Nem csak a devizahitelesek szenvednek az erős franktól

Nem csak a hazai devizahitelesek szenvedik meg a rekord erős frankot, hanem a devizakibocsátó alpesi állam is. Nem elképzelhetetlen, hogy a várakozásokat rendre alulmúló GDP adatra a jegybank lépjen és felújítsa intervenciós politikáját.

A legfrissebb negyedéves adatok szerint a svájci bruttó hazai össztermék 0.3%-kal bővült az első negyedévben az előző negyedévhez képest, ami lényegesen kisebb ütemű növekedést jelent, mint amire a konszenzus számított. Azt a legtöbb elemzőház már jelezte, hogy Svájc minden bizonnyal előbb behúzza a fékeket, mint a szomszédos európai nagygazdaságok, elsősorban Németország, Franciaország és Olaszország. A kis nyitott gazdaság ugyanis sokkal érzékenyebb az európai konjunktúrára, mint a relatíve nagy belső piaccal rendelkező szomszédok, amelyek növekedését eddig viszonylag jól meg tudta lovagolni a GDP 53%-át kitevő exportszektorral rendelkező alpesi ország.

A mostani lassulást viszont egy ideje érezni, ahogy a külső konjunktúra is túljutott a csúcspontján, illetve Svájc külső versenypozícióját erőteljesen csorbítja a frank rekorderős értéke, amit a múlt héten 1.21-es szinten állított be az euróval szembeni jegyzés (gyakorlatilag ezt lehetett érezni Magyarországon is a 220 forintos CHFHUF-ban).

Megkönnyebbülést jelenthetne a frankhiteleseknek, ha a svájci jegybank (2009-2010-hez hasonlóan) ezen a szinten jelentős frankeladásokkal húzná vissza az EURCHF árfolyamát a jelenlegi szintről. Erre van is esély, a hagyományosan negyedévente ülésező svájci jegybank következő ülésén, június 16-án ez is szóba kerülhet.

Nincs könnyű helyzetben az export-vezérelt Svájc, ugyanis a növekedés lassulásával párhuzamosan gyorsabb ütemre kapcsolt az áremelkedés, ami miatt az IMF is figyelmeztette az alpesi államot, hogy mielőbb monetáris szigorításba kell kezdeni. A stagflációs veszély miatt viszont nem fogja az SNB elkapkodni a kamatemelést, de legalábbis valamilyen kiegészítő intézkedéssel egybekötve tud szigorítani, ami is erősíti azt a víziót, hogy ki kell újítani a frankgyengítést a növekedési momentum megtartására.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »