Sigmar Gabriel nem lesz tagja az új német kormánynak

Sigmar Gabriel német külügyminiszter nem lesz tagja az új konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció kormányának.

Gabriel a Twitteren tette közzé csütörtökön, hogy Andrea Nahles és Olaf Scholz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) új vezetői tudatták vele, hogy nem fog részt venni az új kormányban. Továbbra is a törvényhozás közvetlenül megválasztott tagja marad, de vezető politikai feladatokat nem lát el többé az SPD számára – közölte Gabriel. Az egykori SPD-elnök hozzátette: szívből kívánja az új kormánykoalíciónak és pártjának, hogy sikerrel tudja kezelni a Németország és Európa előtt álló kihívásokat.

Sigmar Gabriel február elején szószegéssel vádolta meg Martin Schulzot, az SPD akkori elnökét, aki sajtóértesülések szerint korábban megígérte Gabrielnek, hogy megtarthatja a külügyminisztériumot, ha sikerül megvalósítani az újabb nagykoalíciót, de aztán a koalíciós tárgyalások után bejelentette, hogy lemond pártelnöki tisztségéről, és átvenné a külügyi tárca irányítását. Elképzelése felháborodást váltott ki, és Schulz pár napon belül le is tett arról a szándékáról, hogy külügyminiszter legyen. Egy február közepén adott lapinterjúban Sigmar Gabriel aztán jelezte, hogy nem ragaszkodik külügyminiszteri tisztségéhez.

München, 2018. február 17. Sigmar Gabriel német külügyminiszter beszél az 54. nemzetközi biztonságpolitikai konferencián Münchenben 2018. február 17-én. A háromnapos tanácskozás február 18-án zárul. (MTI/EPA/Ronald Wittek)

München, 2018. február 17.
Sigmar Gabriel német külügyminiszter beszél az 54. nemzetközi biztonságpolitikai konferencián Münchenben 2018. február 17-én. (MTI/EPA/Ronald Wittek)

Sigmar Gabriel az Angela Merkel vezette első nagykoalíciós kormányban (2005-2009) környezetvédelmi miniszter volt, a másodikban (2013-2017) alkancellár és gazdasági miniszter, majd 2017 elejétől külügyminiszter. Az SPD vezetését az elveszített 2009-es választás után vette át, majd ezt a tisztséget és a kancellárjelöltséget 2017 elején átadta Martin Schulznak.

A koalíciós megállapodás értelmében az SPD fogja kijelölni az új külügyminisztert. A párt közlése szerint péntek reggel jelentik be, hogy kit választanak a német diplomácia új vezetőjének.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa

Felkapott hírek

Friss hírek

Elég reménytelen helyzetbe került Theresa May

Theresa May szerint holtpontra jutottak a Brexit-tárgyalások, mert nem kívánja semmissé tenni a népszavazás eredményét, és az országot sem fogja feldarabolni. A briteknek viszont lassan be kell látniuk, hogy Írországot nem ránthatják ki az EU-ból, az ír-északír határellenőrzés elkerülésére ennek hiányában pedig egyetlen megoldás létezik: a közös gazdasági- vagy vámövezet.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás