Az USA olajembargóval sújthatja Venezuelát

Az Egyesült Államok hétfőn növelte a nyomást a caracasi szocialista kormányzatra: Rex Tillerson amerikai külügyminiszter, argentínai látogatásán felszólalva, első alkalommal vetette fel nyilvánosan azt, hogy a súlyos politikai és gazdasági válsággal küzdő Venezuela olajágazatát is sújtsák szankciókkal. A Buenos Airesben beszélő Tillerson szerint Washington fontolgatja ennek lehetőségét.

“Nem nézhetjük tovább tétlenül a venezuelai demokrácia lerombolását” – indokolta Tillerson a caracasi vezetés elleni keményebb fellépést. Ugyanakkor – tette hozzá – biztosítani kell, hogy a dél-amerikai állam lakossága ne szenvedjen a lehetséges kőolajszankciók miatt. Mint mondta, Washington azt is mérlegeli, miként lehetne mérsékelni a káros kihatásokat az amerikai gazdasági érdekre.

Tillerson latin-amerikai körútját Peruban folytatja, majd Kolumbiába s végül Jamaicába utazik tovább. A tárcavezető körútjának központi témája Venezuela.

Mauricio Macri argentin államfő már korábban szóba hozta a venezuelai olajágazat elleni korlátozásokat.

Buenos Aires, 2018. február 4. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter (b) és argentin hivatali partnere, Jorge Faurie sajtótájékoztatót tart a Buenos Aires-i külügyminisztériumban 2018. február 4-én. (MTI/AP/Sebastian Pani)

Buenos Aires, 2018. február 4.
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter (b) és argentin hivatali partnere, Jorge Faurie sajtótájékoztatót tart a Buenos Aires-i külügyminisztériumban 2018. február 4-én. (MTI/AP/Sebastian Pani)

A dpa német hírügynökség elemzése valószínűtlennek tart kemény büntetőintézkedéseket, hiszen az Egyesült Államok a venezuelai kőolaj legfontosabb importőre. Az utóbbi hónapokban Washington több alkalommal szankciókat rendelt el Venezuelával szemben. Ezek a büntetőintézkedések azonban mindenekelőtt magánszemélyek ellen irányulnak.

Maduro szerint Venezuela másnak is el tudja adni az olajat

Rex Tillerson szélsőséges eszmékkel érkezett Latin-Amerikába, és kudarcot vallott abban a kísérletében, hogy egy olajembargó lehetőségének a felvetésével elszigetelje Venezuelát, amely a világon sok más vevőnek el tudja adni olaját – mondta hétfőn Nicolás Maduro.

A venezuelai elnök a caracasi elnöki palotában adott nyilatkozatában elmondta: az amerikai diplomácia vezetője úgy viselkedik, mintha még mindig az ExxonMobil amerikai olajvállalat nevében cselekedne. (Tillerson a cég elnöke és vezérigazgatója volt 2006-tól 2016-ig).

“Csak az idejét vesztegeti Latin-Amerikában, fenyegeti Venezuelát, ágyúdiplomáciát folytat, de Venezuelát senki sem fenyegetheti” – szögezte le Maduro. Hozzáfűzte: ha a “szélsőséges (amerikai) kormány”, amelyet az ExxonMobil és Rex Tillerson irányít, valóban a szankciók útjára lép, Venezuela olajszállító hajói más irányt vesznek, máshol adja el majd olaját. “Sokan vannak a világban, akik készek vásárolni tőlünk olajat, így nem függünk az Egyesült Államoktól” – hangsúlyozta a venezuelai elnök.

A dél-amerikai ország több mint két éve súlyos gazdasági és politikai válsággal küzd. A hatalmas olajkészletekkel rendelkező, de szinte semmi mást nem exportáló Venezuela gazdasága az olajár esése miatt gyakorlatilag összeomlott. Nicolás Maduro elnök szinte teljesen felszámolta a népképviseletet, augusztusban pedig úgynevezett alkotmányozó nemzetgyűlést választottak, amelyet a nemzetközi közösség jelentős része nem ismer el. Áprilistól hónapokon át folyamatosak voltak az országban az utcai tüntetések, amelyeken a Társadalmi Konfliktus Venezuelai Megfigyelője nevű helyi civil szervezet adatai szerint 163 ember vesztette életét.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa/EFE

Felkapott hírek

Friss hírek

Uniós költségvetés: kialakultak a frontvonalak

Diplomáciai források szerint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke péntek reggel mutathatja be az uniós tagállamok vezetőinek az új javaslatot, amely az éjszakába nyúló kétoldalú megbeszéléseken pontosított tagországi álláspontok alapján készülhet. Egyelőre nem látni, hogyan tömik be fel a britek kilépése miatt keletkezett költségvetési lyukat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás