Az Emirates mentőövet dobott az Airbusnak

Az Emirates légitársaság 36 Airbus A380 óriásgépre szóló megrendelést adott le az Airbus konszernnek 16 milliárd dollár értékben, amivel gyakorlatilag még legalább egy évtizedre biztosította a modell további gyártását.

Az Airbus közleménye szerint az Emirates megrendelése 20 duplafedélzetes óriásgép leszállítására szól további 16 megvásárlására bejegyzett opcióval. A megrendelt gépek szállítása 2020-ban kezdődik.

John Leahy, a toulouse-i repülőgépgyár kereskedelmi igazgatója az Airbus éves értékesítési és átadási statisztikájáról tartott sajtótájékoztatón a hét elején jelentette be, hogy leállítják a világ legnagyobb utasszállítója, az A380-as modell gyártását, ha nem kapnak új megrendeléseket. A csütörtöki bejelentés ismeretében azonban John Leahy már a 2030-as évekig biztosítva látja a világ legnagyobb utasszállítójának gyártását.

A megrendelés bejelentésére az Airbus részvényeinek árfolyama három százalékkal 92,65 eurós rekordra emelkedett. Az árfolyamnyereség később egy százalékra mérséklődött.

Az első A380-as óriásgép alig tíz évvel ezelőtt állt kereskedelmi forgalomba. November végén az Airbusnak száz A380-asra szóló rendelésállománya volt, ebből 41 az Emiratestől. Az elmúlt tíz évben 317 óriásgépre adtak le rendelést a különböző légitársaságok, ebből az Airbus 217-et szállított le tavaly november végéig. Az Airbus A380-asra legutóbb a japán ANA adott le megrendelést 2015-ben három gépre.

Az akár 600 utast is szállítani képes, de a szokásos négy osztályos kivitelben 544 utast befogadó repülőből az Airbus jövőre havonta egy, 2019-től viszont csak évente nyolc darab gyártását tervezi. A jelenleg már 101 A380-as gépet üzemeltető Emirates kilenc-tíz éven keresztül évente hat gépet vesz át az Airbustól.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/Reuters/APA/dpa

Felkapott hírek

Friss hírek