Abe a japán-amerikai kapcsolatok megerősítését várja Trumptól

Abe Sindzó japán miniszterelnök pénteki parlamenti beszédében – nem sokkal Donald Trump hivatalba lépése előtt – elmondta, hogy tovább szándékozik erősíteni a japán-amerikai szövetséget.

„A japán-amerikai szövetség mindig is hazánk diplomáciai és biztonsági politikájának sarokköve volt, most is az, és a jövőben is az lesz. Ez egy megváltoztathatatlan elv” – hangsúlyozta Abe egy szokványos parlamenti ülés elején mondott beszédében pénteken. „Célom, hogy a lehető leghamarabb az Egyesült Államokba látogassak, hogy még inkább megerősítsük a két ország közötti kapcsolatokat az új elnökkel, Donald Trumppal” – tette hozzá.

A japán kormányfő Trump novemberi megválasztása után New Yorkban találkozott az újdonsült elnökkel, és akkor „megbízható vezetőként” jellemezte.

Ma reggeli parlamenti beszédében megismételte, hogy támogatja a Csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezményt (TPP), mely teljes mértékben értelmét veszíti az USA részvétele nélkül. Trump heves ellenállása a TPP ellen korábban aggodalmat keltett Tokióban és az ázsiai csendes-óceáni térségben. Erről és Trump szándékáról, miszerint azonnal kivonja az Egyesül Államokat az egyezményből, amint hivatalba lép, ITT OLVASHATNAK.

  • További kapcsolódó cikkeink:

„Mi – mint a szabadkereskedelem egyik zászlóvivői – egy olyan, 21. századi gazdasági rendszert építünk majd, mely igazságos szabályokon alapul. A TPP pontosan ezt a célt hivatott szolgálni a jövőbeli gazdasági együttműködés alapjaként” – mondta Abe.

Koichi Hamada, Abe egyik tanácsadója és a Yale Egyetem nyugalmazott közgazdász professzora azt mondta a Reutersnek, hogy Japánnak igenis bele kell szólnia, ha Trump eleve „rossz gazdasági alapokra” helyezi a kereskedelmet és a további gazdasági kérdéseket.

Forrás: Reuters

Friss hírek