Folytatódik a tisztogatás Törökországban, újabb 2700 személyt bocsátottak el

A török hatóságok több mint 2700 katonát, tanárt és állami tisztviselőt bocsátottak el különböző minisztériumokból és közintézményekből terrorszervezetekhez fűződő kapcsolataik miatt, a kormányzati közlönyben vasárnap megjelent törvényerejű rendelet értelmében.

Az intézkedés a hadseregben 637 katonát, a csendőrség felső köreiben négyszáz embert érint, míg a vallásügyi hivatalban 341-et. A hivatalos indoklás szerint az elbocsátottak terrorszervezeteknek vagy a nemzetbiztonság ellen tevékenykedő hálózatoknak voltak tagjai.

Törökországban tavaly, a mintegy 240 halálos áldozattal járó júliusi puccskísérlet után, rendkívüli állapotot vezettek be. A kormány azóta rendeletekkel irányítja az országot és több mint 111 ezer állami alkalmazottat elbocsátott, legalább 32 ezret pedig felfüggesztett állásából. A bezáratott intézmények száma megközelíti az ötezret.

Ankara az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszi felelőssé az incidensért, de a megtorlás nem kizárólag a tényleges puccsistákat sújtja, hanem a mozgalom feltételezett támogatóit, valamint más, az állam biztonságát fenyegető terrorszervezeteket is, köztük a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) militánsait és szimpatizánsait. A PKK 1984 óta folytat fegyveres harcot a kurd kisebbség függetlenségéért az ország keleti és délkeleti részében.

Az Európai Unió több vezető politikusa szerint a törökországi tisztogatások túlzóak, a kormányzati fellépés az összes kritikus hang elhallgattatására irányul, ami által Ankara egyre inkább távolodik az európai értékektől.

Kapcsolódó anyagunk:
Titkosszolgálati dolgozókat keresnek a török puccs kapcsán

Forrás: MTI/dpa/TASZSZ

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »