Izrael iráni célpontokat támadott Szíriában

Az izraeli hadsereg lelőtt szombat hajnalban egy iráni drónt, amely behatolt az ország területére, majd iráni célpontokat támadott Szíriában. A szíriai légvédelem viszont lelőtt egy izraeli F-16-os harci repülőgépet, amely izraeli területen zuhant le. A pilóták katapultáltak, és biztonságban vannak – jelentette a helyi média szombat reggel.

Egy izraeli Apache helikopter követett és már szíriai területen lőtt le egy iráni drónt, amely előtte az ország légterébe hatolt. Működésbe léptek a légvédelmi szirénák az északi országrészben – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Ezután Izrael válaszul Szíriában létesített iráni célpontokat támadott, a szíriai légvédelem viszont eltalált egy izraeli F-16-ost. A gép izraeli területen lezuhant, de a pilóták időben katapultáltak.

„Az izraeli hadsereg továbbra is fellép az ország légterébe történő behatolás ellen, és megakadályozza Izrael szuverenitásának megsértését” – szögezte le a hadsereg közleménye, amely szerint a Golán-fennsíkon is megszólaltak a légvédelmi szirénák, s ezt a szíriai légvédelem működésbe lépése okozta. A Golán-fennsíkon élőket felszólították, hogy húzódjanak fedezékbe, majd miután a légiveszély elmúlt, feloldották a figyelmeztetést.

Izrael tizenkét légicsapást hajtott végre szombaton Szíriában szíriai és iráni katonai célpontok ellen

Az izraeli légierő először azt az iráni katonai bázist támadta szíriai területen, ahonnan a valószínűleg kémfeladatokat ellátó pilóta nélküli repülőt útnak indították. Később egyebek között Damaszkusz környékén hajtottak végre légicsapásokat.

Az elmúlt években Izrael számos alkalommal támadta Szíriát. A külföldi jelentések szerint általában modern iráni fegyverek Libanonba, a síita Hezbollah milícia katonai egységeihez szállító konvojokra mértek légicsapásokat.

Az elmúlt hetekben megnőtt a feszültség Izrael északi határvidékén, miután Jeruzsálem arra figyelmeztette az ott élőket, hogy Irán megpróbál precíziós rakétákat telepíteni Libanonba.

Az izraeli vezetés szombaton válságtanácskozást tart a hadsereg főhadiszállásán a további lépésekről – jelentette a Tízes tévécsatorna. Avigdor Liberman védelmi miniszter és Gadi Ejzenkot vezérkari főnök már ott van, Benjámin Netanjahu miniszterelnök pedig oda tart a szombati munkaszünetet megsértve, amit Izraelben csak rendkívüli esetekben szoktak megtenni a politikai vezetők.
  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »