A bolivár nyomában: fizetőeszköz vagy karácsonyfadísz?

Az ország, ahol egy főállásban, tisztességesen dolgozó élelmiszerszállító munkásnak évekig kell spórolnia, hogy a kisteherautójára új kerékabroncsot vehessen, ahol 1 kg sonka ára két hét alatt 171 százalékkal nőtt: Venezuela.

Az élelmiszerszállítóként dolgozó, 42 éves Jose Ramon Garcia-nak új abroncsokat kellett volna vennie kisteherautójára, de míg ez egy normális gazdaságban egy járművével dolgozó vállalkozónak nem okozhat gondot, Venezuelában az állásába került Garcia-nak, akinek felesége mellett 2 gyermekéről is gondoskodnia kell.

Nézzük a számokat: a súlyos nyersanyaghiánnyal és valutaválsággal küzdő Venezuelában egy új abroncs 350 dollárnak megfelelő összegbe kerül, ebből kellene négy darab – ez már önmagában is ijesztő. Európában ennyi pénzért legfeljebb sportautókra árulnak gumikat, egy kisteherautóra való szett ennek az összegnek a töredékéből is kijön.

Ehhez még tegyük hozzá, hogy a minimálbér Venezuelában tavaly 5 dollárnak felelt meg, melyet Maduro elnök ez év januárjától emelt meg 7 dollárnak megfelelő összegre.

„Ma már semmi értelme a nemzeti valutának”- összegzi Garcia.

A másfél évtizede indult, és azóta folyamatosan szigorított átváltási ellenőrzések drasztikusan korlátozták az amerikai dollárhoz való hozzáférést. Az érthető következmény: a dollár feketepiacának kialakulása és térhódítása. Később, miután az olajból befolyó állami bevétel az árak zuhanása miatt drasztikusan lecsökkent, Venezuela gazdasága szabadesésbe került, mely ma is tart.

Hugo Chavez baloldali kormánya 2003-ban szigorította a nemzeti valuta átváltási lehetőségeit annak érdekében, hogy megfékezze a tőke kiáramlását, miután egy sikertelen államcsíny-kísérlet és olajsztrájk következményeként a gazdagabb állampolgárok egyre nagyobb mértékben áramoltatták külföldre a bolivárt.

A szigorítások egyes szakaszairól korábbi írásunkban olvashat:
Venezuela: az ország, ahol a dollárnak ötféle árfolyama van

Habár az olajbevételek némiképp ellensúlyozni tudták a nemzeti valuta tömeges külföldre menekítését, a létrejött feketepiacot a kormány ma már nem képes kordában tartani. A helyzet reménytelenségét jól szemlélteti, hogy a kormány által meghatározott többféle átváltási árfolyam közül a legerősebb még ma is 10 bolivár / dollár árfolyamot határoz meg, miközben a feketepiacon 110.000 bolivár / dollár az aktuális árfolyam. 

Csak az elmúlt egy év alatt Venezuela nemzeti valutája 97.5%-ot gyengült az amerikai dollárhoz képest: azaz a 2017 elején 1000 dollár értékben megvásárolt helyi valuta az év végére már csak 25 dollárt ért.

Tüntetők és rendőrök Caracasban 2017. december 28-án. Folytatódtak a tiltakozások az élelmiszer, a háztartási gáz és a vezetékes víz hiánya miatt Venezuelában. (MTI/EPA/Miguel Gutiérrez)

Tüntetők és rendőrök Caracasban 2017. december 28-án. Folytatódtak a tiltakozások az élelmiszer, a háztartási gáz és a vezetékes víz hiánya miatt Venezuelában. (MTI/EPA/Miguel Gutiérrez)

Nicolas Maduro a kialakult helyzetért a sorozatosan rossz gazdasági döntések helyett az olyan árfolyamot publikáló honlapokat okolja elsősorban, mint a DolarToday, amelyek szerinte egy gazdasági háború részeként mesterségesen felpuffasztják az árszínvonalat. Az egész mögött pedig természetesen Washington áll, az ő elnöki pozíciójának megdöntésére törekedve.

Már inkább a dollár az elfogadott fizetőeszköz

Túlélési stratégiaként egyre több üzletben és a szolgáltatási szektorban terjed az a gyakorlat, amit gourmet és design üzletek indítottak útjára a kiválasztott külföldiek, jómódú venezuelai polgárok csoportja számára: a megvásárolni szándékozott áru / szolgáltatás kifizethetővé vált amerikai dollárban is.

Élelmiszerértékesítők, fogászatok, orvosi klinikák és mások áraikat jelen körülmények között inkább amerikai dollárban, vagy annak feketepiaci megfelelőjében állapítják meg – ezáltal azonban venezuelaiak jelentős tömege számára válnak ugyanezek a termékek elérhetetlenné, kifizethetetlenné.

Yoselin Aguirre ékszerkészítő-és eladó a CNBC érdeklődésére elmondta:

„Ma már nem érdemes bolivárban gondolkodni, tervezni, ugyanis az árak óránként nőnek. A túléléshez dollárban kell számolni.

Múlt hónapban a karácsonyi ünneplést is megmérgezte az ország gazdasági állapota: jelentős hiány mutatkozott fenyőfából, játékokból, ahogy például húsból és kukoricadarából is, amelyek a hagyományos ünnepi fogások elengedhetetlen részei.

Egy kegyetlen ünnepi tréfaként Maracaibo-ban, az ország második legnagyobb városában a karácsonyfát mára értéktelenné vált bolivár bankjegyekkel díszítették fel, ami szimbolikusan a nemzeti valuta hasznavehetetlenségére és a kialakult gazdasági helyzetre kívánta felhívni a figyelmet.

  • További cikkeink a témában:

Forrás: CNBC ; szemlézte: Pallos Judit

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »