Egymásra licitálnak az olasz pártok a választási kampányban

A munkajogi reform, több száz törvény, a kötelező védőoltások, a közszolgálati televízió és rádió előfizetési díjának eltörlése, valamint egy új nyugdíjrendszer létrehozása is a kampány fő témái között szerepel Olaszországban, ahol március 4-én tartanak parlamenti választásokat.

Luigi Di Maio, az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S) miniszterelnök-jelöltje szerdán bejelentette, hogy a civil mozgalomból lett párt, ha kormányra kerül, 400 törvényt töröl el. Az M5S szokása szerint a választókra bízta a „felesleges” törvények kiválasztását: az olaszok egy külön erre indított honlapon (leggidaabolire.it) tehetik meg javaslataikat. Luigi Di Maio bejelentette, hogy új nyugdíjrendszerre is készülnek, amely szerint az olaszok 41 év munka után nyugdíjba mehetnek életkortól függetlenül.

Az M5S az egyetlen olasz párt, amely miniszterelnök-jelöltet állított. Az olasz választási rendszerben nem kötelező az esetleges kormányfő megjelölése, és a bizonytalan politikai helyzet is óvatosságra inti a pártokat, amelyek a választási eredmények függvényében készülnek szövetségeket kötni a miniszterelnök-jelöltek megnevezésével.

A Hajrá Olaszország (FI), az Északi Liga és az Olasz Testvérek (FdI) alkotta jobbközép pártszövetség logóján Silvio Berlusconi neve szerepel, aki azonban jogerős bírósági ítélet miatt nem megválasztható. A korábbi kormányfő Berlusconi úgy nyilatkozott, megvan a jelöltje a kormányfői székbe: a nevét nem árulta el, de kijelentette, hogy „szuper jelöltről” van szó.

Korábban már miniszterelnöknek jelölte Antonio Tajanit, az Európai Parlament elnökét, Mario Draghit, az Európa Központi Bank elnökét, valamint Leonardo Gallitelli olasz csendőrtábornokot is, de ők udvariasan visszautasították ezt. Felmerült Roberto Maroninak, az Északi Liga politikusának, Lombardia távozó tartományi elnökének a neve is, aki úgy reagált, hogy Berlusconitól egyedül az AC Milan labdarúgócsapat elnöki tisztségét fogadná el. Silvio Berlusconi bejelentette, kormányra jutásuk esetén eltörölnék a Matteo Renzi korábbi miniszterelnök által bevezetett munkajogi reformot.

A Renzi vezette balközép Demokrata Párt (PD) pedig felvetette a RAI közszolgálati rádió és televízió 1954-ben bevezetett éves előfizetési díjának eltörlését, amely tavaly 90 euró (27 ezer forint) volt.

Matteo Salvini, az Északi Liga vezetője azt ígérte, pártja kormányra kerülésével eltörlik az Olaszországban kötelező gyerekoltásokat. Beatrice Lorenzin jelenlegi egészségügy-miniszter erre úgy válaszolt, hogy az olaszokat Salvini hozzá nem értése ellen kellene beoltani.

Az olasz parlamenti választások ezúttal a korábbi gyakorlattal szemben csak egy napig tartanak. A külföldön élő mintegy ötmillió olasz január végéig regisztrálhatja magát.

A naponta közölt felmérések összesítése szerint az M5S ismét túllépte a 30 százalékos támogatottságot, a jobbközép koalíció 36-40 százalék között áll, a PD viszont tovább zuhant, 22 százalék alá.

Forrás: MTI

Friss hírek