Kritikus állapotban a szlovák hadsereg

Frank Boland NATO-parancsnok szerint, aki  gyakorlatilag a NATO-parancsnokság harmadik legerősebb embere, pozsonyi látogatása kapcsán úgy fogalmazott, hogy kritikus állapotban van a szlovák hadsereg, évekkel le van maradva a korszerűsítésben, és az állami költségvetésből is egyre kevesebb jut a hadsereg fejlesztésére.

A magas rangú NATO-parancsnok felszólította a szlovák politikusokat, hogy tegyenek lépéseket a hadsereg helyzetének javítása érdekében. Frank Boland úgy fogalmazott, hogy több pénzre van szüksége a hadseregnek.

„Amikor a NATO 2004-ben felvette soraiba Szlovákiát, egyetértettek azzal, hogy a költségvetés két százalékát tegyék ki a védelmi kiadások. Ez később 1,6 százalékra változott, de ez sem volt betartva, s 1,5 százalék lett belőle. Ma a védelmi kiadások a költségvetés egy százaléka körül mozognak, ami nagyon kevés” – állapította meg a NATO-parancsnok.

Véleménye szerint szerint a kritikus helyzet 2007-ben, az akkori, Robert Fico vezette szlovák kormány ideje alatt vált súlyossá, mivel csökkentették a védelmi kiadásokat, a hadsereg költségvetését.

A NATO-parancsnok elégedettségének adott hangott annak kapcsán, hogy a védelmi tárca új vezetése nekifogott egy stratégia elemzés elkészítésének, amely megmutatná, hogy milyen hadseregre is van szüksége Szlovákiának. 

Frank Boland szlovákiai tapasztalatairól jelentést készít, amelyet a NATO őszi csúcstalálkozóján kellene jóváhagyni a tagállamoknak.

Ľubomír Galko szlovák védelmi miniszter a NATO-parancsnok kijelentése kapcsán elmondta, hogy a jelenlegi helyzetet, amelyet úgy örököltek meg, mindenképp szeretnék megváltoztatni.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek