Észak-Macedónia a nyári időszámítás megtartásával spórolna az áramon

Az északmacedón kormány fontolgatja, hogy az idei évben a szokásostól eltérően nem tér át a téli időszámításra, hanem október 30-a után is a nyári időszámítás lenne érvényben, amivel Szkopje szerint jelentős mennyiségű villanyáramot lehetne megspórolni – közölte a Vesti.mk hírportál hétfőn.

A kormány azért kénytelen takarékoskodni, mert kiderült, hogy az országnak csak két hétre elegendő gáztartaléka van a távhőszolgáltatások biztosítására, így a fűtési idény október 15-i megkezdését követően – ha nem sikerül gázt szerezni – november elsejétől már fűtőolajat használnának az erőművek.

Dimitar Kovacsevszki miniszterelnök közlése szerint a kormány mindent megtett annak érdekében, hogy október 15-én elkezdődhessen a fűtési szezon, a gáz magas ára miatt viszont egyelőre nem tudott nagyobb tartalékot felhalmozni. Hozzátette: ha a gáz tovább drágul vagy jelentősen megnövekedik az ára, az állam kész arra, hogy a háztartásokat „alternatív fűtőanyaggal” fűtse fel.

A kormányzat arra kérte a lakosságot és a vállalatokat, hogy igyekezzenek minél észszerűbben beosztani az áramot és a fűtést is, az országban ugyanis már az előző fűtési szezonban is energiaválság alakult ki az elektromosenergia-ellátásban.

A térség többi országa is igyekszik felkészülni az energiaválságból adódó nehézségekre

Szerbiai szakértők például óva intik az illetékeseket, hogy esetlegesen a fűtési idény kezdetének elhalasztásával próbáljanak meg energiát spórolni. Dejan Stojanovic, a szerbiai távfűtőművek szövetségének vezetője szerint ha hideg lesz, és nem indul meg a fűtés, akkor az emberek máshogyan igyekeznek majd melegedni, és a villanyáram észszerűtlen felhasználásába kezdhetnek. A fűtési szezon kezdetén azonban a távhőszolgáltatásnak mindenképpen meg kell drágulnia – tette hozzá.

Zorana Mihajlovic illetékes miniszter ezzel szemben bejelentette, hogy nem lesz halasztás, Aleksandar Vucic államfő pedig arról beszélt, hogy az ország jelentős mennyiségű gázt halmozott fel; soha ennyi tartaléka még nem volt Szerbiának. Emellett az ország fűtőolajat és szenet is vásárolt kellő mennyiségben.

A bosznia-hercegovinai távfűtőmű a tájékoztatás szerint felkészült a fűtési szezonra, és igyekezett nagy mennyiségű gázt beszerezni, hogy ne legyenek fennakadások. A közlemény szerint emellett jelentős fűtőolaj-tartalékok is rendelkezésre állnak, így nem kell attól tartani, hogy a háztartások fűtés nélkül maradnak. Szarajevóban viszont már januárban, az ukrajnai háború kitörése előtt is akadtak gondok a fűtéssel, akkor az illetékes szervek (január 25-én) közölték, már csak két napra elegendő fűtőanyaguk van.

A térség országai eddig jelentős mértékben az orosz gáztól függtek, és Szerbián kívül mindannyian csatlakoztak az Oroszország elleni uniós szankciókhoz, így csak más forrásból, magasabb áron tudnak földgázhoz jutni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »