Venezuelaiak tízezrei menekülnek Brazíliába és Kolumbiába

Bírálta a szomszédos Venezuela baloldali kormányát a Rádio Guaíba brazil rádióadónak adott interjújában Michel Temer brazil elnök, aki szerint a caracasi vezetés okolható a Venezuelában uralkodó válságért, amelynek következtében venezuelaiak tízezrei menekültek egyebek között Brazíliába.

A brazil vezetés demokratikus reformokra szólította fel Nicolás Maduro venezuelai elnök kormányát. Az interjúban a brazil elnök Caracast hibáztatta a Venezuelában uralkodó humanitárius válságért, amelynek következtében a brazil elnök szerint venezuelaiak tízezrei kényszerültek elmenekülni hazájukból, főként Kolumbiába.

„Diplomáciai vitában vagyunk Venezuelával, mert nem értünk egyet azzal, ahogyan a dolgok ott zajlanak” – jelentette ki Temer. A brazil államfő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a politikai nézeteltérések ellenére kormánya továbbra is megpróbálja humanitárius segítségnyújtásban részesíteni Venezuelát, és aggodalmát fejezte ki a Brazíliába érkezett venezuelaiak helyzetét illetően, akiknek nagy része ideiglenes szállásokon vagy az utcán kénytelen meghúzni magát.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A brazil elnök beszámolt arról, hogy kabinetjének négy tárcavezetője utazott az előző nap az észak-brazíliai Roraima szövetségi állam Boa Vista fővárosába, ahová a becslések szerint mintegy 40 ezer venezuelai érkezett az elmúlt hónapokban. Kolumbiához hasonlóan Brazília is megerősítette határvédelmét és szigorított a bevándorlás ellenőrzésének folyamatán a jelenlegi helyzet miatt. Kolumbia például további 3000 fős személyzetet vezényelt a határra (közülük 2120-an katonák, illetve felfüggesztette a napi bevásárlókártyák használatát, mely arra szolgált, hogy a venezuelaiak könnyen átjussanak a határon bevásárlás céljából, de kolumbiai munkavállalásra nem volt alkalmas – ilyen kártyával mintegy 1,7 millió venezuelai rendelkezik.

A La Opinion napilap által közreadott képen venezuelaiak tízezrei láthatóak a Kolumbiába vezető Simon Bolivar hídon Cucutában, Kolumbiában, 2018.  februar 9-én.  EPA/Juan Pablo Cohen/ HANDOUT  HANDOUT EDITORIAL USE ONLY/NO SALES

A La Opinion napilap által közreadott képen venezuelaiak tízezrei láthatóak a Kolumbiába vezető Simon Bolivar hídon Cucutában, Kolumbiában, 2018. februar 9-én. EPA/Juan Pablo Cohen/ HANDOUT HANDOUT EDITORIAL USE ONLY/NO SALES

A hatalmas olajkészletekkel rendelkező, de szinte semmi mást nem exportáló Venezuela gazdasága a sorozatosan rossz gazdasági döntések, a rögzített árfolyamrendszer és az olajár esése miatt teljesen összeomlott, továbbá politikai válsággal is küzd. Egyes megfigyelők szerint a válság miatt tömegek menekülnek el a dél-amerikai országból. Tavaly hónapokon át folyamatosak voltak az országban az utcai tüntetések, amelyeken a Társadalmi Konfliktus Venezuelai Megfigyelője nevű helyi civil szervezet adatai szerint 163 ember vesztette életét.

  • Korábbi cikkeink a témában:

A venezuelaiak tömeges mértékű érkezésének jelenségével kapcsolatosan csütörtökön Juan Manuel Santos kolumbiai elnök is felszólalt a kolumbiai-venezuelai határnál található Cúcuta városban egy ülésen a migráció helyzetének értékeléséről, a Kolumbiába érkező venezuelaiak legtöbbje ugyanis Cúcután keresztül jut át a szomszédos országba. A kolumbiai kormány jelentése szerint naponta csaknem 40 ezer venezuelai érkezik Kolumbiába, ahol a legfrissebb beszámoló szerint már több mint félmillió venezuelai él.

2018. február 9. Cucuta, Kolumbia. Venezuealiak ezrei próbálnak bejutni Kolumbiába, a cucutai átkelőnél, ahol szigorított határellenőrzést vezettek be.  EPA/Edinsson Figueroa/ HANDOUT

2018. február 9. Cucuta, Kolumbia.
Venezuealiak ezrei próbálnak bejutni Kolumbiába, a cucutai átkelőnél, ahol szigorított határellenőrzést vezettek be. EPA/Edinsson Figueroa/ HANDOUT

Forrás: MTI/EFE/Reuters/Venezuelaanalysis.com/Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »