Szomszédok a magyar alkotmányról: a románok értelmesen vitáztak

Magyarország új alkotmánya megihlette a szomszédos országok közéletét is, mindenhol szóba került a kérdés eltérő hangsúlyokkal. Mint arról már beszámoltunk, a határon túli magyarság iránti felelősségvállalást is előíró alaptörvényt erősen bírálta a szlovák politikum. A pozsonyi körökre jellemző módon irredentizmust és fenyegetést véltek felfedezni. Romániában ennél sokkal árnyaltabb vita alakult ki a probléma margójára, igaz, a megítélésekből érezhető volt a Magyarországra jellemző ideológiai törésvonal.

Az új magyar alkotmányról a környező országok politikusai és publicistái is elmondták véleményüket, mindannyinak közös jellemzője az általános tájékozatlanság volt. A véleményalkotók zöme másodlagos, a nyugati médián átszűrt információkkal dolgozott, és a régi jó óvodai telefonos játék elve szerint minél több áttételen keresztül jut el egy hír valahová, annál valószínűbb, hogy pontatlan vagy hamis lesz. Mindazonáltal igen átfogó és pontos elemzések is születtek.

Az első kézből származó információk hiánya mellett az ideológiai megosztottság is igen jellemző volt, főleg a romániai közélet vitái során. Míg Szlovákiában, mint ahogy arra rámutattunk korábban, legtöbben a határon túli magyarság iránti felelősség alkotmányos felvállalását kritizálták, addig Romániában kitértek a dokumentum más, ellentmondásosabbnak ítélt részeire is. Persze ez nem jelenti azt, hogy irredentizmus vádjai nem fogalmazódtak meg Bukarest részéről. Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt egyik alakja, a 2009-es elnökválasztási futam nagy vesztese Mircea Geoană enyhe marxista színezetet is adott elemzésének. A Gândul.info internetes napilap tudósítása szerint a baloldali politikus úgy nyilatkozott, a gazdasági nehézségek elfeledtetésére az Orbán-kormány nacionalista, történelemre támaszkodó büszkeséget akar támasztani a választópolgárok körében.

Geoană szerint az alaptörvény említett kitétele csak konfliktusokat szülhet a különböző nemzetek között. Bírálta az alkotmány elfogadásának sebességét is. Az elhamarkodott lépések csak kellemetlenséget okozhatnak, mint ahogy

a hirtelen fékezés a szélvédőnek való ütközést eredményezi.

Teodor Baconschi külügyminiszter, a jobboldali Demokrata-Liberális Párt tagja cáfolta, hogy a dokumentum kapcsán feszültség keletkezett volna a két ország között. Az egyik központi napilapnak adott interjújában mesterségesen fabrikált problémának nevezte a kérdést, és rámutatott országa elkötelezett a kisebbségvédelem iránt. A kereszténydemokrata meggyőződésekkel rendelkező köztisztviselő üdvözölte a kereszténységre való utalást, hiszen szerinte minden európai országnak tisztában kell lennie kulturális gyökereivel, és fel kell vállalnia azokat. Mindezt demokratikus kontextusba kell helyezni, – mondta – elkerülve a vallásos fundamentalizmust, de a politikai korrektség dogmatizmusát is.

A környező országok kisebbségi magyar politikusai kevésbé szálltak be a beszélgetésbe. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről nem tudunk említésre méltó megnyilvánulást felidézni. A Magyar Koalíció Pártja, illetve Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke pedig többször elismerően, szuperlatívuszokban beszélt alkotmány tervezetéről. A sajtó képviselői is főként csak az anyaországi nyilatkozatok és vélemények átvételével, tolmácsolásával foglalkozott.

A román sajtóban talán egyik legátfogóbb elemzését Alin Fumurescu, az Egyesült Államokban élő román politológus készítette el. Kétrészes írásában sorra veszi a nyugati sajtó és balliberális körök által az alkotmánnyal szemben felhozott vádakat és túlnyomó többségüket cáfolja is. A preambulum kereszténységre mint nemzetmegtartó erőre való hivatkozását egyértelműnek tartja, cáfolatát pedig abszurdnak. Véleménye szerint Szent István államalapítása és kereszténységre történő áttérése vezette be a magyarokat Európába, ezt cáfolni pedig annyi, mint el nem ismerni a tényt, hogy egy meg egy az kettő.

A család vagy a magzati élet védelméről, az alkotmánybíróság jogköreiről szóló kritikák szerinte mind-mind olyan kérdések, amelyek más alaptörvényekben is megtalálhatóak, és nem jelentik automatikusan az abortusztilalmat vagy egyneműek házasságának tilalmát. Ez utóbbival kapcsolatban például rámutat, hogy amiért az alkotmány szerint a család egy férfi és egy nő kapcsolatára épül nem egyenlő az egyneműek házasságának tilalmával. Hiszen az egész csak megnevezés kérdése: két férfit is összeházasíthat az állam, kapcsolatukat azonban nem családnak, hanem, mondjuk, halászlének fogják nevezni. Ehhez hasonló, nevetségesnek tűnő hasonlatokkal mutat rá, hogy az alkotmány kritikusai mennyire egyoldalúan, és hibásan kezelik a dolgot.

Fumurescu azonban a kormányoldalt sem kíméli meg a bírálatoktól. Elmondja, hogy a gyors tempó és a népszavazás elutasításával a kormánypártok nem teljesítették eredeti céljukat, hogy egy új, legitim, mindenki által elfogadott, tartós alkotmány adjanak az állampolgároknak. Mindemellett az alaptörvény megtervezőit ugyanazzal a butasággal vádolja, mint a kritikus oldalt. Az elemző rámutat egy sor inkoherenciára, amely által azt is cáfolja, hogy a dokumentum egyetlen pártideológiát emelne jogerőre. Nem tisztázódik például a liberális „egyéni boldogulás” és a republikánus „közjó” viszonya, a normaszöveg olykor az egyiknek, máskor a másiknak ad elsőbbséget. Ugyanígy a Szent Korona felülről jövő szuverenitása összevegyül az alulról jövő népszuverenitással és a múlt, jelen és jövő generációinak társadalmi szerződésével. A politológus-filozófus nem tehet tehát mást, mint hogy levonja a következtetést: az új alkotmány rengeteg különböző elképzelés szlogenszerű összerakása, a barikád két oldalán harcolók pedig ugyanazon hibákba esnek.

Az Evenimentul Zilei publicistája egy Orbán Viktorról szóló viccel példázza az új alkotmány populistának és autoriternek vélt beütéseit. A szerzőnő, Ioana Lupea emlékeztet, hogy első mandátuma idején a miniszterelnök az Országház épületébe költöztette a Szent Koronát, ellenfelei szerint azért, hogy minden este felpróbálhassa. Úgy látja, az alaptörvény visszaszorítja az állampolgárok jogait, illetve az Alkotmánybíróság kompetenciáit. Mindezeken túlmenően kitágul a rendkívüli szükségállapot bevezetésének lehetősége, amellyel kapcsolatban Mussolini és Hitler hatalomra kerülését idézi fel az újságíró.

A román közvitákra ritkán jellemző a minőségi párbeszéd és helyzetelemzés. A román-magyar viszony elmúlt húsz esztendőjében azonban mindig voltak pillanatok, amikor a közös ügyek, nézeteltérések kapcsán igen termékeny eszmecsere fejlődött ki. A 2000-es évek elején például a státusztörvény körül alakult ki egy ilyen dialógus, amely persze nem nélkülözhette az agresszív megnyilvánulásokat sem, de bővelkedett értelmes érvekben is. Az új magyar alkotmány kapcsán nem jött lére párbeszéd, hiszen erre nem is volt szükség vagy igény, mindazonáltal az elemzések túlléptek a slotai előítéletek és skatulyákban való gondolkodás határain, amelyek mindig hozzájárulhatnak a „másik” megismeréséhez.