Megvonják az egyik politikus havi fizetését

Az SaS-es Natália Blahová és Milan Laurenčík után az SDKÚ-DS képviselője, Ivan Chaban is elveszti egy havi fizetését, amiért késve adta le vagyonbevallását. Erről a parlament összeférhetetlenségi bizottsága döntött. Chaban hasonlóan a két másik képviselőhöz tavaly augusztus 9-ig kellett volna leadnia a vagyonbevallását.

Az SaS képviselőiről már régebben döntött a bizottság, Chaban esete azért húzódott idáig, mert az augusztusi határidő előtt kirabolták az autóját, amelyben a vagyonbevallása is volt. A rendőrségtől kikérték az eset jegyzőkönyvét, de ez sem segített, Chaban pedig végül maga beismerte, hogy ha nem rabolják ki, valószínűleg úgy sem tudta volna határidőre leadni a dokumentumot.

Alojz Přidal (KDH) értékelte a képviselő beismerését, és hogy nem hivatkozott a rablásra. A törvény azonban egyértelműen fogalmaz, így Chaban sem mentesülhetett alóla.

SITA

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »