Új tető kell a kárpátaljai magyar főiskola épületére

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola jelentősége a kárpátaljai magyar képzésben vitathatatlan. A több mint százéves épületet 2002-ben lelakott, szétvert állapotban adták át, akkor a belső terek, termek megújításáért magyarországi alapítványok, önkormányzatok nyújtottak segítő kezet. A hallgatókat mára felújított, igényes tantermek várják, mégis újra összefogásra van szükség. A százéves tető mára tönkrement, beázik. A tetőszerkezet összesen 5600 négyzetméternyi terület, újrafedéséhez mintegy 270 ezer darab cserépre lenne szükség (egy cserép körülbelül 1800 forintba kerül- szerk.). Az ukrán állam nem támogatja az intézmény felújítását, a kárpátaljai főiskola pedig önerőből nem tudja fedezni ennek költségeit, ezért jótékonysági bálokat szervez.

Az elmúlt napokban megrendezésre került farsangi bál fővédnökségét Semjén Zsolt magyar miniszter vállalta, aki üdvözlő levelében köszönetet mondott a kárpátaljaiaknak magyarságuk büszke vállalásáért – olvasható a Kárpátinfo.net honlapon. A rendezvény támogatójaként Potápi Árpád János, a Magyar Köztársaság Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke elmondta, a magyar kormány támogatja a főiskola tetőfelújítását. A bálon 1164 „cserépjegy” kelt el, az előzőekkel együtt összesen 6828 talált gazdára.

Matus Dóra

Friss hírek