Moszkva bedühödött a legújabb amerikai szankciók miatt

Washington a tűzzel játszik, és aláássa a globális stabilitást azzal, hogy újabb szankciókat hoz Moszkva, illetve olyan kínai vállalatok ellen, amelyek fegyvert vásárolnak Oroszországtól – figyelmeztetett pénteken Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.

Rjabkov szerint az Egyesült Államokban valamifajta “nemzeti szórakozássá” vált az Oroszország elleni szankciók kiszabása, mert a csütörtökön bejelentett újabb büntetőintézkedés a külügyminiszter-helyettes összegzése szerint már a hatvanadik volt 2011 óta.

“Megfigyelhető ugyancsak a szenvedély, amely elragadta az amerikai politikusokat, akik közül sokan a saját kizárólagosságukba vetett hit rabjává váltak, és abban reménykednek, hogy még egy kis nyomásgyakorlással sikerül feltételeket szabni Oroszországnak” – fogalmaz közleményében Rjabkov. Szerinte ez sosem sikerül nekik, és “a szankciós gépezetet működtető” washingtoni döntéshozóknak legalább felszínesen meg kell ismerniük az orosz történelmet, hogy ne szorgoskodjanak hiába.

“Az sem ártana, ha felidéznék, mit is jelent a globális stabilitás fogalma, amelyet ők esztelenül ingatnak, feszültséget gerjesztve az amerikai-orosz kapcsolatokban. Dőreség tűzzel játszani, hiszen ez veszélyes lehet” – zárta le Rjabkov.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Washington csütörtökön először hozott szankciókat Oroszországtól fegyvereket vásárló külföldi vállalat ellen: a büntetőintézkedések egy kínai céget sújtottak, amely vadászbombázó repülőgépeket és légvédelmi rendszerhez tartozó felszereléseket vásárolt. Emellett az Egyesült Államok további 33 olyan vállalatot és magánszemélyt tett szankciós listájára, amelyek vagy akik orosz katonai vagy hírszerzési szervezetekkel állnak kapcsolatban, vagy nekik dolgoznak.

Washington szerint a büntetőintézkedésekkel “nem egyes országok katonai képességeinek aláásása a cél, hanem Oroszország pénzügyi megbüntetése az Egyesült Államok választási folyamatába történt beavatkozásáért, a Kelet-Ukrajnában tanúsított elfogadhatatlan magatartásáért és más rosszindulatú tevékenységéért”.

Peking is bírálja az amerikai szankciókat

Peking mélységes felháborodásának adott hangot pénteken miatt, hogy az Egyesült Államok szankciókkal sújtott egy kínai céget, amely fegyvereket vásárolt Oroszországtól. A büntetőintézkedésekkel az amerikai kormányzat a kínai Equipment Development Department (EDD) nevű, védelmi technológiák beszerzésével foglalkozó hadiipari ügynökséget és vezetőjét, Li Sang-fut sújtotta. Az amerikai kormány indoklása szerint a cég megsértette a 2017 végén Oroszország ellen hozott átfogó amerikai szankciókat azzal, hogy Szu-35 harci repülőket és az Sz-400-as légvédelmi rendszerhez tartozó felszereléseket vásárolt a legfőbb orosz fegyverexportőrként számon tartott Roszoboronekszport nevű vállalattól.

A büntetőintézkedések értelmében a cég nem igényelhet exportengedélyt az Egyesült Államokba, és az amerikai pénzügyi rendszerből is kiszorul. Emellett az EDD felkerült az amerikai pénzügyminisztérium tiltólistájára, és egyetlen amerikai sem köthet vele semmilyen üzletet.

“Az Egyesült Államok lépése súlyosan sérti a nemzetközi kapcsolatok alapelveit, és komolyan árt a két ország és hadseregeik kapcsolatának” – mondta sajtótájékoztatóján Keng Su-ang kínai külügyi szóvivő. Keng hozzátette, hogy Peking már tiltakozott Washingtonnál az ügyben. “Határozottan felszólítjuk az Egyesült Államokat, hogy azonnal hozza helyre ezt a hibát, és vonja vissza az úgynevezett szankciókat, különben számolnia kell a következményekkel” – fűzte hozzá.

Keng Su-ang emlékeztetett, hogy Oroszország Kína stratégiai partnere. Ennek az együttműködésnek az a célja, hogy megvédje “a két ország legitim érdekeit, valamint a térség békéjét és biztonságát” – folytatta a szóvivő, aki szerint a kooperáció nem irányul harmadik fél ellen.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/TASZSZ/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

Megint zuhan az olaj ára

Az olajárcsökkenés kedden már a harmadik egymást követő napja tart. Ennek legfőbb oka az Egyesült Államok és Oroszország rekordszintre emelkedett kitermelése, de nagyot lendített rajta az értékpapírpiacokon bekövetkezett árfolyamcsökkenés is.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás