Kommunikációs szinten már kezdenek egyetérteni az európai vezetők

Az Európai Unió nem tud fejlődni, és a fennmaradása is kétségessé válhat a jövőben, ha nem tudja megoldani a migrációs válságot – jelentette ki Miro Cerar szlovén kormányfő a Delo című szlovén napilapnak adott, hétfőn megjelent interjúban. Hozzátette: szerinte Angela Merkel német kancellár is megértette, hogy a nyitott kapuk politikája nem jelent megoldást.

„Úgy vélem, a német kancellár is kezdi belátni, hogy a problémát hatékonyabban kell kezelni” – hangsúlyozta, hozzáfűzve: ellenkező esetben az EU nem tud fejlődni, mert nem tud koncentrálni és megfelelő válaszokat adni az egyéb kihívásokra.

Cerar utalt rá, hogy a hétvégén Ausztria, Horvátország, Bulgária és Szlovénia miniszterelnökei találkoztak Angela Merkellel Németországban, a tanácskozás fő témája pedig a hatékony határvédelem volt.

„Nem volt nagy különbség aközött, amiről a német kancellár és amiről vendégei beszéltek” – közölte Cerar.
A szlovén miniszterelnök úgy értékelte: amennyiben egy nagyobb migrációs hullám újra elárasztaná Európát, az veszélyeztetné a biztonságot, ellehetetlenítené az integrációt, és komolyan veszélybe sodorná az unió fennmaradását.
Cerar szerint Európának anyagi és más eszközökkel is segítenie kell azokat az országokat, ahol a válságok kialakulnak, hogy az embereknek ne kelljen elhagyniuk otthonaikat. „Csak ez esetben tudnánk biztosítani az EU fejlődését, gazdasági növekedését, valamint állampolgárainak jólétét” – szögezte le.

A kormányfő arra is figyelmeztetett, hogy az EU-nak hatékonyan kell ellenőriznie a migrációt, úgy, hogy a valódi menekültek, akik háborús területekről érkeznek, szabályos és rendezett úton juthassanak el Európába. Meg kell akadályozni az illegális migrációs áramlást, és meg kell őrizni a schengeni területet, amely a balkáni migrációs útvonal miatt veszélybe került – részletezte. Kiemelte: Magyarország és Ausztria a leginkább veszélyeztetett ország ezen az útvonalon, ezért „önvédelemből” egyoldalú intézkedésekkel készül egy, a tavalyihoz hasonló újabb migrációs áradatra.

Cerar attól tart, hogy egy újabb kezelhetetlen bevándorlási hullám destabilizálhatja a Nyugat-Balkánt. Ezért szerinte továbbra is nyitva kell hagyni a kaput azon országok előtt, amelyek csatlakozni akarnak az EU-hoz, még akkor is, ha ez a folyamat most lelassul, továbbá segíteni kell őket a beáramló tömegek kezelésében. Kulcsfontosságúnak nevezte Törökország szerepét a migrációs hullám ellenőrzésében, fontosnak tartja az EU külső határainak védelmét és a további együttműködést Törökországgal.

„Megoldást kell találni a Törökországgal kötött megállapodás kivitelezésére, akkor is, ha a megállapodás egyes részeit nem lehet azonnal megvalósítani” – húzta alá.

Szlovénia nem támogatja a reformokat és az átszervezéseket az EU-ban, mert arra jelenleg nincs szükség, és nincs szükség európai föderációra sem – hangsúlyozta.
„Én is több és nem kevesebb Európát akarok, de jelenleg nincs szükség föderációra” – szögezte le Cerar. A kormányfő úgy véli, hogy meg kell tartani az EU jelenlegi működési formáját, azokkal a szabályokkal és elvekkel, amelyek be vannak építve a már létező alapdokumentumokba.

Kapcsolódó cikkünk: 
Merkel a pozsonyi csúcstalálkozó előtt egyeztet 15 uniós tagországgal

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »