Trump nem áll le Twitter-diplomáciájával

Az Independent által nemrég készített elemzés azt mutatja, hogy Donald Trump amerikai elnök januári beiktatása is előszeretettel használja a Twittert véleménye kinyilvánítására.

Donald Trump csökönyös közösségi média-stratégiája lett a 2016-os elnökválasztási kampány alapköve, ahol rendszeresen éles kritikával illette riválisait, valamint több százszor elismételte: „újra naggyá teszi Amerikát”. Kicsit több mint száz nappal beiktatása után még mindig nem látszik, hogy az Egyesült Államokban csak Twitter-diplomáciaként emlegetett viselkedése – és az oldalon tanúsított magatartása – megváltozna.

Az Independent által végzett elemzés szerint Trump kampány- és elnök-tweetjei között nem sok különbség fedezhető fel annak ellenére, hogy sokan úgy gondolták: beiktatása után lágyítja majd a hangvételt és kevésbé „primitív módon” közli gondolatait a körülbelül 28 millió követőjével.

„Van hitelessége ezeknek a hétköznapi stílusban megfogalmazott üzeneteknek, melyek azt sugallják, hogy az elnök akkor és azt mond, amit és ahogyan akar. Azonban nem ez a normális módja a diplomáciai kérdések megvitatásának” – mondta Dr. Darren Lilleker, a Bournemouth Egyetem politikai kommunikációval foglalkozó professzora.

„A korábbi elnökök talán sajtótájékoztatót szerveztek volna, komoly, méltányos kijelentéseket megfogalmazva – Trumpnál 140 karakter van, és annyi” – tette hozzá.

Az elnök ezek szerint nem tartotta magát ígéretéhez, hogy beiktatása után kevesebbet Twitterezik, ugyanis január 20-a óta több mint 500 üzenetet posztolt saját személyes oldalán (@realDonaldTrump), valamint további 300-at a hivatalos oldalán (@Potus) tettek közzé munkatársai. Ez átlagosan napi 7,5 tweet-et jelent.

Kapcsolódó cikkeink:

Az Independent összeszedte az elnökség első száz napjának leggyakoribb Twitter-megmozdulásait:

„Újra naggyá tesszük Amerikát”: Híressé vált kampányszogenjét mintegy 40-szer osztotta meg beiktatása óta.

Forrás: Twitter

Forrás: Twitter

Észak-Korea: Míg Trump támogatói üdvözölték, hogy végre van egy elnök, aki köntörfalazás nélkül ki meri mondani, amit gondol, addig sokan kritizálták, hogy nagyon veszélyes, amit Twitteren művel. Ugyanis legalább hat alkalommal nagyon keményen megmondta a magáét Észak-Koreának, mondván az ország vezetői „nagyon rosszul viselkednek” és „keresik a bajt”.

Forrás: Twitter

Forrás: Twitter

Csupa nagybetűvel írt érzelemnyilvánítás (SAD, BAD, GREAT, TERRIBLE): Trump nagybetűvel írt felszólításai már-már védjegyévé váltak – több mint 93 ilyen felütéssel kezdődő vagy végződő üzenetet olvashattunk elnöksége első száz napjában. Ide tartozik még a FAKE NEWS (hamis hírek) is, mely által előszeretettel és folyamatosan megbélyegezte a sajtót, amint valami negatív kritikát közöltek róla. A New York Times 15-ször, a CNN pedig 8-szor zsebelhette be a „megtisztelő” felszólítást.

Forrás: Twitter

Forrás: Twitter

Rossz emberek: A világ hitetlenkedve reagált, amikor a jelentések azt állították, hogy Trump azzal fenyegetőzött: amerikai csapatokat küld Mexikóba, hogy foglalkozzon az ottani „rossz emberekkel”. Ezen kívül még hét alkalommal utalt rájuk különböző kontextusban.

Forrás: Twitter

Forrás: Twitter

A mexikói határfal: Az Egyesült Államok és déli szomszédja, Mexikó közötti kapcsolatok szenvedték a legnagyobb kárt az amerikai elnök éles nyelve miatt. Trump egyik kulcsfontosságú kampányígérete az volt, hogy a mexikói határon felépít egy falat – amelyet Mexikóval fizettetne ki – az illegális bevándorlás és a bűnözés elleni küzdelem segítésére. Ezt Mexikó többször is megtagadta. Az elnök mindazonáltal kilenc utalást tett a fal megépítésére beiktatása óta, legutóbb tagadva, hogy megváltoztatta volna álláspontját a kérdéssel kapcsolatban.

Forrás: Twitter

Forrás: Twitter

Forrás: Independent

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »