Berlinnek új Amerika-stratégiára lenne szüksége

Kevés ország gyakorolt akkora hatást Németország politikai és gazdasági fejlődésére a második világháborút követően, mint az Amerikai Egyesült Államok. Az USA vezetése, tanulva az első világháborús rendezést követő káoszból, amely végül újabb világégéshez vezetett, komoly politikai és pénzügyi tőkét fektetett az egykori ellenség, Németország (illetve az 1945. júliusi végső felosztást követően annak nyugati része) újjáépítésébe.

A német gazdaság talpra állása szempontjából a Marshall-terv keretében nyújtott európai segélyprogramnál is hangsúlyosabb szerepet játszott az az amerikai gazdaságszervező képesség, amelynek köszönhetően a megszállási övezetekben fekvő egykori szegény agrárvidékekből versenyképes ipari központok nőttek ki. Ennek következtében ma az egykori amerikai zónák – Bajorország, Hessen és Baden-Württemberg – képezik Németország gazdaságának motorját, a tartományok pedig nettó befizetői a közös kasszának.

Politikai szempontból az Egyesült Államok európai jelenléte, valamint az azzal járó biztonsági garanciák vezettek oda végső soron, hogy a korábbi ellenségek – a későbbi partnerek – képesek voltak megbékélni a nyugatnémet vezetéssel. Ennek eredményeként az 1949-ben megalakult Németországi Szövetségi Köztársaság (NSZK) első kancellárja, Konrad Adenauer a nyugati kötődést (Westbindung) tette meg külpolitikája vezérfonalává.

Forrás: A Külügyi és Külgazdasági Intézet időszaki kiadványából

Forrás: A Külügyi és Külgazdasági Intézet időszaki kiadványából

Az egyoldalú nyugati kötődés mellé az 1970-es években, Willy Brandt kancellársága alatt megjelent az önálló német külpolitika igénye is, amely az új keleti politikában (Neue Ostpolitik) öltött formát. Az amerikai vezetés kezdetben nem volt híve annak, hogy a nyugatnémetek önálló politizálásba kezdjenek a Szovjetunióval, és Washington mellett Párizs sem adott volna szabad kezet Bonnak, ám Brandték igyekeztek meggyőzni nyugati szövetségeseiket, hogy az NSZK a „Nyugathoz tartozó országként” cselekszik.

Az 1970-es években valamelyest elhidegült német–amerikai kapcsolatok a következő évtized második felében ismét pozitív irányt vettek. A viszony javulásának amerikai részről két egyértelmű megnyilvánulása volt. Az egyik Ronald Reagan 1987-es berlini látogatása és a Brandenburgi kapu előtt elmondott impulzív beszéde, George H. W. Bush pedig, követve elődje politikáját, mindvégig támogatta a német egységfolyamatot.

Törés-helyreállítás-törés: a politikai kapcsolatok alakulása az elmúlt húsz évben

Az 1990-es évek zömében a német–amerikai kapcsolat pozitív volt, s ezt a két ország vezetőjének, Helmut Kohlnak és Bill Clintonnak a személyes jó viszonya is erősítette.

A nagyobb német külpolitikai és katonai felelősségvállalás iránti amerikai elvárások ugyan nem teljesültek az évtized elején – az első öbölháború idején Németország csapatok helyett csak csekket küldött –, később azonban a német külpolitikai gondolkodásban újraértékelték az ország haderejének külföldi bevetését.

Az akkor már Gerhard Schröder irányította német kormány a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően támogatásáról biztosította George W. Bush amerikai elnököt az afganisztáni misszióban való részvétel kapcsán. Két évvel később azonban fordult a kocka: az iraki háborúhoz való csatlakozásra szóló felhívásra Schrödernek határozott nem volt a válasza. Emellett egy német–francia–orosz ellenzői tábort is megszervezett, ami az amerikaiak szemében felért egy hátba döféssel.

Gerhard Schröder a kancellársága alatt a transzatlanti kapcsolatok ápolása helyett inkább Oroszország felé orientálódott; e közeledés jelképesen az Északi Áramlat gázvezetékeiben öltött testet. A német–amerikai bilaterális viszony a szociáldemokrata kancellár hivatali éveinek a végére mélypontra került.

Angela Merkel 2005-ös megválasztásával a két állam viszonya normalizálódott, a hagyományosan atlantista elkötelezettségéről ismert uniópárt kormányra kerülésével a transzatlanti relációt a régi dinamizmus jellemezte. A német–amerikai kapcsolat Barack Obama amerikai elnök 2008-as megválasztását követően még szorosabbá vált, amihez a két vezető egymás iránti szimpátiája is hozzájárult.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségtől (National Security Agency, NSA) kiugrott alkalmazott, Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumok hatására 2013-ban komoly változás állt be a két ország viszonyában. A nyilvánosságra hozott információk szerint az amerikaiak már 2002 óta folyamatosan lehallgatták Merkel lehallgathatatlannak hitt mobiltelefonját (amiről Obamának is tudomása volt), valamint a berlini amerikai nagykövetség épületéből a német parlamentet és a kancellári hivatalt. A felmérések szerint a két ország egymás iránti megítélését illetően a lehallgatási botrány nem okozott közvetlen törést.

Donald Trump érkezése és a felforgatott transzatlanti kapcsolat

A 2016. novemberi amerikai elnökválasztás kimenetele drámai hatással volt Németországban az amerikai elnök, illetve általában az Egyesült Államok megítélésére.

A Pew Research Center által 2017-ben közölt tanulmány szerint a németek mindössze 11 százaléka bízik Donald Trumpban, míg elődje ma is a németek 86 százalékának a bizalmát bírja. Trump hatalomra kerülése az Amerikáról alkotott általános képet is negatívan befolyásolta: a németek 62 százalékának nincs jó véleménye az Egyesült Államokról.

Mindez pedig azt jelenti – amennyiben lehet hinni a felméréseknek –, hogy a német közvélemény az Egyesült Államokról alkotott negatív kép hatására a külpolitikai hangsúlyeltolódást pártolná: a Forsa 2017. júliusi felmérése szerint a németek 63 százaléka szeretné, ha hazájának jobb lenne a viszonya Oroszországgal, míg az USA-val való transzatlanti kapcsolatok erősítését csupán 40 százalékuk támogtaja.

A Carnegie Intézet elemzése szerint ebből arra lehet következtetni, hogy Donald Trump hivatalba lépése óta a németek már nemcsak a transzatlanti viszonyrendszeren belüli bizonyos témákkal szemben kritikusak, hanem az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolat alapjának a helyességét is megkérdőjelezik. A hozzáállás megváltozásának a fő oka, hogy az amerikai elnököt Németországban már nem a liberális globális világrend védelmezőjének, sokkal inkább annak veszélyeztetőjének tartják.

Az Egyesült Államokkal kapcsolatos német közvélekedés megváltozása természetesen a belpolitikára is hatással volt. Emlékezetes Angela Merkel sokat idézett bajorországi sörsátras beszéde, amelyben a kancellár az USA-val kapcsolatban kijelentette, hogy „azok az idők, melyekben teljesen rá tudtunk hagyatkozni a másikra, bizonyos mértékig bevégeztettek”.

A két ország vezetőinek a kapcsolatát jól jellemzi a német közhangulatban beállt változás. Angela Merkel és Donald Trump viszonya már a kezdet kezdetén terhelt volt:

  • a német kancellár az amerikai elnökválasztás másnapján kijelentette, hogy országa csak bizonyos feltételekkel – azaz a nyugati értékek betartása esetén – hajlandó partneri viszonyban maradni az Egyesült Államokkal
  • a Trump 2017. januári beiktatását követő telefonbeszélgetés is igen feszült volt, mivel Merkel több politikai ügyben – így a menekültkérdésben és Ukrajna területi integritását illetően – alapfogalmakat tisztázott az amerikai elnökkel
  • a német kancellár 2017. márciusi washingtoni hivatalos látogatása pedig minden bizonnyal az elmaradt kézfogás miatt marad emlékezetes
  • Donald Trump a német kereskedelempolitikára és a 2 százalékos hadikiadások elmaradására vonatkozó Twitter-bejegyzései mellett a NATO-ra tett ellentmondásos kijelentései (először idejétmúltnak nyilvánította a szervezetet, majd három hónappal később visszavonta az állítását), valamint a menekült- és környezetpolitikában képviselt irányvonalával okozott irritációt és értetlenséget Németországban.

