Giuliano Pisapia előbb a baloldali előválasztásokon győzte le balközép ellenfelét, majd két hete az első fordulóban 48-41-re Moratti polgármester-asszonyt is felülmúlta. A második fordulóban Moratti hiába bízott a centrumszavazók másodlagos preferenciáiban, az évekig a Kommunista Újjászületés párt parlamenti képviselőjeként feltűnő Pisapia 55-45-re győzött. Győzelme szimbolikus: Berlusconi városa esett el.

Már az első forduló is nagy bukta volt Berlusconi számára

Két héttel ezelőtt a jobbközép Torinóban és Bolognában veszített a balközép közös jelöltjével szemben. Mivel mindkét város régi baloldali fellegvár, ez még könnyebben magyarázható eredmény volt. Ráadásul akkor még úgy tűnt, hogy a megosztott baloldal nem lesz képes a radikális jelölt mögé felsorakozni Nápolyban, amely város baloldali vezetése Európa-szerte katasztrofális szemét-ügyeiről volt híres. Az első fordulóban a jobbközép jelöltje fordult előnnyel, a mérsékelt balos demokraták pedig a radikális Értékek Olaszországa mögött végeztek. Berlusconi személyes beavatkozása, az a kijelentése, hogy aki a radikális baloldal jelöltjére szavaz, „annak nincs agya”, ellentétesen sült el. A baloldal a második fordulóra összezárt, sőt, még a centrista kereszténydemokrata szavazók is protestszavazatot adtak le – Berlusconival szemben.

Jobboldali kampányhibák

Milánóban az első hibát a jobboldal azzal követte el, hogy nem vette komolyan a baloldal jelöltjét. Pisapia szívós munkával, terepen győzte meg a fiatalokat és a nőket a részvétel és a változás melletti voks szükségesséről. Második hibaként Berlusconi emelte a tétet, és a voksolást a kormányról szóló véleménynyílvánításként határozta meg, figyelmen kívül hagyva kormányának rekordmértékű népszerűtlenségét. Harmadik hibaként Milánó regnáló jobboldali polgármester-asszonya felrúgta pozitív kampányát, és az utolsó napokban riválisa erősödését érezve negatív hangnemre váltott, Berlusconi meg bíróság-ellenes plakátokkal pakolta tele a várost. Ám amikor Moratti a két esélyes jelölt televíziós vitáját azzal fejezte be, hogy utolsó szó jogán egy bírósági ítéletet lobogtatott vetélytársáról a hetvenes évekből (autógyújtogatások miatt ítélték el első fokon, de később kimondták ártatlanságát) és vetélytársa a műsorvezető adást záró mondatai alatt már nem tudott válaszolni a vádakra, az üldözött kívívta a bizonytalanok szimpátiáját.

Berlusconi a vereséget követően sem kapcsolt: előbb médiahadjáratot indított kihasználva fölényét és elhallgatatva az ellenfelet, később minisztériumok Nápolyba és Milánóba költözését ígérte, valamint az északi város „cigánypolisszá” válásával fenyegetett – már hiteltelenül. Az utolsó hetet az elégedetlen Északi Liga és a kormányfő környezetének vitái uralták, a baloldal közben csendben mozgósította szavazóit.

Most mi lesz?

Berlusconi már a voksolást követően igyekezett csökkenteni annak jelentőségét, a Demokrata Párt vezetői (Rómában az ünnepükhöz Prodi is csatlakozott) viszont lemondását követelték. A látszat ellenére a demokraták sem lesznek könnyű helyzetben, a radikálisok megerősödése baloldalt egyesítő terveikkel szemben hat. Ráadásul a két kis markánsan baloldali párt jelöltjei, Milánó és Nápoly leendő polgármesterei egy új baloldaliság arcai lehetnek, arról nem is beszélve, hogy professzionális személyes imázsépítést nyújtottak a kampányban. Azaz pont ott voltak erősek, ahol a demokraták hagyományosan gyengék. Egyébként a szardíniai fővárost, a magyar fülnek totóeredmények kapcsán ismerős Cagliarit is a baloldal közös jelöltjeként egy fiatal kommunista politikus vezetheti öt évig.

A jobboldalon egyre élesebbek a két koalíciós partner vitái. Nagy kérdés, hogy Berlusconi mennyire vonul háttérbe és kinek adja át pártja következő választásokra vezetését. Amennyiben az igazságügy-miniszter Alfano lesz utódjelöltje, kevésbé lehet tartós együttműködésre számítani az Északi Ligával, amennyiben Tremonti gazdasági tárcavezető, akkor pedig továbbra is szoros lesz a kooperáció. A jobboldalon mindenesetre személyi konzekvenciái is lesznek a vereségnek, a pártvezetők pedig lassan rádöbbenhetnek: a kormányzás következő két éve inkább az ő jövőjükről szól, így nem biztos, hogy a mesés nyugdíj felé kacsingató Berlusconi a legilletékesebb az ezt meghatározó döntések meghozatalára.