Oroszország kritikus időpontot választott a hadgyakorlatozásra

Hadgyakorlatot tart Oroszország a Földközi-tengeren szeptember 1. és 8. között, a hadiflotta több mint 25 hajójának és a légierő 30 repülőgépének részvételével – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint a manővereket a fegyveres erők kiképzési tervének megfelelően és a nemzetközi joggal összhangban hajtják végre. Az érintett övezeteket veszélyesnek nyilvánítják a hajózás és a repülés számára.

A hadgyakorlat vezérhajója a Marsal Usztyinov lesz. A műveletben rész vesznek majd többek között Tu-160-as hadászati rakétahordozó, Tu-142MK típusú és Il-38-as tengeralattjáró-vadász gépek, valamint a haditengerészeti légierő Szu-33-asai is.

A Marsal Usztyinov orosz cirkáló. A kép forrása: Wikipédia

A hadgyakorlatot olyan időszakban tarják, amikor Szíria miatt kiéleződtek az ellentétek Oroszország és a Nyugat között. Moszkva azt állítja, hogy terroristák brit segédlettel vegyi támadást készítenek elő Idlíbben, hogy ürügyet szolgáltassanak egy Szíria elleni újabb rakétatámadásra. Ezzel szemben nyugati fővárosokban arra figyelmeztetnek, hogy a szíriai kormányerők offenzívára készülnek a túlnyomórészt a Damaszkusz ellen harcoló erők által ellenőrzött tartományban.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán likvidálandó „terrorista tályognak” nevezte a Bassár al-Aszad elnök ellen Idlíbben harcoló, megbékélésre nem hajló csoportosulásokat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az orosz védelmi tárca ugyancsak csütörtökön közölte, hogy sikeresen tesztelt egy új elfogó rakétát Kazahsztánban. A rakétát a minisztérium szerint korábban sikerrel próbálták ki februárban, áprilisban és júliusban is. A júliusi teszteléssel kapcsolatban a Krasznaja Zvazda című katonai lap azt írta, hogy a rakéta másodpercenkénti négy kilométeres sebességre képes, ami egyedülálló a világon.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »