A magyar iskolák jövőjéről tanácskoztak Dunaszerdahelyen

A 2010-es év végén a Dunaszerdahelyi járás három befolyásos civil szervezete a Csemadok, Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség, a Szlovákiai Magyar Szülői Szövetség járási elnöksége együttműködési szerződést kötött. A szerződés fő célja, hogy a jövőben közösen szólítsák meg a Dunaszerdahelyi járás területén élő magyar nemzeti közösséget.

Sajnálattal állapítjuk meg, hogy járásunk településein csökken a magyar tannyelvű iskolába és óvodába beíratott gyerekek száma. Iskoláink, a Csemadok létproblémákkal küzdenek, anyanyelvünk, nemzeti kultúránk megbecsülése csökken, és sorainkat is kikezdte az asszimiláció, kishitűség, pesszimizmus. A felvidéki magyarság bástyájának tekintett Dunaszerdahelyi járás területén élünk, tehát a megoldást nekünk kell megtalálni, mindenkinek a maga területén, ugyanakkor összefogva egymással. Ennek a feladatnak időszerűségét tovább növeli, hogy az „évtized eseménye” a népszámlálás előtt állunk, amely döntően meghatározza az elkövetkező évtizedben nemzeti közösségünk létét – áll a szervezők közleményében.

Ennek kapcsán a Dunaszerdahelyi járás magyar iskola és óvoda igazgatóinak, pedagógusainak, magyar szülőknek és Csemadok elnököknek, a magyar polgármestereknek járási fórumot szervez a járás három befolyásos civil szervezete február 17-én, 14 órai kezdettel a dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban. A konferencia védnöke, Hájos Zoltán Dunaszerdahely város polgármestere.

Hájos Zoltán polgármester úr megnyitója után megzenésített versekből készült kultúrműsor következik, majd a Területi választmányok elnökei szólalnak fel. Gyurgyík László szociológus az Asszimilációs folyamatok és nemzetiségváltás a szlovákiai magyarok körében címmel tart előadást. Őt követi Fibi Sándor Iskoláink nemzetiségi létünk bástyái című előadása. A 2011-es Népszámlálással kapcsolatban Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke tart tájékoztatást. A konferenciát a hozzászólások, kérdések és egy közös Nyilatkozat elfogadása zárja.

Felvidék.ma

Friss hírek