Kapcsolódó cikkünk: Trump nem áll le Twitter-diplomáciájával

A tweetek világán túl – Mi rejtőzik a felszín alatt?

Gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok

Az Egyesült Államok Németország harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere: a kettejük közti, éves szinten 164 milliárd eurós külkereskedelmi volumenből 106 milliárd eurót tesz ki a német export (amely a német összkivitel 9 százalékát teszi ki, s ezzel a német exportlista élén áll), és 58 milliárdot az amerikai áruk és szolgáltatásoké.

A képlet másik oldalát tekintve Németország az Egyesült Államok ötödik legnagyobb és egyben Európából a legfontosabb kereskedelmi partnere (két hellyel megelőzi Nagy-Britanniát).

A két ország egymással szembeni kereskedelmi mérlege évek óta elképesztő mértékben egyenlőtlen. (Az USA-nak csak Kínával szemben nagyobb a kereskedelmi deficitje: 2016-ban 347 milliárd amerikai dollár volt)

A Külügyi és Külgazdasági Intézet időszaki kiadványából

A Külügyi és Külgazdasági Intézet időszaki kiadványából

Német és amerikai vállalatok igen kiterjedt hálózata folytat intenzív gazdasági tevékenységet a másik országban. A német ipari és kereskedelmi érdekeket képviselő RGIT (Representative of German Industry + Trade) adatai szerint 2015-ben az Egyesült Államokból 108 milliárd amerikai dollár értékben érkezett közvetlen beruházás Németországba és az országban lévő amerikai cégek összesen több mint 677 ezer munkahelyet teremtettek. Német részről 2015-ben 255 milliárd amerikai dollárnyi közvetlen befektetés érkezett az Egyesült Államokba, 4.700 német cég folytat gazdasági tevékenységet az USA-ban, amelyek több mint 672.000 embert foglalkoztatnak.

A német–amerikai gazdasági és kereskedelmi szálak összetettek, mélyek, és a kölcsönös függés jellemzi őket.

A kereskedelmi kapcsolatok jövőjéről alkotott kép már kevésbé pozitív. Német részről a legnagyobb félelem, hogy az amerikai kormány a Donald Trump által meghirdetett America First-nek megfelelően protekcionista védővámokkal fogja súlytani a német exportot.

Biztonságpolitika és a 2 százalékos cél

Szintén konfliktusforrást jelentett, hogy Donald Trump az elődjeihez hasonlóan, ám náluk jóval keményebb hangnemben követelte a NATO-szövetségesektől az irányelvként meghatározott, a hazai össztermék (GDP) 2 százalékát kitevő védelmi költségvetési minimum betartását.

Németország 2017-ben 37 milliárd eurót költött védelmi célokra, ami a hazai össztermék 1,2 százalékának felel meg. Sigmar Gabriel külügyminiszter többször is kifejezte fenntartását a „teljesen irreális” 2 százalékos cél ügyében, a bajor CSU viszont annak tekintélyes mértékű emelését jelölte meg a 2017-es választások után megalakuló új német kormány feladataként.

Forrás: NATO

Forrás: NATO

Sem Németország, sem Európa nincs felkészülve arra, hogy nélkülözni tudja az amerikaiak által nyújtott biztonsági garanciákat. „Szükségünk van az Egyesült Államok katonai erejére” – ismerte el Angela Merkel a 2017-es müncheni biztonságpolitikai konferencián.

A német Amerika-politika várható kontúrjai

Az aktuális folyamatokat értékelve kiderül, hogy a mindenkori német kormány Amerika-politikáját egy duális feladat fogja jellemezni. Ez azt jelenti, hogy Berlin egyrészt törekedni fog a normális viszony fenntartására és mindazon politikai területek erősítésére, amelyeken lehet, ugyanakkor kritikusan fog fellépni ott, ahol azt a helyzet megköveteli.

