moldova
Cikkeink száma a témában: 61
-
„Moldova nem nehéz, hanem összetett helyzetben van” – mondta el Iurie Leanca, Moldova külügyekért és az európai integrációért felelős minisztere pénteken a Közép-európai Egyetemen (CEU) tartott előadásában. A volt szovjet tagköztársaság külügyminisztere az uniós csatlakozás esélyeiről beszélt a Keleti Partnerség kapcsán, a száz napja hivatalban lévő kormány, hosszú és rövid-távú céljait részletezte a CEU-n tartott konferencián.
-
Az új, Európa-párti moldáv kormány a Moldova és Románia közötti mintegy 360 kilométeres szakaszon létező szögesdrót kerítés elbontásáról döntött a hét elején. A lépéssel Európa egyik utolsó "vasfüggönye" tűnik el.
-
A románok és a moldovaiak megtették az első lépéseket az egyesülés felé – írja a moszkvai sajtó.
-
Ismét jelentős mértékben könnyítették a román hatóságok az állampolgárság meg- és visszaszerzésének folyamatát, miután pénteki ülésén önálló állampolgársági felügyelet létrehozásáról döntött a bukaresti kormány.
-
„Románia három éve tagja ugyan az Európai Uniónak, de még nem integrálódott Európába” – ismerte el Traian Băsescu tegnap a moldovai Cahul városában.
-
Románia elismeri Moldovának a Szovjetunió szétesése után megszerzett szuverenitását, de nem ír vele alá határegyezményt.
-
Moldova Köztársaságba vezet Traian Băsescu új elnöki mandátumának első külföldi útja.
-
Bukásra vannak ítélve az elnöki választások Moldovában a pártok közötti azonos erőviszonyok miatt
-
Az évek óta elhidegült, sőt számtalan konfliktus jellemezte román– moldovai kapcsolatok normalizálódása jegyében telt Vlad Filat, a Moldovai Köztársaság kormányfőjének a hét végén Bukarestben tett látogatása.
-
Az Itar-Tassz orosz hírügynökség értesülései szerint a november 10-ei Moldovai választásokat a kommunista párt bojkottálta, így az elnökválasztást elhalasztották.
-
Gyorsul és egyszerűsödik a román állampolgárság megszerzése a jövőben. Az októberi határozat után már így is rekordot döntött az új állampolgárok száma, most jön az új állampolgársági törvénycsomag.
-
Történelmi esemény Csángóföldön. Együtt misézett egy moldvai és egy magyarországi püspök Lábnyikon.
-
„Moldova Köztársaságban a hivatalos nyelv a román, nem a moldovai nyelv, és az új kormány gondoskodik majd arról, hogy ezt jogszabályokban rögzítsük” - biztosította a romániai európai parlamenti képviselőket Vlad Filat.
-
Moldovában egy kormányzó politikai párt részéről vetették fel az ország NATO-csatlakozásának kérdését. Még ha odahaza létre is jönne a közmegegyezés, számos nemzetközi akadállyal kell számolni.
-
Kétfős többséget szerezve koalíciót hoztak létre
-
Kihez fordulnak segítségért a posztszovjet térség államai? Milyen előnyökkel kecsegtet Moszkva, és mivel a Valutaalap? A hitelért cserébe mindkét félnek elvárásai vannak.
-
Akkor is elismerné az állam egy külföldi személy román állampolgárságát, ha annak csak a harmadfokú felmenőjéről bizonyítható, hogy román volt. Az RMDSZ szenátusi frakciója nem szavazta meg a törvénymódosítást.
-
Moldova tökéletes helyszínt biztosít Bukarest és Moszkva játszmájához. Napok kérdése, és kiderül: mikor mérkőzhetnek meg egymással.
-
A Moldovai Köztársaságban két hónappal ezelőtt történt eseményeket kivizsgáló kisinyovi szakbizottság nem talált arra mutató jelt, hogy Romániának köze lett volna a zavargások megszervezéséhez.
-
A moldáv állam összeomlása és Romániával való egyesülése elkerülhetetlen - állítja Modest Kolerov, a Putyin-éra elnöki hivatalának nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője. Trasznisztria függetlenedne - és Erdély?
-
Az elmúlt hónapban tízszeresére nőtt a román állampolgárságot kérő moldovaiak száma – derül ki a román bevándorlási hivatal statisztikáiból.
-
Románia jelenleg hetente mintegy 75 moldovainak nyújt állampolgárságot, legkésőbb 2010-ig azonban ugyanennyi idő alatt ezer főre kívánja növelni a pozitívan elbírált igénylések számát.
-
Úgy tűnik elvonultak a viharfelhők Moldova egéről, a belpolitikai helyzet azonban változatlan maradt.
-
Tőkés László nemrég közleményben állította, hogy létezik egy titkos román kormányprogram, amely a moldávok Székelyföldre való telepítését tűzte ki célul. A püspök szerint így megváltozhat Székelyföld etnikai összetétele.
-
Romániának nem áll szándékában tömegesen állampolgárságot biztosítani a moldovai állampolgárok számára, minden igénylést egyedileg bírálnak majd el.
-
"Elvesztette tétjét a magyar állampolgárság megadása a romániai magyarok számára, mert mindkét ország az EU tagja."
-
Létezik egy titkos kormányprogram, amely a moldáviaiakat a magyarok által lakott területekre, elsősorban a Székelyföldre kívánja betelepíteni - állítja Tőkés László.
-
A román állampolgárság odaítélési procedúrájának leegyszerűsítésére vonatkozó szándéknyilatkozat nyilvánosságra hozatalát követően naponta mintegy ezer igénylést tartalmazó levél érkezik a kisinovi román konzulátusra.
-
„Nem a kettős állampolgárság oldja meg Moldova, és az ott élő állampolgárok problémáit, a kezdeményezést pedig elsietett, populista" – jelentette ki Markó.
-
A moldovai afférral bezárult a kör, amely az utóbbi hónapokban meghatározza Románia és szomszédai diplomáciai konfliktusokkal terhelt viszonyát.
-
Mircea Geoană szociáldemokrata pártelnök szerint "nem foszthatjuk meg Pruton túli testvéreinket a vér és a föld jogától!"
-
Románia mintegy egymillió moldovai állampolgárnak adna könnyített eljárásban román állampolgárságot.
-
Az uniós intézményeket megdöbbentette Bukarest azon terve, miszerint román állampolgárságot adna egymillió moldovainak. A tervezett lépés alapvetően megingathatja Románia pozícióját az Unión belül.
-
Nemcsak Chişinău és Moszkva, de valószínűleg Brüsszel sem nézi jó szemmel, hogy Bukarest felgyorsította a román állampolgárság odaítélését a moldovaiak számára.
-
Amnesztiát hirdet Vlagyimir Voronin, moldávia kommunista elnöke a kisinyovi zavargóknak.
-
Az Európai Unió túl lassan reagált a moldovai belpolitikai válságra, átengedve a kezdeményezést Oroszországnak – vélekedett a BruxInfónak nyilatkozva Nicu Popescu, a the European Council on Foreign Relations nevű londoni kutatóintézet szakértője, aki szerint az EU-nak minél előbb tényfeltáró küldöttséget kellene menesztenie Chisinauba.
-
A múlt heti erőszakos demonstrációkat követően Moldovában az ország kommunista elnökének kérésére ma újraszámolják a szavazatokat. A civil szervezetek arra figyelmeztettek, hogy az országban létrejöttek a rendőrállam, és a diktatórikus rendszer kialakulásának feltételei.
-
„Kötelességünk, hogy ne hagyjuk elveszni azokat, akik a mi nyelvünket beszélik!"
-
A moldovai fővárosban kedden zavargások kezdődtek, az elkövetők vandálok voltak, ettől függetlenül valószínűsíthető, hogy csalás történt a választásokon, nyilatkozta az Euractivnak telefonon a brüsszeli Szabadegyetem (Free University of Brussels – ULB) helyszínen tartózkodó belga kutatója, Julien Danero.
-
Újabb színes forradalom rázhatja meg a posztszovjet térség egy államát. Az események kihatnak Moszkva és Washington geopolitikai kötélhúzására is.
Általános információk
- Terület 33 700 km2
- Lakosság 4 341 000 fő
- Népsűrűség 128,80 fő/km2
- Főváros Chisinau
- Államforma köztársaság
- Pénznem 1 rubel = 100 kopek
Népszerűek
LegolvasottabbakLegvitatottabbakMost beszélik
- "Aki a sapkáját nálunk leteszi, az a mi emberünk"
- Újabb atomszereplők a láthatáron?
- Még a napok is megrövidültek a chilei földrengés...
- Támadják a rendeleti kormányzást Argentínában
- Választási törvénnyel trükközik a katonai rezsim
- Neonáci törekvések Szlovákiában
- Obama búcsút venne az atomfegyverektől
- Egy bárónő botrányai












