Az UniCredit négymilliárd euróért adja el alapkezelőjét

Az UniCredit, mely eszközállománya alapján Olaszország legnagyobb bankja, megállapodott a francia Amundival a Pioneer eladásáról.

Megbízható forrás szerint az Amundié az UniCredit alapkezelője, amelyért összesen közel 4 milliárd eurót fizetett ki a francia vevő. A megállapodás egy speciális, 500 millió eurós osztalékot is magába foglal, amit az UniCredit még az üzlet lezárása előtt megkapna, és amely arra szolgálna, hogy növeljék az olasz hitelező tőkeszintjét. A Pioneer felvásárlásával elérhetővé válik az Amundi vezérigazgatójának célja, hogy a nagy amerikai vállalatokkal is felvehessék a versenyt.

A források szerint az Amundi ígérte messze a legmagasabb árat a Pioneerért, amely 225 milliárd eurós kezelt vagyonával Európa hatodik legnagyobb alapkezelőjének számít.

A Pioneer eladása annak a jövő év elejére tervezett 13 milliárd eurós részvénykibocsátásnak a következménye, melyet az UniCredit várhatóan kedden jelent majd be, és amelynek esetleges sikere növelheti az olasz bankszektorba vetett bizalmat, amelyet jelentősen csökkentettek a közelmúlt eseményei.

Az olasz nagybank ezen kívül múlt héten bejelentette, hogy eladta a lengyel Bank Pekao kereskedelmi bankban meglévő részesedésének döntő részét, mégpedig 2,4 milliárd euróért. A 35 százalékban állami tulajdonban lévő legnagyobb lengyel biztosító, a PZU, valamint a lengyel fejlesztési alap által alkotott konzorcium a Bank Pekao 32,8 százalékát vette meg, részvényenként 123 zloty árfolyamon. Az UniCredit a fennmaradó 7,3 százaléknyi Bank Pekao részesedését részvényalapú kötvényekben értékesíti.

Az UniCredit 17 országban működtet bankokat, és ez Olaszország egyetlen olyan bankcsoportja, amelynek stabilitása kihatással van a nemzetközi bankpiacra is.

Forrás: Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »