Peru nem kér a vízenergiából

A Brazília és Peru között 2010 júniusában megkötött energetikai megállapodás sorsa továbbra is kétséges. A tervek szerint egy 2200 megawatt teljesítőképességű duzzasztógátat építenének az Inambari folyón, mely egyes szakemberek szerint súlyos és előre nem látható környezeti károkat okozna, továbbá veszélyeztetné a térségben élő őslakosokat.

A lakosság és számos környezetvédő – köztük a Természetvédelmi Világalap (WWF) – is  kétkedve fogadta a vízi erőmű építési projektet. A Peru amazóniai területén építendő duzzasztó lenne a valaha épített legnagyobb erőmű, mely a kétszerese a legnagyobb spanyol víztározónak, azonban jócskán elmarad a gigantikus duzzasztógáttól, a híres kínai Három Szurdok víztározótól.

Az egyik legégetőbb probléma az, hogy a projekt 410 km˛ hosszúságú, főleg perui területet érintene, miközben Brazília szenved energiahiánytól, és a víztározó hasznából is jobban profitálna.

„Kapkodás és információhiány jellemzi az előkészületeket. Amellett, hogy rendkívül nagy hatása lenne a környezetre, Peru energetikai igényeit sem elégítené ki az erőmű”, tette hozzá Mariano Castro, a perui Környezetjogi Társaság egyik munkatársa.

Ez szította fel az őslakosok nacionalista érzelmeit: „Ha Peruért lenne, meggondolnánk”, érvelt Alarcón, az előállított energia fő haszonélvezőjét illetően. A két ország közötti energetikai megállapodás szerint a perui piac élvez elsőbbséget, a brazil csak a második, azonban a valóságban ennek éppen az ellenkezője figyelhető meg, Brazília lenne a kedvezményezett, révén neki van szüksége több energiára.

További nehezíti a projekt megvalósítását az úgynevezett „társadalmi engedély” intézménye, mely Peruban megszokott jelenség. Ez alapján az építkezéshez szükséges a területen élők hozzájárulása, mely a jelen esetben tízezer embert jelent.

Az Egasur (a kivitelezéssel megbízott brazil konszern) szerint azonban az érintett lakosság száma alig négyezerre tehető. Ők kénytelenek lennének elhagyni földjeiket az építkezés miatt.

A cég közel félmillió dollárnyi befektetéssel válaszol azon kétkedőknek, akik szerint a projekt súlyosan veszélyeztetné a biodiverzitást és az emberi fejlődést. Ezt az összeget környezetvédelemre, illetve egy ökosziget létrehozására fordítanák.

A víztározó építését ellenzők csoportjának vezetőjét, Olga Cutipát ezek az érvek nem győzik meg. Olyannyira nem, hogy munkabeszüntetéssel fenyeget Puno, Madre de Dios és Cusco térségében, ha a kormány nem hagy fel a projekttel: „A kormány válaszától függően sztrájkolni fogunk, mert biztosak vagyunk abban, hogy ez a projekt nem valósul meg a térségben.” A program érvénytelenítését egy bizottság kérvényezte, december 12-én beadott indítványában.

Cutipa szerint az Egasurnak már nincs keresnivalója a térségben, ugyanis október 7-én lejárt az engedélye, mindezek ellenére tovább dolgoznak a programon, mert szerintük ezt a Kormány akarja. Az Egasur azonban biztosította az ellenzőket afelől, hogy mindenképpen találnak megoldást a problémákra.

Mi lesz az őshonos népekkel?

Peruban jelenleg 14 őshonos csoportot tartanak nyilván, de ez a szám ennél sokkal nagyobb is lehet. Brazíliában 69 etnikai csoport él önkéntes elszigeteltségben.

A két ország közül Peru az, amely az őshonos népek védelmére konkrét programmal rendelkezik. Az országban öt rezervátum található, ahol a perui indiánok védelmet élveznek, ezeken a területeken tilos a szénhidrogén-bányászat, a vadászat és halászat, továbbá az engedély nélküli fakitermelés. Kérdés, hogy az Inambari-projekt hogyan befolyásolja majd az Amazóniában élő indiánok életét, és mit lehet tenni a védelmük érdekében.

Megújuló energiaforrások Dél-Amerikában

A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) adatai szerint a latin-amerikai országokban a megújuló energiaforrások 29%-t tesznek ki az összes energiaforrással összehasonlítva, ami relatíve magas arány az OECD országok, mintegy 5.7%-os energiafelhasználását tekintve. A legnagyobb arányban használt megújuló energiaforrás a vízenergia, 62%-kal, Brazíliában és Paraguayban ez a szám 90%, azonban mégsem beszélhetünk a vízenergiáról mint alternatív energiahordozóról, tudvalevő, a vízerőművek rendkívül komoly környezeti károkat okoztak. Fontos alternatív forrás a szélenergia, ugyanis a latin-amerikai országok többsége, szerencsés földrajzi helyzetének köszönhetően szélfolyosókkal rendelkeznek.

Befektetések Latin-Amerikában

A megújuló energiaforrások iránti kereslet jelentősen megnőtt az utóbbi években, ennek köszönhető, hogy mind nemzeti, mind pedig nemzetközi szinten is aktuális kérdésnek tekinthető. Jelentősek a szomszédos latin-amerikai országok befektetései is, de az Európai Unió is ugyanúgy érdekelt.

Az előbb említett megújuló energiaforrások közül minden kétséget kizáróan a szélenergia rendelkezik a legnagyobb jövővel, ezt ismerte fel az IMPSA, mely először Brazíliában létesített szélerőmű parkot, később Venezuelában és Argentínában is. Mexikó esete példaértékű, az ország ugyanis nem szenvedett hiányt olajban, így kétséges volt az átállás sikere alternatív energiahordozókra. A spanyol ’Acciona Energía’ vállalat jóvoltából azonban Mexikó – aki az ENSZ adatai szerint második a károsanyag-kibocsátás csökkentésben – mára Latin-Amerika legnagyobb szélerőmű parkjával rendelkezik.

Spanyolországon kívül Németország és az Európai Unió is érdekelt a térségben, előbbi a Siemens révén, utóbbi pedig a közel három milliárd eurónyi alap miatt, melyet a megújuló energiaforrások használatát szorgalmazó beruházásokra lehet felhasználni.

Klímaváltozás elleni harc

Nagy előrelépést jelentett a megújuló energiaforrások szükségességének felismerése, azonban az eddigi legnagyobb lépés az ENSZ égisze alatt, 1992-ben létrejött Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC).

Az egyezmény számos rugalmassági mechanizmust vezetett be, lehetővé téve így a hatékonyabb együttműködést a részes felek között. Így például lehetőség nyílik a kibocsátások összevonására, illetve a kibocsátási kvóták eladására és vételére is.Latin-Amerika tehát egyike azon régióknak, ahol a természeti kincsek bősége miatt az alternatív energiatermelés egyre népszerűbb, azonban ez nem akadálymentes, adminisztrációs és szabályozási útvesztőkkel tarkított kérdéskörről van szó. A Kiotói Jegyzőkönyv által már említett mechanizmusok viszont megoldást jelenthetnek a problémára.