A 2 százalékról szóló NATO-irányelv kapcsán várhatóan megmarad a jelenlegi konfrontáció; a Donald Trump által „tisztességes hozzájárulásnak” tekintett követelménynek a németek a közeljövőben várhatóan nem tudnak eleget tenni. Azonban Németországnak valamit le kell tennie az asztalra, hogy eloszlassa azt az amerikai érzést, hogy a németek csak „potyautasai” az amerikaiak által fenntartott biztonságnak. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, Berlinnek többet kell tennie annál a „költségvetési trükknél”, hogy a külföldi fejlesztési segélyeket védelmi kiadásként számolja el.

Más a helyzet a kereskedelempolitikában, ahol a jelek nem éppen mondhatók kedvezőnek a jövőbeli nagy projekteket illetően. Nehéz elképzelni, hogy egy olyan amerikai elnökkel, aki a multilaterális kereskedelmi egyezményeket kategorikusan tisztességtelennek tartja Amerikával szemben, áttörést lehetne elérni a TTIP tárgyalásoknál. A projektről még nem jelenthető ki, hogy megbukott volna, viszont, ha európai részről túlerőltetnék, az a bukásával fenyegetne. Ennél célszerűbb lenne az egészet egy hosszabb „Csipkerózsika-álomba” küldeni.

Az energiapolitika terén szinte elkerülhetetlen a meglévő érdekkonfliktusok további élesedése. Ennek fő oka az Északi Áramlat 2 eltérő megítélése: az Egyesült Államok geostratégiai jelentőségűként kezeli a projektet, míg a németek egyszerű energetikai beruházásnak fogják fel azt. Amennyiben a gázvezetékpár valóban megépülne, az jelentősen csökkentené az amerikai lehetőségeket az európai gázpiacban való részesedésszerzésben.

Jelenleg nehéz elképzelni, hogy változás következne be az amerikai hozzáállásban a klímapolitika terén; ez a terület ugyanis túl nagy hangsúlyt kapott Donald Trump elnökválasztási kampánya során. Berlin ezért egyrészt megkísérli az amerikai elnököt jobb belátásra, a párizsi klímaegyezmény elutasításának felülvizsgálatára bírni, másrészt igyekszik a Fehér Házon kívüli amerikai partnereket találni. Számos amerikai állam és város deklarálta már eddig is, hogy továbbra is elkötelezett a párizsi klímacélok betartása iránt, illetve vezető amerikai cégek ítélték el az elnök visszalépését.

Konklúzió

Donald Trump elnöki tevékenysége miatt Berlinnek olyasvalamire lesz szüksége, amire korábban nem volt példa: egy Amerika-stratégiára. Németország továbbra is rá lesz utalva az Egyesült Államokra, és az együttműködésnek nincs valós alternatívája: Berlin nem engedheti meg magának, hogy kivár egy új amerikai elnök érkezéséig, addig pedig ignorálja a transzatlanti kapcsolatokat.

Így tehát a német kancellárnak nem marad más lehetősége, mint fenntartani a munkakapcsolatot az amerikai kormányzattal, s közben – a német választókat szem előtt tartva – tisztes távolságban maradni Trumptól. A transzatlanti kapcsolatokat rövid távon ez a politikai kötéltánc fogja meghatározni.

Forrás: A Külügyi és Külgazdasági Intézet időszaki kiadványa / Molnár Tamás Levente

Felkapott hírek

Friss hírek

Beismerték az újságíró megölését a szaúdiak

Szaúd-Arábia szombaton beismerte, hogy Dzsamál Hasogdzsi meghalt az isztambuli szaúdi főkonzulátuson - jelentette az SPA szaúdi állami hírügynökség, hozzátéve, hogy az újságíró dulakodás következtében vesztette életét. Ennek némileg ellentmond, hogy Hasogdzsi halála napján 15 fős szaúdi különítmény érkezett Iszatmbulba.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás