A phenjani külügyminisztérium nyilatkozata szerint azok az országok, amelyek megszavazták ezt a szankcióhatározatot, teljes mértékben felelősek tettük minden következményéért. Gondoskodni fognak arról, hogy nagy árat fizessenek azért, amit tettek.
Read More »Veszélyzónák
Moszkva: az amerikai fegyvereladás a kijevi háborús törekvéseket támogatja
Washingtonnak az a szándéka, hogy fegyvereket szállít Ukrajnának, arra serkenti majd Kijevet, hogy erőt alkalmazzon Kelet-Ukrajnában - mondta Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes a RIA-Novosztyi orosz hírügynökségnek.
Read More »Kína egyetértésével szavazták meg az új szankciókat Észak-Korea ellen
Az új szankciók értelmében 90 százalékkal csökkenteni kell a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportját - ez egy egyértelmű üzenet Phenjannak, hogy minden további ellenszegülését további szankciók sora és elszigetelődés követi majd.
Read More »A szíriai kormányhadsereg megindult a lázadók ellen
Két új frontot nyitott a szíriai kormányhadsereg az Iszlám Állam terrorszervezett vereségét követően, azaz a rezsim megkezdte erőinek átirányítását olyan területekre, amelyeket még mindig felkelők ellenőriznek. Az idei év elején a kormányerők még csak az ország területeinek 20 százalékát uralták, de jelenleg már 56 százalékot ellenőriznek.
Read More »Az USA felfegyverzi Ukrajnát
Az Egyesült Államok fejlett védelmi jellegű fegyverekkel látja el Ukrajnát - jelentette be pénteken az amerikai külügyminisztérium. Az ABC News szerint Javelin típusú harckocsi-elhárító rakétákról van szó.
Read More »Kim Dzsong Un büszke Észak-Korea atomprogramjának fejlődésére
Büszkeségét fejezte ki Kim Dzsong Un észak-koreai vezető országa atomkapacitásának gyors fejlesztése miatt - jelentette pénteken a KNCA hivatalos észak-koreai hírügynökség.
Read More »Újabb rakétával provokálják a síita húszi lázadók Rijádot
A síita lázadók ellen Jemenben beavatkozó, szaúdi vezetésű arab koalíció erői elfogták a lázadók egyik rakétáját, amelyet a rijádi királyi palotára irányítottak - jelentette kedden a szaúdi állami tévé a katonai koalíció közlése alapján.
Read More »Észak-Korea nem tárgyal az USA-val, Japán rakétarendszert telepít
Visszautasította kedden Észak-Korea Rex Tillerson amerikai külügyminiszter ajánlatát, miszerint az Egyesült Államok kész feltétel nélkül párbeszédet kezdeni a kommunista diktatúrával. Közben Japán az egyre nagyobb észak-koreai fenyegetésre válaszul jóváhagyta az amerikai rakétavédelmi rendszer telepítését.
Read More »Japánnak már nagyon elege van Észak-Koreából
Tűrhetetlenek Észak-Korea provokációi - jelentette ki a japán védelmi miniszter hétfőn Tokióban John Richardson tengernaggyal, az amerikai haditengerészet műveleti főparancsnokával folytatott tárgyalásán.
Read More »Három jemeni tartományban bombázott a szaúdi koalíció
Legalább hetven civil halottja és sebesültje van a szaúdi vezetésű nemzetközi katonai koalíció pénteki légicsapásának Jemen három tartományában - közölték a síita húszi lázadók.
Read More »Amíg Észak-Korea fenyegetőzik, az USA nem áll szóba vele
Észak-Koreának fel kell hagynia fenyegető magatartásával ahhoz, hogy sor kerülhessen a közvetlen párbeszédre Washington és Phenjan között - jelentette ki Rex Tillerson amerikai külügyminiszter.
Read More »Albánia segítségével fékezné az illegális bevándorlást Franciaország
A szervezett bűnözés minden formája elleni hatékonyabb küzdelmet célzó megállapodást Gérard Collomb francia és Fatmir Xhafaj albán belügyminiszter írta alá Tiranában.
Read More »Egyelőre nem utazik a Közel-Keletre az amerikai alelnök
Elhalasztották Mike Pence amerikai alelnök vasárnapra tervezett közel-keleti látogatását, minden bizonnyal a Jeruzsálem státusza körül kialakult amerikai-palesztin ellentét miatt - jelentette csütörtökön az izraeli média.
Read More »Ismét a Hamász állásait bombázta Izrael
Izraeli harci helikopterek mértek csapást csütörtökre virradóra a Hamász radikális palesztin szervezet Gázai övezetben lévő létesítményeire megtorlásul a térségből a zsidó állam területe ellen indított rakétatámadásokra - közölték a biztonsági erők tisztségviselői.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.