Emil Boc elégedett

Emil Boc szemmel láthatóan jól érzi magát bőrében. Igaz, a közszolgálati televízióban — ahol optimizmustól duzzadó szavai elhangzottak — nem volt nehéz a dolga, hagyták beszélni, kellemetlen kérdésekkel nem zaklatták, szárnyalhatott tehát.

Túljutottunk 2008-on, 2009-en, a pazarlások évein, és tavaly rendbe szedtük az államháztartást, elvégeztük a további fejlődéshez szükséges törvényi átszabásokat, egy szó, mint száz, 2010 végén sikeres évet zártunk — nyilatkozta. Csattant ki a jó reménységtől, mikor kormánya ez évi terveiről beszélt, miközben valójában nem tett mást, csak elismételte, amit az ellenzék, a szakszervezetek, hazai és külföldi független gazdasági szakértők két éve mondanak: hogy beinduljon a gazdasági növekedés, adócsökkentésre, munkahelyteremtésre, a kis- és középvállalatok felfuttatására kell összpontosítani, mert ott terem a pénz, s innen fakadhat jövedelme az államnak. Kifejtette tehát a miniszterelnök is: idéntől azon lesznek, hogy beruházzanak, fejlesszenek, építsenek, munkahelyeket teremtsenek, s akkor az emberek elégedettek lesznek, és az állam beszedheti jól megérdemelt adóját, oszthat, szorozhat, gazdálkodhat. Tervezik, hogy az állam vérét húsz éve szívó nagyvállalatok menedzsmentjét hazai vagy külföldi szakértőkre bízzák, de a CEC-et, a román nép vagyonát nem adják! — jelentette ki.

Ahogyan illik s szokás, kikelt a politikai klientúra ellen — mintha nem közvetlen környezetéből kerülne ki zömük —, és ígérte, határtalan pénzéhségükért megrekcumozzák a benzinkutasokat (úgy megijedtek, hogy tegnap ismét 5 banival emelték a motorolaj árát). S mondta lassan, tagoltan, hogy megértsük: nem lesz gázáremelés, bármit is követel az IMF, nem és nem, elvégre e szolgáltatás árát a hazai fogyasztók zsebéhez kell szabni.

Szóval amolyan felelős és tudja-mit-akar embernek tűnt a miniszterelnök, mikor igazi örömmel közölte: 15 százalékkal nőnek az állami fizetések (melyek nemrég 25 százalékkal csökkentek), és végre kapnak valamit az egykor nehéz munkakörülmények közt dolgozó nyugdíjasok is. Úgy 97 lejt átlagban.

Felszusszanhatnánk, vége a szűk esztendőknek, s az év második felében kimozdulunk a holtpontról. De statisztikák szerint a tavalyi megszorítások jelentős életszínvonal-csökkenést hoztak, a gazdasági növekedés sem éri el a fölvállaltat, a lej is tovább hígul, küszöbön az újabb IMF-hitel, amit meg is kell adni, folyatódnak az elbocsátások, és épp most hirdettek általános sztrájkot a vasutasok. De jó, hogy kies honunkban van legalább egy ember — pillanatnyilag miniszterelnök —, aki elégedett.