Újra tárgyal a két Korea

A jövő héten tárgyalóasztalhoz ülnek a két Korea képviselői, először azóta, hogy tavaly Észak kétszer is megtámadta Délt. Az egyeztetés kimenetele kérdéses, és nagyban függ a régió hatalmi struktúrájától.

Február 8-án munkaértekezletet tartanak katonai ügyekben Dél-Korea és Észak-Korea képviselői – adta hírül kedden a déliek Védelmi Minisztériuma. A tárgyalás az első a sorban a múlt év novemberi jonpjongi támadás óta. A találkozó napirendi pontja a magasabb szintű, feltehetőleg miniszteri megbeszélés idejének és helyének kijelölése. Szöul csak abban az esetben hajlandó magasabb szinten egyeztetni, ha Phenjan vállalja a felelősséget a Csonan korvett márciusi elsüllyesztése, illetve a sziget elleni támadásért és ígéretet tesz arra, hogy az incidensek nem fognak megismétlődni. 

Dél-Korea továbbra is bizalmatlan

Észak-Korea az év elején váratlanul bejelentette: visszatérne a nukleáris lefegyverzést és a félsziget megbékélését célzó, 2008-ban megrekedt hatoldalú tárgyalásokhoz. Majd Phenjan úgy nyilatkozott: hajlandó feltételek nélkül „bárkivel, bárhol, bármikor” tárgyalni. Dél-Korea először propagandaszövegnek, üres gesztusnak nyilvánította szomszédja szokatlanul barátságos javaslatát, később azonban beleegyezett a kétoldalú megbeszélések felújításába. Elemzők szerint a bilaterális egyeztetés esetleges sikere kitaposhatja az utat a hatoldalú megbeszélések folytatásához.

A Csonan hadihajó márciusi elsüllyesztése, illetve a novemberben a Jonpjong sziget elleni, négy dél-koreai áldozatot követelő rakétatámadás után a helyzet bizonytalan. Abraham Kim and Jack Pritchard, a Koreai Gazdasági Intézet szakértői szerint még nem dőlt el, hogy a közeledés csak átmeneti szünet két konfliktus között, vagy egy tartósabb olvadási folyamat kezdete. Nem ez az első eset ugyanis, hogy Észak-Korea hol békülékenynek, hol agresszívnek mutatkozik. 2008-ban jelentős enyhülési folyamat szakadt meg, amikor Phenjan kivonult a „segélyért cserébe lefegyverzést” koncepción alapuló tárgyalásokról, kiutasította az Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőreit, és új kísérleti atomrobbantást hajtott végre. A békés szándékok hitelét most egy frissen megépített nukleáris komplexum is kétségbe vonja.

Az újévi fogadalomként hangzó, a hatoldalú tárgyalásokhoz visszatérő hozzáállás mögött megbújhat a leszerelés rejtett elodázása is. Dél-Koreát és szövetségeseit aggasztja, hogy Phenjan a folytatódó megbeszéléseket még több segély kérelmezésére használná, és újra benyújtaná igényét annak a két, még az 1994-es genovai szerződésben beígért dél-koreai és amerikai segítséggel felépítendő békés célú atomreaktorra, melyeket az atomprogram abbahagyásáért cserébe kellett volna kapnia. Észak-Korea akkor még a szerződés eredményeképpen bezáratta egyik, a Nyugat által gyanúsnak vélt kísérleti atomreaktorát. A két békés célú erőművet azonban sosem építették meg, és nyolc évvel később a szerződés megvalósulását végképp meghiúsította egy nukleáris robbanófejeket előállító gyár megnyitása.

A jelenleg dél-koreai ellenzékben ülő liberális Koreai Demokrata Párt a dialógust támogatná. Az elmúlt évtizedben regnáló párt munkásságához kötődik a hatoldalú tárgyalásoknak a „napfény politika” jegyében történő megkezdése, azonban a jelenlegi Li Mjungbak vezette konzervatív kormányzat hozzáállása sokkal ellenségesebb. Az északi szomszéd tavalyi támadásai után tehetetlensége miatt sok kritikát kapott az elnök, aki keményebb fellépést ígért az agresszióval szemben. Szakértők szerint elsősorban Phenjannak szólt a másfél héttel ezelőtti dél-koreai katonai akció is, amely során kiszabadítottak a szomáliai kalózok fogságából egy teherhajót és 21 túszt, miközben 8 afrikait megöltek és további ötöt letartóztattak. A Dél-Koreába szállított kalózokat valószínűleg bíróság elé állítják.  

A KNDK-t egyes számú közellenségnek lefestő felhangok ellenére számos elemző egyetért abban, az ország korántsem jelent akkora katonai fenyegetést a térségre nézve. Kérdéses ugyanis, hogy van-e megfelelő technikai tudása és a késztetése, hogy a kezében lévő két katonai eszközt, a rakétarendszerét és a nukleáris arzenálját bevesse szomszédja ellen. Amerikai és orosz szakértők ugyanis az észak-koreaiak bizonytalanságáról számoltak be az atomkísérletek sikerét illetően, és a megfelelő hordozórakéta kifejlesztése is távoli cél csupán. Így marad a rakétatámadás, mint Dél-Koreát fenyegető reális félelem. Azonban az országnak a hetvenes évekre kialakult gazdasági lemaradása és a sorozatos élelmezési gondok óta létkérdés a délről jövő segélyek áramlása, egy totális háború beindítása az öngyilkossággal érne fel. 

Kína és Korea: kihűlőben a vörösök barátsága

Kína azonban nem foglal egyértelműen állást Észak-Korea kérdésében, csupán a megbékélést hangsúlyozza, és nem ítéli el nyilvánosan Phenjan agresszióját. Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök amerikai útján nagy előrelépést jelentett, hogy elismerte az északi atomprogram létét, illetve Barack Obamával közös nyilatkozatban „kifejezték aggodalmukat” Phenjan urándúsítása miatt. Időközben kiderült: az ENSZ legalább egy titkos észak-koreai nukleáris létesítményről tud eddig nyilvánosságra nem hozott jelentésében.

Több elemző szerint az USA túlértékeli mind Kína nyomásgyakorló képességét, mind a két szocialista ország barátságának erejét. A háború vége után ugyanis drasztikusan megváltozott Phenjanban a politikai atmoszféra. Az ötvenes évek szovjet- és Kínabarát politikáját felváltotta a külföldi behatásoktól teljesen mentes, Kim Ir-szen személyi kultusza által áthatott politikai éra. A jelenlegi rezsimre is jellemző, szigorúan ultranacionalista hozzáállás még Peking számára sem hagy mozgásteret. Ezt támasztja alá az a tény, hogy Észak-Korea első nukleáris fegyverének teszteléséről mindössze 20 perccel a manővert megelőzően értesítette Pekinget. A Wikileaks által a közelmúltban közzé tett anyagok is megerősítik Peking gyengeségét a KNDK befolyásolását illetően. Észak-Korea külpolitikájában figyelmen kívül hagyja Kína aggodalmait is. A KNDK maga kreálta elszigeteltségét Kim Ir-szen történelemszemlélete is segítette. A hivatalos propaganda az 1390 és 1910 között Koreában uralkodó, a kommunisták által elítélt Joseon-dinasztia és a kínai Ming-dinasztia közötti vérségi köteléket hangsúlyozva is próbálta növelni a Kínával szembeni ellenérzéseket. A külpolitika pedig illeszkedik az ország még a szövetségesekkel (Kína, Szovjetunió) is távolságot tartó világnézetéhez.

A hatoldalú tárgyalások felújításában Kínára erőltetett közvetítő szerep egyes szakértők szerint azért értelmetlen, mert Phenjan szemében Dél-Korea önálló döntéshozói képességét csökkenti a Washingtonnal történő szoros együttműködés, az USA bábjának tekinti szomszédját, és el akarja kerülni, hogy hozzá hasonlóan ő pedig Kína csatlósának tűnjön. Ezért ütközik falakba az USA minden, Kínának közvetítő szerepet szánó törekvése, hiszen ez a hozzáállás Észak-Koreát Kína bábjaként közelíti meg, és nem veszi figyelembe az ország nacionalista érzelmeit. Neil Ferguson szakértő szerint egy ország politikai döntéseit a múltbeli tapasztalatok, és jelenlegi nemzetbiztonsági környezetben rejlő kockázatok ésszerű mérlegelése együttesen határozza meg. Az Egyesült Államokban gyakran félreértelmezik Észak-Korea történelmi múltját, és eltúlozzák, vagy hibásan látják az országot fenyegető kockázatokat. A helyes politika az lenne, ha olyannak látnák Észak-Korea problémáját, ami valójában: sajátos és egyedi Észak-Korea-problémának.

Japán közeledik ellenfeléhez

Tovább árnyalja az érdekek egyre bonyolultabb szövedékét a saját biztonságát Észak-Koreától szintén féltő Japán. Tokió az USA-t és Dél-Koreát támogatná, de egyik országgal sem felhőtlen a viszonya. A jelenlegi demokrata miniszterelnök, Kan Naoto azután jutott hatalomra, hogy elődje, Jukio Hatojama nem váltotta be választási ígéretét és nem helyezte át az okinavai amerikai támaszpontot. Japánnak Dél-Koreával való kapcsolatát pedig még mindig megterhelik a félszigettel szembeni területi követelések, illetve a történelmi sebek emléke. Nehézséget jelent ugyanis egy szigetvita (japánul Takesima, koreaiul Tokdo) a két ország között, Japánban ennek kapcsán fontolgatják, hogy felülvizsgálják a második világháború után bevezetett alkotmány tengerentúli konfliktusokba való beavatkozására vonatkozó tiltását. Történelmi sérelemként elég megemlíteni a múlt évszázad első felében (1910-1945) japán fennhatóság alá került a Koreai-félsziget esetét és az idősebbek még emlékeznek ezekre az időkre. Ráadásul Li Mjungbak, a regnáló dél-koreai elnök fiatal diákként egykor Japán-ellenes tüntetést vezetett a két ország diplomáciai kapcsolatainak 1965-ös felvételekor.

Ugyanakkor az utóbbi időben látványos közeledés tapasztalható Japán és Dél-Korea között. Tavaly decemberben Szöul első alkalommal küldött megfigyelőket az amerikai-japán közös hadgyakorlatra és a Csonan elsüllyesztése után tartott dél-koreai-amerikai gyakorlatozáson is részt vett külső szemlélőként Tokió. Emellett január 10-én a két ország védelmi minisztere megállapodott abban, hogy tárgyalásokat kezdenek egy katonai és egy hírszerzési egyezmény megkötéséről. Ilyen típusú szerződést Dél-Korea nyolc, Japán csak két országgal kötött korábban. Az Egyesült Államokkal mindketten megegyeztek.

Észak-Koreának tehát úgy tűnik, agresszív politikájával sikerült elérnie, hogy az évtizedes ellentéteket felülírják a félelmek: Japán és Dél-Korea is közel kerülhet egymáshoz. Emellett aggaszthatja Phenjant, hogy déli testvéreik hozzáállása is megfordult a tavalyi incidensek óta. A liberálisabbnak tartott és Észak-Koreához némi idealizmussal forduló egyetemi hallgatóknak mindössze 29 százaléka tekinti együttműködő partnernek a kommunista országot egy friss felmérés szerint, míg ez az arány 2004-ben 45 százalék, 2007-ben 46 százalék volt.